21. rész - a hazugság büntivel jár

901 74 10
                                    

Syrax ahogy kilépne az ajtón Leorym jegyesébe botlik. A lány csak futólag veti rá tekintetét egy kifürkészhetetlen mosoly mellett s el is megy. Minek állt itt, ha most meg el is húz? Kissé értetlen ábrázattal néz utána a sárkány. Csak eddig a rövid gondolatig véli érdekesnek a jelenetet majd elméje ki is szelektálja a szükségtelen dolgok közé. Inkább keres egy nyugodt helyet mondjuk a kertben, ahol tud rendesen gondolkodni. Hátha eszébe jut valami is. Ez az első alkalom hogy kiesik neki valami. Mármint az igaz hogy mondjuk a gyermekkorára nem emlékszik tisztán, de azért olyan, hogy már órával, vagy egy fél nappal ezelőtti dologra ne emlékezzen... na, ez valami új.
Legnagyobb ,,szerencséjére" nem hogy eszébe jutna valami is az idő múlásával, de ahogyan a napok telnek, egyre több az ilyen eset. Órák kiesnek és addig elvándorol valamerre. Legtöbbször valami olyan helyen köt ki ahol Leorym van, aki persze nem hiszi el hogy nem emlékszik. Azt hiszi hazudik, amit nem nagyon tolerál egy idő után. A legutóbbi alkalommal már tisztán és érthetően kijelentette, hogy még egy ilyen hazugság és következménye lesz.
Ismét megtörtént. Megint fogalma sincs Syraxnak hogy jutott be Leorym kulcsra zárt dolgozószobájába, ahonnan most ki sem tud menni, míg az elf úgy nem dönt hogy papírok intézéséhez lesz kedve.
Egy, talán két óra is beletelt mire a szőkeség kulcsa elfordul a zárban. Addig a sárkány inkább nem nyúlt semmihez, mert azzal csak még nagyobb pácba keveredne. Az ajtóhoz lépked, talán van esélye egy szó nélkül elslisszolni. Álmodik a nyomor...
Ahogy a szőke belép kissé meglepődik házi kedvence láttán majd arcára egy másik érzelem ül ki.
-Hogy jutottál ide be? -hangja fagyos, akár a jég.
-Nem tu-- -gazdája nem hagyja hogy befejezze, kicsit a tervezettnél erősebben csukja be az ajtót a sárkány orra előtt.
-Az igazat, hülye dög. Nem érdekel a süket hazugságod.
-De ez az igazság... -picire összehúzza magát. A nemes a hajába markolva húzza a terem másik vége felé, jobbnak látja ha enged a húzásnak.
-Ne nézz már madárnak, ennél jobb kifogásra nem futja? -az íróasztalhoz érve haját elereszti, csuklóira fogva csavarja kezeit hátra és nyomja ne mellkasát a fa felületre.
-Ez nem kifogás. -fejét kissé elfordítva sandít óvatosan az őt lefogóra. Szemében látszik hogy igazat mondd, és hogy össze van zavarodva de ez kicsit sem hatja meg a mögötte állót.
-De...
-Kuss! -na most kissé hangosan reccsen rá, ritka hogy megemeli a hangját.
A sárkány teljesíti a parancsot, tekintetét lesüti és előre fordítja a fejét. Tudja most mi fog jönni, és nem nagyon van hozzá kedve.
Az elf lerángatja róla a nadrágot és az alsót s nem sokkal utána két ujjával bejáratába nyomul. A sárkány lába megremeg, nem sokon múlik hogy ne nyögjön fel fájdalmában. Teste megfeszül mikor durván kezd benn ollózni Leorym. Hosszú percekig tágítja ujjaival, lassacskán kezdi már szokni Syrax az érzést és kissé ellazulni, hisz tudja hogy úgy azért jóvalta kellemesebb. Egyszer csak eltávolítja belőle ujjait. A sárkány kissé fellélegzik majd a pillanatnyi nyugalma el is illan, ahogy megérzi bejáratánál azt a nagy, forró valamit, ami miatt napokig félrehord majd. Homlokát a hideg asztallapra támasztva harapja be ajkait s várja mi fog jönni.
Nem kell sokat várnia, Leorym férfiassága egy határozott mozdulattal lökődik belé. A feketeség minden izma megfeszül, kezei ökölbe szorulnak. Az elf mozogni kezd, eleinte még mondhatni lassan, de már most küszködik hangjával a sárkány.
A tempója egyre csak gyorsul, Syrax ajkaiból már vér csöpög, annyira harapja azokat. Érzi hogy az őt toszó lassacskán már a határaihoz ér. Végre. Szinte már-már örül mikor elmegy benn a szőkeség. Ahogy kihúzódik belőle kezeit is elereszti, így a zöld szemű a földre csúszhat lihegve. Tekintetét nem emeli fel gazdájára, maga elé bámul, a földre.
-Remélem felfogtad hogy nekem nem hazudhatsz. -szólal meg az elf kis csend után.
-De... -Syrax ráemeli tekintetét, amilyen pillantást kap ereiben kishíjján megfagy a vér- Értettem.
-Én is így gondoltam. -csak ennyit mond, majd otthagyja...
******************************
Na, ez a fejezet is készen van ^^ remélem tetszett mindenkinek. Mostani kérdésem az lenne hogy van-e olyan, aki a Syrax x Leorym shiptábort erősíti?
Hamarosan jövök a következő résszel is, addig is sziasztok~

A fogoly sárkány [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now