Segítség, elraboltak! /Átírás alatt//Szünetel/

Nem vagyok kegyetlen. Csak néha...

-Az nem fontos! De miért nem mondtad el?!-kérdezem tőle nagyra nyílt szemekkel.
-Normálisan beszélj velem! Azért nem mondtam el mert így láttam jónak! Én-mutat magàra.-azt csinálok amit akarok, úgy döntök ahogy akarok és úgy beszélek ahogy akarok. Te-mutat ràm.- azt csinálod amit mondok, úgy viselkedsz ahogy én azt mondom és normàlisan beszélsz!!-megszeppenve nézek ördögi szemeibe.
-Egy sajnálom elég lett volna.-mondom, majd felrohanok még mielőtt megüt agy valami. Bezàrom a szobàm ajtajàt és felhúzott lábakkal leülök az ágyamra. Dübörgő lépteket hallok. Félve figyelem az ajtót, melyen áthallatszódnak az egyre közelebb lévő lépések...
-Engedj be Elizabeth.-mondja nyugodt hangon. Nem szólok semmit és nem is mozdulok.
-Azt mondtam engedj be!!-üt bele az ajtóba.
-Jack...-kezdeném, de félbeszakít.
-Nem bántalak hisz terhes vagy! Csak engedj màr be!-kezd könyörögni, de én nem bízok benne...
Oda megyek nagy nehezen az ajtóhoz és kinyitom. Szerintem be akarta rúgni, ugyanis beesett az ajtón. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Jack a földön mormolt valamit aztán ő is nevetett. Felállt és elém állt. Egyből nem nevettem. Közeledni kezdett, mire én hátrálni. Nekiütköztem a falnak, ő pedig jó közel jött hozzám. Megfogta két kezével, a még nem gömbölyödő hasamat és lassan megcsókolt.
-Nem vagyok kegyetlen. Csak néha...-neveti el magát a csókunk közbe. Elmosolyodok és visszacsókolom. Na erre nem számítottam... Annyira jó vele lenni ilyenkor...

Kérlek komizzatok!♥♥