Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Meg van írva

- Meghalnál érte?! Szereted őt annyira, hogy az életed add, hogy Yatori életben maradjon?! - ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázta Sasori Deidarát, aki harci pózt vett fel.

- Deidara, nehogy...!! - ennyit tudtam kipréselnj magamból, mert ha csak megszólaltam, Sasori szorítása erősödött - Áhh! - szorította ki belőlem a maradék levegőmet is, mire a fejem előre csuklott, és a hajam a szemembe hullott. Hallottam, hogy tőrt rántott valaki. Valaki, aki előttünk van. Deidara! Ha megteszed...!! Utolsó reményem összekaparva kis villámokkal birizgáltam meg a fegyvert, mire az széttört, apró darabokra. Leestem, felkaptam a fejem, és Deidarát pillantottam meg, aki maga felé tartja a tőrt.
- Deidara! - esetlenül felálltam, majd odarohantam hozzá, kitéptem a kunait a kezéből, eldobtam, majd a nyakába borultam - Deidara!! - szorítottam magamhoz.

- Ya-Yatori... - sóhajtotta, majd ő is szorosan megölelt.

- Boldog vagyok, ha mellettem vagy és érezteted velem, hogy szeretsz. Boldogtalan, ha egyedül vagyok, mert meghaltál. - mondtam úgy, hogy csak ő hallja. Simogatta a hátam.

- Danna, akarsz még valamit?! Hm?! - morogta Deidara, miközben még erősebben szorított magához.

- Nem. Vigyázzatok egymásra, és legyetek sokáig együtt! - mondta parancsolóan.

- Sasori! - szólítottam meg.

- Hm?

- Mit fogsz most tenni? - a kérdésre pár másodperc csend telepedett a szobára. Deidara szorosan ölelt, én kapaszkodtam belé, Sasori pedig várt. Húzta az időt.

- Nem szólok Peinnek, se senkinek. És nem is falazok nektek. Nem keveredem bele ebbe a ti... Románcotokba! - morogta. Megesküdtem volna, hogy egy kis irigységet hallottam ki a hangjából... Lehetséges, hogy Sasori... Vágyik valakire? Hogy neki is legyen szerelme? Hm... Hát remélem sikerül neki! Lehet barátságosabb lenne, ha lenne mellette egy lány!

- Köszönjük, hm! - biccentett Deidara. Komor volt a hangja, de én tudtam, hogy valójában rettentő hálás a mesterének, hiszen annyit küzdöttünk, hogy együtt lehessünk...

- Ugyan. Kiharcoltátok. - legyintett, majd kicsoszogott az ajtón. Persze ez egy barlang, tehát nem véletlenül mondják, hogy aki barlangban lakik, nem csukja be az ajtót, tényleg így van, tapasztalat... Úgyhogy én bezártam egy hatalmas sóhaj kíséretében.

- Yatori? - hallottam meg Deidara bizonytalan hangját. Odajött és hátulról átölelt, mire én megfordultam és a fejét magamhoz húzva megcsókoltam.
- Most már biztos együtt leszünk! Ezt az akadályt is sikeresen vettük! Szeretlek! És mindig foglak... - fogtam két kezembe az arcát, és a homlokát az enyémhez döntöttem. Ő ölelte a derekam, és végig mosolygott, még a csókba is belemosolygott.

- Tudod... Most vagyok olyan boldog, mint mikor hosszú idő után újra láttalak, hm! - suttogta. Felkuncogtam.

- Ezt úgy mondod, mintha két évre váltunk volna el!

- Nekem annyinak tűnt, hm... - mosolygott kajánul, majd egy újabb csókba vont.

- Yatori!! Merre vagy már?! - hallottam meg egy mélyen dörmögő hangot, ami nem máshoz tartozott, mint Kakuzu. Elváltam Deidarától, nyomtam egy gyors puszit az arcára és már rohantam is.
                         ❄❄❄
- Pszt! Yatori! - szól valaki a folyosó végén.

- Minden tiszta? - suttogtam egy elfojtott mosoly kíséretében.

- Igen, jelentem, minden... Várj, hm! Sasori no Danna közelít feléd, hm! Csak term...

- Menjetek már, nincs kedvem megvárni, míg kienyelegtek a szállásról! - morogta Sasori, mire Deidara kidugta a fejét a sarok mögül, majd vigyorogva megragadta a kezem és kirohantunk a rejtekhelyről.
                           ❄❄❄
- Yatori? - szólalt meg Deidara. A nosztalgia kedvéért kerestünk egy közeli dombot, lefeküdtünk, és egymás kezét fogva bámultuk a felhőket. Majdnem mint odahaza...

- Igen?

- Én... Köszönöm, hm.

- Ez a hangsúly... Deja vum van. - fordítottam el a tekintetem, hogy ránézhessek Deidarára, aki enyhe pírral a fején moslygott vissza rám - És mit köszönsz, kedves?

- Hát.... Annyi mindenen mentünk keresztül... És te végig mellettem voltál és szerettél, hm! És szeretsz most is, ez biztos! - mondta egy magabiztos vigyorral.

- Jól gonolod! - nevettem fel - Deidara!

- Hm?

- Csend van. Mikor veled vagyok, nincs olyan, hogy életveszély.

- Nem ezt akartad mondani eredetileg, hm! - simogatta meg az arcom.

- Dee.... Nemm... - húztam el a szám - Túl jól ismersz! - nyújtottam ki a nyelvem - Megcsókolsz? Ezt akartam eredetileg kérdezni.

- Meg se hallottam a kérdést, hm! - mosolygott, a következő pillanatban pedig már az ajkaimat falta - Yatori! - lihegte, mikor megszakítottuk a csókot.

- Igen?

- Meg tudtam adni neked azt, amit a regényeidbe írtál? Hm? - simított végig az arcomon. Elmosolyodtam.

- Nem, Deidara. - ráztam a fejem, mire ő igencsak értetlenül nézett rám - Sokkal többet adtál nekem, mint amit valaha is leírtam! - suttogtam, Deidara pedig egy újabb finom, szenvedélyes csókkal éreztette velem, hogy mennyire örül annak,hogy így vallottam be neki, hogy mindennél jobban szeretem - És tudod - kezdtem, mikor megszakadt a csók - Ezt, a mi történetünket is meg fogom írni.

- Igen? - Deidara arcán meglepettség látszott - És mi lesz a címe, ha tudhatom? - mosolygott. Boldogan válaszoltam:

- Nem hagylak elveszni!

Na, hali, hali! Nos, elérkeztünk a könyv végéhez! Köszönöm, mindenkinek, akik olvasták ezt az irományt! 😊😃❄❄