Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Segíts, csak ha tudsz! (Deidara)

Yatori "eltűnése" után (bár mosolyogva engedtem el) gyanítottam, hogy valamit elszúrtam, hm. Megvártam, míg a lány eltűnik egy kanyarban, majd visszasomfordáltam az étterembe, hogy felkeressem az egyetlen embert, aki segíthet. El sem hiszem, hogy én tanácsot kérek valakitől, aki nem Yatori. Kurocushival meg... Hát na, nem vele akarom megbeszélni a csajos dolgaim, hm... Oonoki-papi meg... Na, vele aztán tuti nem, Akatsushi pedig teljességgel kizárt, hm!

- Öcsi, hol a kis cica? - vigyorgott rám Akiruo. Igen, ő az, akit eddig csak pincérként említettem, de na... Eddig nem volt fontos szerepe, hm...

- Először is! - tettem fel a mutató ujjam, a tenyeremen lévő száj pedig gúnyosan kinyújtotta a nyelvét - Nem vagyok öcsi, hm!! Másodszor: cica? Még mindig ezzel piszkáljátok? - röhögtem el magam kínomban. Mivel ezt én találtam ki, hm! Oké, most, hogy ilyen helyzetben vagyok Yatorival, lehet nem kéne ennyire büszkének lennem, hm... De... Hogy miért is jöttem ide? Tanácsot kérni. Hogy miért tőle? Mert nincs más választásom. Hogy miért kérek tanácsot? Egyszerű. Mert Akiruo ráébresztett arra, hogy... Öhm, nos, még magamnak is nehéz bevallani, de... Jaj, hát hova gondolok, hiszen ő csak kedves a számomra, és... Áhh banyek, nincs értelme szépíteni, fülig szerelmes lettem, beleszerettem Yatoriba!!! Hm... És hát, próbálkozni szabad, nem? Legalábbis Yatori mindig ezt mondja, hm. Na de vissza a kajáldába:

- Ja, mert még mindig olyan a haja mint a cica bundája. Na de miért is jöttél pontosan, ö...

- KI NE MONDD, MERT FELROBBANTALAK, HM!!! - mordultam rá. Most komolyan, ha már becenevet ad nekem, az legyen már olyan, amit esetleg én is elfogadok!! Akiruo pislogott párat, majd ismét megszólalt:
- Mit szeretnél, Deidara-san? - na, így már sokkal jobb.

- Mit csináljak? Ha esetleg... Szóval... Yatori és én... És hát... Szóval... Érted, hm... - dadogtam. Mi a jó életért nem tudok értelmesen beszélni?! Hm?! Szerencsémre barátom megértette, mit akarok. De persze a saját módján:

- Húú, csak nem fel akarod szedni a kiscsajt? - vigyorgott, és még kacsintott is. Bravó, Deidara, te és a tökéletes előadásmód, hm...

- Öhm... N-Ne használjunk ilyen nagy szavakat és hangerőt, hm... - motoygtam, látva, hogy egyre többen pillantgatnak felénk.

- Jó, jó, na. Skubi ide - karolta át a vállam - először is a csajok szeretik, ha foglalkoznak velük. Tehát legyél laza, de éreztesd vele, hogy érdekel, mi van vele. - magyarázta. Tényleg nem értem, miért lett pincér, és miért nem szerelemdoki. Lehet nem fizetne jól, hm...

- Laza, de érdeklődő? Azt hogy, hm? - pislogtam nagyokat. He?

- Hát... Vesd be ezeket a csajozós dumákat. Például a "Szia cica, van gazdád?" speciel pont rá illik a "cica" miatt. - rántotta meg a vállát. Nekem pedig felcsillant a szemem:

- Igen, igen! Ez! Ez jó, hm! - örömködtem. Látszik, hogy még sosem volt barátnőm, hm... Akiuro pedig lelkesen bólogatott.

- Na ugye! Megmondtam! Na siess, aztán vedd le a lábáról a csajt! - kiáltotta (a kelleténél hangosabban) nekem meg egy pillanat alatt lehervadt a mosoly az arcomról.

- De... Azért jöttem egyedül, mert mikor kijöttünk, Yatori azt mondta, szeretne egyedül lenni, hm...

- Jaj, hát az jó! - rázta meg a vállam. Én csak néztem rá értetlenül, reményvesztetten.

- Jó? - kérdeztem.

- Igen! Azt akarja, hogy utána menj! Ez egy teszt! - újságolta nagy lelkesen. Szépen, ahogy csiga megy a réten, felfogtam, mit mondott, aztán határozottan bólintottam.

- Oké! Köszönöm, Akiruo, hm! - lóbáltam meg a karom, majd elrohantam az étteremből.
❄❄❄
Némi keresés és futkosás után úgy döntöttem, annak ellenére, hogy nem vagyok érzékelő ninja, megpróbálom érzékelni Yatori chakráját. Hát nem bújt el, az biztos... Azonnal megkerestem a helyet, majd az egyik sarok mögé álltam, készen állva a "rajtaütésre". Yatori megállt, majd szétnézett. Észrevett volna? Nem, az kizárt, hm. És igazam lett.

- Szia cica, van gazdád? - ugrottam be elé, mire sikerült közelebbről szemügyre vennem Yatori öklét. Az ütés következtében persze azonnal a földdel kerültem közvetlen kapcsolatba, hm. Aztán a fehérség hangját hallottam:

- Úristen. - igen, ezt szeretem. Rövid és tömör. Hirtelen egyik kezét a hátamon, másikat a karomon éreztem, amivel az arcom takartam. Ehh, Akiruo, ha csak szívattál ezzel a "laza de érdeklődő" dumával, megismertetem veled a művészetem, hm!!! Azért mit ne mondjak, nem ilyen reakcióra számítottam, pedig tök logikus volt, erre a mondatra kicsiként is így reagált. Lassan emeltem fel a fejem, majd Yatori szemébe néztem:

- Vadmacska, hm. - közöltem rezzenéstelen arccal, mire a lány pislogott párat, majd őszintén felkacagott. Szép a nevetése... Most komolyan, ilyen nyálas nem lehetek, hm... Egy ideig csak figyeltem Yatorit, mire megpróbálta elfolytani a nevetést, és rám nézett:

- Hjaj, ne haragudj, Deidara, csak... - kuncogta, majd csak komolyságot parancsolt magának - Bocsánat az előbbiért. - mondta teljesen őszintén. Elmosolyodtam:

- Gondolhattam volna, hogy még mindig fújsz erre a mondatra, hm! - mire Yatori csak nézett rám, mint vak a moziban. Erre elnevettem magam - Én találtam ki hm! - nevettem. Aztán én is próbáltam megkomolyodni:

- De ne sértődj meg, jó? - kérdeztem halkan, picit közelebb hajolva hozzá. Elmosolyodott, homlokát az enyémnek döntötte, és csukott szemmel válaszolt:

- Ugyan, hova gondolsz? - suttogta halkan.
❄❄❄
Már egymás mellett sétáltunk az utcán, és az az egy-két járókelő megbámult minket, de nem zavart különösebben. Egyszer csak Yatori megszólalt:

- Rosszalkodni akarok. - heee?! M-Miacsodaa?! Mármint most?! Hiszen mi még nem is...!!! Meg hát a faluban vagyunk, és...!!!!

- Akarjam tudni, milyen mocskos fantáziád van? - kérdezte unottan Yatori. Ehh, lehet, túl ijedt arcot vágtam, hm...

- I-Inkább nee, hmmm... - motyogtam vörös fejjel. Yatori elmosolyodott, majd ujjával egy kis bár szerűségre mutatott. Pislogtam párat, remélve, hogy magyarázatot kapok. Nem kellett rá sokat várni, bár én valami kielégítő válaszra gondoltam. Hát, ez lett belőle:

- Naa, Deidara, nyugi nem csukatom le magam! Csak ha már utál a falum, utáljon jogosan. - vonta meg a vállát, amolyan "ez van, vagy megszoksz, vagy megyszöksz" stílusban. Úgyhogy egy nagy sóhaj kíséretében követtem Yatorit, és csak reméltem, hogy nem valami oltári nagy hülyeségre készül, hm. Bármi is lesz, úgyis meg fogom védeni! De... Akkor lehet, hogy most kéne leállítanom? Hm?!