Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Megelőlegezzük neked

- Naaa, Danna! Hova mentek? - lépkedtem Sasori után. Mint egy kisgyerek.

- Mondtam már, Yatori, küldetésre! - morgta.

- Na de Danna, ne nézz már ennyire hülyének! - háborodtam fel - Egy küldetésre mindig két Akatsukis megy, erre most te, Kakuzu-senpai, Konan-chan, Itachi-senpai, Kisame-san és még Pein-sama is megy! Valamire készültök, és nem akarjátok megmondani, mire! Pedig attól, hogy kicsi vagyok, nem jelenti azt, hogy hülye is! - fontam össze magam előtt a karom sértődötten. Sasori Danna csak nézett rám, tök érzelemmentes arccal. Köszii, Danna!

- Semmi különös. Egy új tagért megyünk. - mondta végül halkan és fáradtan, mint akit addig strapált a gyerek, hogy már nem bírja tovább.

- Aha. Ki az? - tettem fel a következő kérdést. Csak Danna úgy nézett rám, hogy inkább meggondoltam magam - Tudod mit? Jó utat! - vigyorogtam kínosan, mint mikor az ember lányát elkapja az apja, hogy valami rossz dolgot csinál. Sasori no Danna morgott valamit a kendője alatt, majd megfordult és kiment a többiekkel együtt. Tehát megmaradt a nyakamon Zestu, Hidan meg én. Deeejóóó... Egy dolgot nem kérdeztem meg: mikor jönnek vissza?!
                          ❄❄❄
- Nos, Yatori, mivel most csak ketten vagyunk, elmondom, hogy milyen frankó ajánlatot tartogatok neked. - támaszkodott az ajtófélfának Hidan.

- Az ép ész... - kezdtem, de a Jashinista közbevágott:
- Vagy harcolsz velem, vagy randizunk! - közölte, mindezt akkora vigyorral a fején, hogy az szerintem elért egészen a két füléig.

- .....Parancsolsz? - fordultam felé groteszk vigyorral, majd elkezdtem megropogtatni a kezem. A legjobb az egészben, hogy ő tudja, hogy elverem, én pedig tudom, hogy képes és tényleg megteszi... Azt. Whááá, Deidaraaaa!!!! Hol a jó életben vagy?! He?! Persze ezt a kis belső tombolásom Hidan nem láthatta, hiszen az csak növelte volna az önbizalmát. Így viszont csak nyelt egyet. Valamivel muszáj palástolnom a félelmem, különben végem. Még ha csak látszatra is, erősnek kell tűnjek.

- Nos, öhm... Annyi, hogy... Cica? - mosolygott kínosan.

- HIDDAAAN!!! - ordítottam, majd akkorát húztam be neki, hogy elrepült a szobám ajtajától a folyosó végéig, le a lépcsőn, és valahol a földszinten ért földet - MÉG EGYSZER ILYET MONDASZ, ÉN ÚGY ELVERLEK, HOGY MÉG MAGA JASHIN SEM TÁMASZT FEL!!! - kiabáltam utána, ahogy szépen, nyugisan mentem utána a lépcsőn. Már a randizós elmélettől is felment bennem a pumpa, de hogy még le is cicáz... Annak idején Deidarának is ugyanúgy behúztam egyet. Az más kérdés, hogy az automatikus reflex, és nem az én akaratomból adott ütés volt... Hál istennek, neki nem törtem el semmijét. De Hidannak el fogom, az tuti!! Már leértem a földszintre, amikor is megláttam, hogy az eltűnt madarak visszatértek.

- Nahát! Hali! - integettem, miközben elengedtem Hidant, aki a földre esett.

- Aucs! Ez fájt ám, te nyomoronc! - nyavíkolta. Aztán elég volt ránéznem - Gyönyörű vagy, szép és szerény, hajad pedig a hópárduc is megirigyelhetné... - morogta szarkasztikusan. Elégedetten bólintottam, majd felsegítettem azt az idiótát a földről.

- Yatori, az új tagot lehet, hogy ismered, ő is kőrejteki. - szólalt meg Kakuzu-senpai.

- Óh. Valóban? - pislogtam. Egy egységes bólintást kaptam, mire elindultam a kis csapat felé. Mikor odaértem, színészkednem kellett, különben lebukok - Nahát! A Tsushikage unokája! Tényleg, él még az öreg? - mosolyogtam gúnyosan. Az csak pislogott párat, majd cöccögött egyet:

- Áh, még egészen elemében van! Hiányzol neki, nem mégy vissza hozzá? - hajolt közelebb, ugyanazt a gúnyos vigyort felvéve, amit én is használtam.

- Yatori, a te dolgod lesz körbevezetni az újoncot. A szobája ugyanaz, mint Sasorié. És nem utolsó sorban mutasd meg, hol a konyha, mert küldetésről jött. - mondta komoran Itachi-senpai.

- Mmigenis. - morogtam, mintha terhemre lenne - Mennyire vagy éhes? Előbb szétnézel és utána eszel, vagy fordítva? - pillantottam rá.

- Azt hiszem, előbb ennék valamit, hm. - biccentett nekem.

- Meglátjuk, mi van itthon. Na és ti? - fordultam a többiek felé.

- Jöhet. - intett Kakuzu.

- Nem hagylak kettesben titeket. Bár Hidan úgyse hagyná! Meg ha a kölyök beszól, úgyis kivered belőle a szuszt is! - nevetett Kisame.

- Jómagam is ennék valami finomat. - merengett az Uchiha.

- A szobámban leszek! - morogta Sasori no Danna.

- Danna! - fordultam utána - Legalább addig is legyél velünk. Végül is a csapattársad. - mutattam rá az említettre. Ő csak morgott valamit az orra alatt, majd elindult velünk az ebédlőbe. Érdekes lesz... Igaz, Iwa no Deidara?