Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Arctalan könnyek

- Yatori... - állt elénk Kurotsushi, mikor jöttünk hazafelé az étteremből. Kifejezetten jókedvvel léptünk ki mindketten, így mosolyogva fogadtuk az érkező kunoichit.

- Mondd, Kurocushi. - néztem rá. Közelebb lépett.

- Vigyázz magadra. Egyre többen suttogják a papa fülébe, hogy egyszerű kém vagy, aki Iwagakure ellen akarja uszítani Deidarát.

- És a szüleim?! Ők... - kezdtem, de barátnőm megrázta a fejét.

- Egyszerű agymosás. - ennyi? Ennyire lennék fontos a számukra? Egy agymosás után már nem is a lányuk vagyok, hanem holmi kém?

- De... A Tsushikage nem hisz nekik... Igaz? - kérdeztem félve a választól.

- Egyenlőre nem nagyon lehet meggyőzni, de ha így halad, nem kizárt, hogy esetleg megpróbálnak megölni. - rázta a fejét. Hátráltam egy lépést, így neki mentem a mögöttem álló Deidarának. Óvatosan hátra fordultam. Teljesen érzelemmentes arccal nézett vissza rám. Várta a reakcióm. Visszafordultam.

- Megoldom. Hisz tudod, én mindent megoldok! - villantottam egy mosolyt Kurocushi felé. Erre ő a nyakamba ugrott.

- Aztán nehogy meghalljam, hogy megöltek! - suttogta. Viszonoztam az ölelést. Deidara csendben figyelt.
❄❄❄
- Te amúgy milyen jutsut használsz, hm? - kérdezte Deidara. Kurotsushi távozávsa után egy ideig csendben róttuk az utcákat egymás mellett. Mindketten a hallottakat emésztettük. Közben észre sem vettük, hogy már lassan kiértünk a faluból, és a műhely felé vesszük az irányt.

- Egyesítem a villámot és a vizet. - mondtam röviden, majd a kezembe egy hosszú, vékony vízörvény jelent meg, amit nemsokkal rá beborították a körülötte lévő villámok - Így sokkal erősebb. A víz felerősíti a villám erejét. - magyaráztam. Deidara bólintott, én pedig demonstráltam az elmondottakat. Rácsaptam egy közeli sziklára. Nem történt semmi.

- Hm? - pislogott Deidara. Aztán hirtelen két darabra csúszott szét.

- Hm. - húztam ki magam - Amennyiben az ellenség kettévágja az ostort, a víz rácsapódik.

- Ezáltal megrázza őt a Raiton. - fejezte be a gondolatomat Deidara.

- Pontosan. - hogy miért nem félek elmondani ezt neki? Egyszerű. Bízok benne. Ha esetleg kiderül, azzal aláírtam a szerződésem a kaszással. Bár most úgy tűnik, a saját falum akar végezni velem. Szóval rábízhatnám Deidarára az összes titkom.

- Köszönöm, hm. - mondta, maga elé nézve. Értetlenül pislogtam rá.

- Mit?

- Mindent, hm. - morogta, de úgy, mintha bárki is kényszerítené, hogy ezt mondja. Elmosolyodtam. Egy határozott lépést tettem a fiú felé, mire az rémülten kapta fel a fejét. Széttártam a karom.

- Szerinted bántanálak? - alig észrevehetően megrázta a fejét, mire elmosolydam, majd megöleltem. Igazából már akkor jól esett volna, mikor a kezembe nyomta a pokrócot, és megengedte, hogy nála aludjak. De akkor még nem engedhettem meg magamnak. Most viszont pont úgy hozta ki a szó. Tudod, biztos érezted már, hogy valakit szeretnél igazán a karjaidba zárni, de sose úgy hozza a szó, hogy megtedd. Aztán, ha szerencséd van, azon csodás érzések egyikét élheted át, amikor megölelsz valakit, és érzed, hogy ez téged boldoggá tesz, erőt ad. Na, pont így éreztem én is. Átnyúltam a karjai alatt, a fejem pedig a vállán pihentettem. Szőke haja az orromat csikizte. Belegondoltam, mikor ölelhették meg utoljára őt. Elvesztem, mert nem találtam ilyesmit - Jól esik? - kérdeztem kis idő múlva. Nem válaszolt. Esetleg Deidara olyan ember, aki nem szereti, ha megölelik? Könnyen lehet. Sok ilyen van. Ilyenkor kicsit rosszul érzik magukat azok, akik szeretnek hozzáérni a másikhoz, mert így könnyebben egy hullámhosszra kerülnek velük. Ilyen vagyok például én. Szeretem ölelgetni az embereket, esetleg beleboxolni a karjukba, vagy épp pacsizni. Nem akartam, hogy Deidara rosszul érezze magát, úgyhogy elengedtem. Rámosolyogtam - Hazamegyek, összeszedem a cuccaimat, jó? - biccentett, én pedig eltűntem. Hagynom kell kicsit, hogy eméssze a dolgokat. Na meg gyűjtöttem elég erőt, hogy meglátogassam a családom.
                    ❄❄❄
Hazaértem. Az ajtó előtt álltam, azon gondolkodva, hogy bekopogjak-e. Vagy semmi értelme, mert úgyis kémnek hisznek? "Nos, kislány? Mihez kezdesz?" szólalt meg belső énem.