Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Illetéktelen

- Deidara... Nem gondolod, hogy ez így kicsit sokat mondó? - kuncogtam a fiú ölében fekve. Ő lenézett rám és megsimogatta az arcom.

- Azt akarom, hogy jól legyél hm! - mondta, és a szeme őszinte csillogást tükrözött. Rámosolyogtam, majd felkeltem az öléből.

- Deidara...

- Igen? - jött utánam azonnal, és hátulról átkarolta a derekam. A feje az enyém mellett volt, hallottam, ahogy veszi a levegőt.

- Te... Megbántad, hogy... Eljöttünk Kőrejtekből? - kérdeztem halkan.

- Nem. Addig bántam, míg én ott maradtam, te pedig nem voltál velem, hm. - suttogta, nekem meg végifutott a hátamon a hideg - Honvágyad van? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Hát... Kicsit. Hiányzik Kurocushi és... Anyáék. Apa. Öcsi. A házunk. Kőrejtek. - motyogtam magam elé. Deidara közelebb ölelt magához.

- Sejtettem. Olyan kis érzékeny vagy, hm. - simogatta meg a karom. Megfordultam és erősen magamhoz szorítottam Deidarát. Jól esett, és mint mindig, biztonságot adott nekem. Felemeltem a fejem mire ő kezével végigsimított az arcomon, a homlokomtól le az államig. Aztán lassan fölém hajolt és egy finom, gyengéd csókot nyomott a számra. Karjaim rátettem a vállára, kezeim így a nyakát karolták át. A kezdetleges, lassú csók egyre szenvedélyesebb, mélyebb lett, mígnem teljesen egymásba gabalyodva csókolóztunk, nem figyelve a külvilágra. Pedig nem ártott volna.

- Khm! - köszörülte meg valaki a torkát az ajtóba, mire ajkaink elváltak egymástól, és míg az én fejem Deidara mellkasán billent, annyira elkábított a csókja, addig ő az ajtó felé kapta a fejét.

- D-Danna?! - erre már én is felemeltem a buksim, és tényleg a kis gömböc Sasorit pillantottam meg, aki szúrós szemekkel nézett minket. Érthető okokból....

- Sasori no Danna... - motyogtam elkerekedett szemekkel. A gombóc megfordult, és indulni készült, azonban utána kaptam - Várj! Hova mégy?! Gyere vissza, kérlek! - szóltam utána, mire felém fordította a fejét - Csak engedd, hogy megmagyarázzuk, rendben? - kérdeztem higgadtan. Illetve.... Látszólag higgadtan. Mivel valójában a szívem majd' kiugrott a helyéről, hogy most buktunk le, és valami azt súgta, Sasori Peinhez igyekszik ennyire... Jelenteni... Amit látott...
- Legyen. Kaptok tíz percet. - csoszogott vissza a szobába, Deidara becsukta az ajtót, én pedig leültem török ülésben, Sasorival szemben, hogy egy magasságban legyünk. Deidara is leült mellém, és a köpeny takarásában megfogta a kezem, majd finoman megszorította azt. Hüvelykujjammal végigsimítottam a kézfején. Mindketten tudtuk, hogy egy dobásunk van, ha elszúrjuk, végünk.

- Először is: amit most mondunk, neked mondjuk. Nem Peinnek vagy másnak. Neked. - mondtam komoran.

- Majd meglátjuk. Nekem mondjátok, tehát azt teszek vele, amit akarok. Figyelek. - biccentett. Deidarával összenéztünk.

- Nen véletlenül jelentkeztem Akatsuki tagnak. Az a helyzet, hogy még Kőrejtekben én voltam az egyetlen, aki kiállt Deidara mellett, ezért pedig a falu megutált, később meg akart ölni, Deidarát be akarták börtönözni, tehát mindent megtettek, hogy szétválasszanak minket. Azonban... Mi akkor már... - pillantottam oldalra.

- Egymásba szerettünk, hm. - simított egyet a kezemen Deidara - Hogy együtt maradjunk, el kellett hagyni a falut, ezáltal szökött ninjává válni. Ezért döntöttem úgy, hogy az Akatsuki elég erős és biztos szervezet ahhoz, hogy menekülőkből támadókká válhassunk, és együtt maradjunk, hm. A két hónap késés is direkt volt, hogy ne keltsünk nagy feltűnést, de még így is kedvező volt a dolog, hiszen az Akatsuki jött értem, hm.

- Színészkedtetek, hogy ne tűnjön fel a kettőtök kapcsolata igaz? - morogta ingerülten Sasori.

- Miért, te mit tettél volna? - kérdeztem vissza, mire a bábmester lehajtotta a fejét - Na látod. Nem volt sok választásunk. A küldetéseket ugyanúgy teljesítjük, tehát nem csak szerelmeskedünk, ezt tegyük hozzá. - mentettem a helyzetet. Sasori továbbra sem emelte fel a fejét. Deidarára néztem, ő pedig rám. És most...?

- Deidara! - szólította meg hirtelen Sasori - Mennyire fontos neked ez a lány? - mutatott rám. Mire készül?!

- Mindennél fontosabb nekem, Danna! Látod, másfél hónapot vártam rá, hogy újra együtt lehessek vele, hm! - felelte magabiztosan, az én szívem pedig mérhetetlen boldogság járta át.

- A várakozás nem minden. Az életedet adnád érte?! - kiabálta, majd rám tekerte azt a hegyes végű izét és a levegőbe emelt - Meghalnál érte?! - kérdezte ingerülten. Deidara tekintete izzott.

- Deidara... - néztem rá dühösen, amolyan "ne merészeld!!" pillantással. Mégsem voltam biztos benne, hogy nem teszi meg... Hogy nem hal meg... Értem.