Nem hagylak elveszni! /Befejezett/

Törött szárnyú madár (Deidara)

- NEEEEHEEE!!! - hallottam, ahogy sikít, tudtam, hogy ez nekem szól, hogy segítsek neki. És szívem szerint már rég ott lettem volna vele, magamhoz szorítom a törékeny kis testét, hogy senki se érhessen hozzá, hm! De nem tehettem, muszáj volt parancsolnom magamnak. Nem szúrhatom el! Yatori múlik rajta... És néztem. Hogy már nincs eszméleténél, hogy elviszik őt, hogy mindegyik ANBU ninja képén diadalittasan húzza ki magát De nem bántják majd. Ez az egyetlen, ami nyugtat, hm. Minden bűnöző kap három napot, hogy magától megtörjön. De én már holnap érte akarok menni, hm! De most még uralkodnom kell magamon és nem utolsó sorban színészkednem. A lehető legrosszabb színdarabot, vagyis hogy eltaszítom magamtól az egyetlen embert, akit szeretek, hm!

- Köszönjük, Deidara-san! - hajolt meg egy még nálam is fiatalabb ninja. Chunnin kabát volt rajta - Nem tudja, mennyire megkönnyítette a dolgunkat! - te pedig nehezíted az enyémet, kölyök, hm!! Ch... Naiv... Belül már tomboltam, dühöngtem, és belső énem nagyban dübörgött odabent, hogy még most menjek Yatori után, amíg van esély. De akkor ez egész tervnek lőttek, hm. Nem, nem mehetek utána, bármennyire is nehéz. És mikor ott leszek... Szeret majd? Vagy megutál, elküld, nekem esik, híremet sem akarja majd hallani? Egy világ dőlt össze benne, ezt azonnal láttam, mikor rám nézett, mert kimondtam, hogy... Vihetik, hm...

- Deidara-san! - szakított ki a gondolataimból az a kölök, aki annyira hálás nekem. Épp csak legszívesebben a C3-al nyírtam volna ki az összeset, hm!!! Ugyanakkor a gyerek úgy segített, hogy nem tudott róla, hm. Ez a baráti hangnem, amit megütött, tetszett mind nekem, mind a többi ninjának, akik nem mentek... Vele. Így ők is szolidabb hangon beszéltek velem, nem úgy, mint egy ádáz ellenséggel, ami mondjuk várható volt, hm. Bár az, hogy először nem engedtem el Yatorit... Az még gyanús lehet, hogy készülök valamire. Yatori... Hirtelen éreztem a kezem között ruhája anyagát, a jellegzetes éjszaka illatát. Felkaptam a fejem, ezzel egyidőben megráztam azt. Ő most nincs itt, hm...

- Mondd, hm! - pillantottam a kölyökre. Bár ez a fejrázás felkeltette mindenki érdeklődését. Francba!

- Megkérhetném Önt, hogy itt maradjon? - kérdezte kedvesen.

- Persze. De tegezz nyugodtan. - intettem neki. Hogy erre miért volt szükség? Egyszerű. Ezzel is erősítem a "nem vagyok ellenség" helyzetem. Ami most nem kicsit jött jól, hm. Bár érdekes lesz hallgatnom a "Deidarára", hiszen engem csak Yatori hív így. Mindenki más "Deidara-sannak" szólít, ami felőlem maradhat is így, de... Yatori megér nekem ennyit, még többet is, hm! - Ha megbocsátanak, még nem reggeliztem, hm. - intettem, majd a konyha felé vettem az irányt. Pedig elhiheted, legszívesebben páros lábbal rúgtam volna ki mindet egyesével, hm!! Csak hát akkor oda minden. Úgyhogy beléptem a kis helységbe, és... És a kis pulton még a Yatori által készített finomság volt. Amit reggelire szánt nekem... Ne tudd meg, hogy fájt a szívem, hm! Felemeltem az egyik rizsgolyót. Azonnal rám tört az emlék, hogy megszólalni alig tudtam a meglepettségtől, utána pedig szenvedélyesen csókoltam az ő ajkait... Yatori átkarolta a nyakam, viszonozta a csókom, csak... Csak! Csak ti berontottatok, és mindent tönkrevágtatok, hm!!! És... Bár én adtam oda nektek Őt, úgy érzem, ti vettétek el tőlem, hm. Beleharaptam az édességbe. Finom, mégis... Van benne valami irdatlan keserű, de ez nem Yatori hibája, hm... Holnap este megyek Yatoriért. Addig csak kibírom valahogy. És remélem, ő is...
                        ❄❄❄
- Jó reggelt, Deidara! - kukkantott be a kissrác a szobám ajtaján. Az ágyamon feküdtem. Hanyatt voltam, félig magamra terítve az a pokróc, amin Yatori aludni szokott. Illetve, mióta megcsókoltam, velem alszik, hm. Akarom mondani, aludt... A textildarab mint mindig, most is az ő illatát árasztotta. Hanyatt feküdtem, és kissé sértődötten pillantottam a kölyökre:

- Neked is, kölyök, de hálás lennék, ha nem fedeznéd fel a házam minden zugát, hm! - morogtam, kihangsúlyozva a "házam" szót.

- Kölyök? - pislogott - Pedig te sem vagy éppen aggastyán. - közölte. Öhm... Igen, a magam kis 19 évével nem számítok idősnek, aminek nagyon örülök, hm.