Tüzet...azaz Szüzet szüntess! /ÁTÍRÁS ALATT/

63.rész

A tüzijétékok sorban mutogatták megukat a saját halálukra, mint én ahogy a saját halálomat vártam. Avval az emberrel állok szemben, akit életemben nem látnék szivesen. Időm egyre kevesebb normális reakcióra. Arcomva reflexszerűen áramlott a vér és kislanyosan kivörösödve szemeibe bámulva ingtam az észméletvesztés határán. Valami megrezzent bennem. Tán a múlt rézfedele koppant az elmém legalján? Ez több, mint valószinű. Ezernyi emléket hozott a világra, csókokat, csalódast, keservet, boldogságot, de mégis szégyent. Nem értem miért szégyenlem magam Ian előtt magam két év után, mikor történt, ami történt ezen nem lehet változtatni. Neki adtam szűziességem mindössze egy bohó mosoly és e kékeszöld szemekért. Hányszor is bántam én ezt meg? Minden alkalommal, mikor James mély, nyugodt, szeretetet árasztó szemeire kandikálok. Ő azaz ember, aki mindezt megérdemelte volna, mindent, ami én vagyok, mindent, amely szép és jó. Lehettem volna az első komoly kapcsolata, de én magam szőttem a hurkot, ami megszorított. Miért ragaszkodom hozzá mindenképpen? Karja ezer katona biztonságával ér fel, mosolya boldogsagomnak szárnyatadó rejtélyes varázsa, pillantása napsütés mennydörgések között. Most itt van az ember, kinek köszönhetem, hogy James élete része lehetek, foghatom a kezét, ha ő nem lenne akkor mi se.

Ian szétnyitotta a karját és biccentett egy ölelésre, beleegyeztem, mit árt egy rég nem látott "barát". Igen, az illata, stílusa az összes ugyanolyan mint volt, csak már húsz évesen.

- Miújság veled? - engedett egy csábmosolyt, de hamar észrevette az arconom a rosszalást. Velem ezek utan ne flörtöljön vagy akármi, amit tenne és gondolna.

- Hmm. Tudod, egyetem, család, külön lakás, párkapcsolat. Csak a klasszikus fiatal felnőtt kor - sorolgattam, ami eszembe jutott, de a végen kihangsúlyoztam a ,,párkapcsolat" szót, hogy tisztában legyen az esélyeivel, amely egyről minuszre is süllyedhet.

- Klassz. Mi járatban Londonban? - fel nem hagyva a csáb kimutatásával ráadásul közelebb is lépett.

- Megnézni, várost látni - hazudtam, nem szeretném, ha sor kerülne arra, hogy a két ifjú férfi tapalkozzon egymással, mert helyben nem sülne ki jól a dolog.

Tömegben még mindig úgyszint James feje búgját keresgéltem, mikor végre pár méterről intett nekem, hogy talált valamit. Feltünésmentesen nehéz bármit is csinálni, főleg valakit, valamit nézni. Ian sasszemével ki is szúrta integető James boldog es mosolygós lényét. Mikor már tudtam nem vesztek semmit visszajeleztem, hogy egy pillanat.

- Városnézés? - összeszorította a szaját es mintha meg is rántotta volna a vállát, mintha nem is érdekelné, de most beleláttam a lelkébe és ez mélyen megtapintotta, nem is, hanem ütötte a szívét.

- Nézd, én... - elakadtam majd egy nézéssel arra ösztönzött, hogy ne magyarazkodjak.

- Tudod... én örülök nektek a kapcsolatotoknak, nincs jogom kikérdezni emiatt - nézett el a ködös Tower Bridge felé, hó újból szállingozni akaródzottés belepte a sapka alól kilógó hajam nagyját. Iant nem is zavarta se a hideg se a pelyhek, kicipzározott kabát és sapka vagy kapucni nélkül könnyedén bandukolt. Ne is beszéljünk rólam a tél pont nem a kedvenc évszakok közé tartozik, egy gombózként is dideregve, összegörnyedve szórom a szavakat. James a sajátos böhöm nagy lépteivel mellém érkezett és átkarolta a derekam tudat alatt jelezve: nem szabad préda, takarodj!

- Szia - köpött ki egy köszönést, mire rám és Ianra nézett. - Hát te? - emelte fel a szemöldökét, közben lenézően méregette az "újoncot". Pont ezt nem akartam, hogy megint egymást lássák gyűlölködve és tudom ez a gyűlölet miattam alakult ki.

- Csak megláttam egy ismerős arcot majd idejöttem köszönni neki -szólalkozott elég diplomatikusan, semmi szemrehányással. Jamesnek ez még mindig nem tetszett, szemében táncolt a harag tüze.