Lost Souls

~1~

Elkezdtem egy új sztorit, ami Németh Krisztiánról fog szólni. Köszönöm a borítót HeemsE-nek. 😍 Remélem tetszeni fog nektek.😊 Jellezétek ha
í

gy van.😘😊

🔹Kiss Amélia🔹

Fejemet tenyerembe hajtom, és felsóhajtok. Nehéz nap ez. Főleg ha te vagy az egyik fő szervezője egy olyan koncertnek, amelyről tudod, hogy százezrek vesznek majd részt rajta, és még többen kíváncsiak, majd a felvételekre, melyeket valószínűleg a közösségi oldalakra is feltöltenek. Hiszen ez promóció, legalább annyira a szervezőknek, mint amennyire a koncertet adó együttesnek, a Coldplaynek. Szeretem, ezt csinálni ne értsétek félre, de néha megterhelő tud lenni, ha az ember rendezvényszervező. A telefonom állandóan csörög, és egy perc nyugtom sincs. Napjaim általában annyiból állnak ki, hogy korán reggel felkelek, kávét iszom, dohányzom, majd futkározom egész nap, és végül este 6 óra környékén képes vagyok egy normális mondatot is kinyögni, és leülni 5 percre, amikor nyugtom lehet mindentől. Ilyen az, amikor képes vagyok elolvasni a másnapi teendőim, és rendszerezni, hogy mi az, ami fontos, és mi az ami nem, hogy mit tudok átadni az én kezem alatt dolgozóknak, és mi az, amit nekem kell majd megoldanom, mert más nem biztos, hogy képes lesz rá. Már csak pár nap, és itt is lesz a koncert. Az együttes napok óta gyakorol a Hertha Berlin stadionjában, én pedig napok óta ingázom az irodám és a mérkőzéseknek helyet adó aréna között. A jegyek már rég elfogytak, és csak imádkozni tudok azon, hogy legalább olyan jó lesz a koncert is, mint amilyennek az emberek gondolják. Kiszállok az autóból, majd intve az egyik biztonsági őrnek a pálya felé veszem az irányt.
- Chris. Egész jól alakul ez az egész. De szükségem lenne végre a véglegesített dallistára. – mondom, majd felnézek az énekesre. Tíz éves korom óta beszélek angolul, és egész jól megy.
- Philtől kell elkérned. Nála van, reggel Berry odaadta neki. – mondja, én pedig bólintok, és elindulok, hogy megkeressem a zenekar menedzserét, Phil Harvey-t. Nehezen bukkanok rá, éppen a fiúk öltözőjében van, és egy telefonhívást intéz a feleségének. Amikor észrevesz, elmosolyodik.
- Le kell raknom szívem, mert dolgoznom is kell. – mondja, majd egy gyors elköszönés után ki is nyomja. – Miben segíthetek Amélia?
- A véglegesített dallistára lenne szükségem, mert azt iktatnom kell, és beírnom a költségvetésbe, mert darabjaira kell szednem a koncertet. – világosítom fel.
- Egy perc, ide raktam az asztalra. – kezd el kutatni az asztalon, majd hatalmas mosollyal az arcán nyújtja felém, amikor megtalálja. Illedelmesen megköszönöm, majd visszaindulok az irodámba, hogy elkezdhessek dolgozni vele. Kifele menet még intek a srácoknak, majd kilépve az Olympiastadionból, szemüvegem a szemeim elé húzom.

Pár nap telik csak el, én pedig már a színpad mellett állok, és javában megy a koncert. Boldogsággal tölt el, hogy látom az emberek arcán mennyire élvezik is ezt. Sorra jönnek mellettem Phil telefonjára az értesítések, melyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy az emberek élnek közösségi életet, és posztolnak a Coldplayről. Már több ezer ilyen értesítés jött, és mi mégis tudjuk, hogy ez nem az összes. Mert van, aki nem jelöli meg rajta a fiúkat. Már csak két szám. Alig várom, hogy az éjszaka közepén hazaérjek, és bedőlhessek az ágyba. Túl hosszú volt a mai napom is.
- Nézzünk pár videót. – veti fel Phil az ötletet, én pedig mosolyogva bólintok. Már több videót is megnézünk, amikor megakad a szemem egy magyar néven. Aztán még egyen. Juhász Roland videóját nézzük meg először, amelyen észreveszem, hogy egy férfi napszemüvegben tombol. Nem értem miért, de hát ő tudja. Aztán megnézzük a másik magyar instagram videóját is, Gulácsi Péterét.
- Ismered őket? Ők is olyan furán írják a nevüket, mint te. – néz rám, mire felnevetek. 
- Nem ismerem őket. De te furább vagy, mint a nevem. – szólalok meg, miután 5 percig csak nevettem ezen a kijelentésén. Még jó pár videót megnéztünk, és észrevettük, hogy elég sok helyről jöttek emberek. Legalább 50-et megnéztünk, amikor a fiúk sétálnak le a színpadról.
- Fáradt vagyok. Adjatok enni. – szólal meg Berry.
- Van az öltözőben. – mondom, majd elindulunk, mind a hatan arra. – Aztán ha pihentetek egy kicsit, jöhetnek az autogramok a backstage-ben. De ne essetek túlzásba, mert az sem rám, sem rátok nem vet jó fényt. Ne várakoztassátok meg őket.
- Jó. Megígérjük. – bólint Chris, majd belépnek az öltözőbe, mi pedig Phil-lel kint maradunk. Látjuk szállingózni az embereket, és nagyon tetszik, hogy senki nem sürgeti őket, és senki nem zavarja őket. Látom az egyik magyar párost is, akik beszélgetnek jó pár méterrel odébb, mégis sokat pillantanak felénk, és az ajtó felé. Tudom, mit szeretnének. Ha kijönne a banda, és képet csinálhatnának. Már készülök kopogni az ajtón, hogy jöjjenek, amikor Berry nyitja ki azt, és kilép.
- Felkészültem! – kiabál.
- Jó. Csak ne a fülembe. Kérlek. – szólalok meg, majd odébb sétálok. Nem foglalkozom a tömeggel, és azzal sem, hogy éppen kinek adnak autogramot, vagy kivel csinálnak közös képet. Belemerülök telefonom képernyőjébe, ahol már az új felkéréseket kapom más rendezvények megszervezésére és lebonyolítására. Érzem, hogy valaki engem néz, de nem foglalkozom vele. Még azt is érzékelem, hogy valaki neki támaszkodik a falnak, a közvetlen közelemben.
- Nem érek rá, ha nem tűnt volna fel. – morgok magamban, de az illető meghallotta.
- De hát nem is ismersz. Ráadásul egy emberekkel teli helyiségben elég modortalan telefonozni. Nem gondolod? – kérdezi, én pedig felsóhajtok.
- Ez a munkám. Hogy telefont nyomkodjak, és eseményeket szervezzek, majd koordináljam őket. Én ebből élek. – mondom, majd felnézek szemeibe, amelyek kéken csillognak, miközben végig vezeti őket rajtam.
- Nahát, gyönyörű vagy. – bókol nekem, én pedig még a nevem is elfelejtem, miközben gyönyörű íriszeibe bámulok. – Németh Krisztián.