Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Még meghalhatok, már meghaltam

Amint érzékeltem, hogy közeledik, felugrottam. Na, most már én is elmondhatom hogy találkoztam a kaszással... Azonban Hidan pengével felfelé állította a piros fegyvert, pont oda, ahova érkeznem kellett. Előkaptam egy kunait, amire drót volt erősítve, majd a legközelebbi fának dobtam. Hát nem sokon múlott, hogy a kaszában landoljak! Csak így, a fán kötöttem ki. Hál istennek! Egyszerre három tőrt dobtam felé, amit kisebb táncikálással (egyet a kaszával, kettő elől meg elugrált) kivédett. Ez nulla, Yatori, valamit mutass, mert ez eddig semmi! Így aztán várhatod, hogy bevegyenek! Hidan meglódítótta a kaszáját, mire a kezemben megjelent a két jól ismert vízostor. Az egyikkel elrántottam a kaszát Egy másik irányba, míg a megmaradt eggyel  a Jashinista felé csaptam. És sikerült, ugyanis egy mély sebet ejtettem a vállán. Azonnal elkezdett belőle ömleni a vér, mire Hidan irtó lassan fordította fájó (mert gondolom, csak fájt) tagjához a fejét.

- Nem rossz, kislány. De több... - kezdte, csak míg ő szent beszédét tartotta, én a sarlóját vágtam belé, amit az ostorom még mindig fogva tartott. Az első penge a mellkasába, az utolsó a hasfalába fúródott. Lassan több piros folt volt rajta, mint fekete. Azonban a sarlót nem engedtem el, hiszen bármikor érte nyúlhat. Így (azzal, amelyiket az előbb a vállába vágtam) meglendítettem a szabad ostorom, majd egy jól irányzott mozdulattal levágtam Hidan karját, tőből. Míg ő elvigyorodott, megmaradt kezével megmarkolta a kaszát, majd kitépte magából és baljósan kacagott. Ez a pszichopata tekintet egyre jobban nem tetszett. De vártam, nem támadtam. Hidan hirtelen kimozdult eddigi álló pozíciójából, majd felém száguldott, igen nagy iramban. Én pecsétet formáztam, és felhúztam magam köré a villámpáncélt, pontosan akkor, mikor Hidan a nyakamnak jegyezte az egyik pengét. Így viszont az (vas lévén) megrázta, azonban nem hagytam annyiban, be kell vessek még egy ütőkártyát, hogy biztosra menjek. Egyik kezem felemeltem az ég felé, a másikkal egy egykezes jelet formáztam. Fél percen belül felhők gyülekeztek az égen, egyre sötétebbek. Villámostor, villámpáncél, ez mind mind chakra, és még ez is... Most oda lesz az összes chakrám, de megéri! Egy nagy kiáltással az eddig magasban lévő kezem lendítettem, ami megállt a még mindig áram rázta Hidanon. Jómagam hátra ugrottam és mindent, ami villámtechnika, megszüntettem. Az Istencsapás találkozik a kaszással... Egy pillanat volt az egész és egy óriási villanás, majd a Jashinista összeesett. Ehh... Eszméletlen mennyiségű chakrát vesztettem... Ennek ellenére elengedtem a fát, aminek eddig támaszkodtam, és kihúztam magam. Nyertem! Nem csalás, nem ámítás, legyőztem egy Akatsukist, teljesen egyedül! Bár tartalékolhattam volna némi chakrát... Jeges szemekkel figyeltem a vérben úszó Hidant, majd szépen lassan a többiek tekintete átvándorolt rám. Itachinak csak a szeme látszott ki, de tudni akartam, mit gondolhat. Kisame vigyorgott (ide, hogy végig vigyorogta a harcot! Csak tudnám, hogy nem zsibbad el az arca...), Kakuzu összehúzott szemekkel figyelt, Orocimaru (hát én nem tudom, mit csináltam volna, ha vele kerülök szembe...) óvatosan mosolygott, de amolyan titokzatos, vészjósló mosoly volt az. Egy nagy pacni (Sasori?) meg... Poker face. De totttálisan, semmiben érzelmet nem tükrözött az arca. Zetsuból nem láttam többet a "napenyőjénél", már csak a cserép hiányzott... És ami a legfontosabb: Pein elismerően bólogatott! Konan elém lépett, majd hátra pillantott Peinre. Gyanítom, szemmel megbeszélték mindent, mert egy biccentés után felém fordult:

- Üdv az Akatsukiban! - mondta ki azt a varázs mondatot, amire annyira vártam. Ám örömömet megszakította eme kedves megjegyzés - Azt az agyhalottat meg szedjétek már össze a földről, mert odarohad! - kiáltott hátra a fiúknak, mire Kisame nyugisan odasétált a még mindig kábán, mondhatni félholtan fekvő Hidanhoz, majd egy jól irányzott mozdulattal Samehadán kötött ki az "agyhalott". Bár, amilyen pszichopata a röhögése, simán el tudom képzelni, hogy lóg az egyik (vagy néhány) léce szegénykémnek... Figyeltem, és még aznap, sötétedés előtt megkaptam az Akatsuki köpenyem, és az alkarvédőim is méltóztattak megszáradni. Tehát gyerekek: hivatalosan is Akatsuki tag vagyok! Deidara... Várlak!