31. rész - kezdődik a móka

741 59 2
                                    

Leorym kulcsra zárja a pince ajtaját majd egy nagyobb puffanás jelzi neki - sok apróbb után - hogy sárkánya földet ért. Egy apró bólintással nyugtázta ezt magában, nem egy szívbajos alak hogy aggódjon házi kedvencéért. A főbejárat felé indul majd az ajtóhoz érve, mikor azt épp kinyitná vele szembe kifele jön régi ismerőse, Mike. Átnyújtja felé a kulcsot majd csak ennyit mondd.
-Lehetőleg maradandó kárt ne okozz benne. Az csak az én kiváltságom ebben a házban. -mosolya és hangja a szokottnál talán még lágyabb. Az idéző átveszi tőle a lejárási lehetőséghez szükséges tárgyat.
-Nem is terveztem hogy kiherélem vagy ilyesmi. -zsebébe süllyeszti a tárgyacskát s elhalad a szőke férfi mellett. Az elf eltűnik kastélya falai mögött.
Mikor Mike kinyitja a lejárót eleinte csak a sötétség tárul szemei elé s arcába a doh és megszáradt vér szagának elegye csap. Kissé elvigyorodva lép az első lépcsőfokra. Maga után visszazárja az ajtót így a lenyugvó nap fényétől is megfosztja a föld alatti helyiséget. Magabiztos léptekkel halad lefelé, annyi biztos, hogy nem ez az első alkalom, hogy idelent jár.
Az utolsó lépcsőfokot is maga után hagyva lépteit óvatosabbra veszi. Először is meg kell keresnie a gyufákat, ha fényt akar a helyiségben gyújtani. Ahogy arra számított Leorym ott hagyta a gyufás skatulyát, ahol régen is.
Mikor pár arany gyertyatartóban álló gyertyát meggyújt s ez után tekintetét végigvezeti a szűk termen. Semmi nem változott idelenn sem. Gondolja miközben a ma éjszakai áldozatát kezdi szemével keresni. Pár pillanat múlva meg is leli az egyik sarokban ücsörögve.
-Gyere ide. -szól kissé parancsolóbban. A sárkány, aki eddig a földet nézte hisz nagyjából fél perccel ezelőttig az orráig sem látott, tekintetét a férfire emeli. Pár másodperc néma bámulás után komótos mozdulatokkal kel fel majd megy a plafonról lógó láncokhoz és kitartja csuklóit a vörös szemű felé.
-Csak essünk túl rajt minél hamarabb... -sóhajt megadóan, fejét kissé előre billenti.
-Ha Misha mondta hogy ezzel tudsz rám hatni akkor rossz volt az észrevétele. -közben a felé nyújtott kezekre ráerősíti a láncokat.
-Nem mondott semmit. Csak én akarok mihamarabb túl lenni ezen.
-Érdekes meglátás. Más inkább azon lenne hogy húzza az időt.
-Nem vagyok normális, tudok róla. -hangja egyre elhalóbb ahogy a másik vérszomjas aurája egyre csak erősödik. Térdre ereszkedik mély sóhajjal.
-De legalább nem hitegeted magad baromságokkal. -ahogy nehéz, lassú léptekkel a sárkány mögé halad szinte fagyossá válik a levegő.
Nem szól egyikük sem semmit. Mike egy pár pillanat erejéig megáll Syrax mögött, majd tovább megy egész a falig. Oda vannak kiakasztva különböző fegyverek. Leakaszt valamit, a sárkány inkább nem akarja tudni. Pedig ha tudná, lehet hogy mégsem vállalkozott volna ilyen önként. Ismét mögötte áll meg a férfi, majd egy percig nem történik semmit. Majd hirtelen fájdalmában felordít a láncra vert. Bal lábszárára egy jókora kalapáccsal hatalmas ütés lett mérve. Csontja nagyot reccsen az ütés hatására és megreped. Keze ökölbe szorul, tudja és bár ne tudná hogy ez még csak a kezdet. Ismét lesújt a mögötte álló, de most a másik lába a célpont...
*********************************
Nah, itt van ez a rész is ^^ remélem tetszett. Az az igazság hogy ehhez a fejezethez semmi ötletem kérdéshez így egy elhinnétek-e lesz xD Elhinnétek, ha azt mondanám, hogy Mike-nek eredetileg voltak mazo hajlamai is? Jó kérdést hoztam, ha jól sejtem most nagy szemekkel nézitek a képernyőt hogy ez a kérdés honnan jött. Minden esetre, holnap jövök, addig is kellemes időtöltést~

A fogoly sárkány [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now