Lost Souls

~23~

Amikor felébredek már sokan vannak a szobában. Ránézek Krisztiánra, aki csak a kislányát csodálja, miközben ő nyugodtan alszik a kezei között.

- Annyira gyönyörű vagy. - suttogja egyszercsak, majd puszit nyom a feje tetejére.

- Én is kérek egy puszit. - mondom, ő pedig felnéz.

- Bármit. - mondja, majd kezében a kislányunkkal lehajol és csókot nyom számra. - Köszönöm.

- Én köszönöm. - nézek rá. - Tudod nem is volt olyan rossz ötlet tőled odajönni és eltölteni egy kevéske időt.

- Soha nem is bántam. - néz rám, miközben féloldalas mosolyra húzza száját.

- Szeretlek. - nézek bele szemeibe.
- Én is szeretlek. - mondja.

- Oké. Elég volt belőletek. - szólal meg Lotti. - Látni akarom a keresztlányom.
- Hé, nem csak a tiéd. - szólal meg Maja is.

- De én a nagymamája vagyok. Én akarom a szülők után először. - tolakodik mellém Ildi, Krisztián anyukája.

- Nyugi, még ma mindenki a kezébe foghatja. Rögtön azután, hogy én is tarthatom. Mert eddig csak az Apukájával lehetett. - nézek körbe mindenkin.

- Aztán Ildi, és én. Én vagyok a másik nagymama. - szólal meg Anyukám is a szoba másik végéből.

- Jól van. Nyugalom. Nem kell polgárháborúnak lennie. - nevet fel Krisztián, majd az ágyam szélére ül, Pankát pedig a kezembe adja.

- Istenem, de hasonlítasz az Apukádra. - nézek bele kék szemeibe, amik teljesen abban az árnyalatban pompáznak, mint Krisztiáné.

- De remélem a te tulajdonságaid örökölte. Mert én az elmúlt egy évben sokszor voltam hülye. És még mindig rossz visszaemlékezésni, hogy majdnem elveszítettelek. - sóhajt mellettem, majd átölel minket.

- De mostmár nem megyünk sehova. - mosolygok rá.
- Tudom. - ad puszit homlokomra.

- Ildi, gyere fogd meg egy kicsit. Úgyis lassan szerintem meg kell majd etetnem. Addig élvezzétek ki. - mosolygok az egybegyűltekre.

- Istenem. Nagyon szép baba vagy. - mosolyog rá Ildi, majd látjuk, ahogy egy- két könnycsepp végig folyik arcán. - Köszönöm. Ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha is történt velem.

- Én köszönöm, hogy elfogadtál. - nézek rá, majd megszorítom a kezét, amit felém nyújt.

- Remélem Krisztiánnak sose megy el az esze annyira, hogy hagyjon elmenni. - néz rá az említettre.

- Soha többet. - mondja, majd belepuszil a hajamba. - Különben pedig csak nyárig kell aggódnom, utána már nehezebb, hiszen a feleségem lesz.

- Feltéve ha igent mondok az oltárnál. - nézek rá jelentőségteljesen, mire mindenkiből kitör a nevetés.

- Nem mondasz nemet. Tudom, hogy szeretsz. - mondja, én pedig tudom, hogy ezt a párharcot most elveszítettem. Éppen az ölelésébe bújok, amikor Panka sírni kezd. Maja adja a kezembe.

- Kimegyünk addig. - mondja Ildi, majd mindenki kimegy, és hármasban maradunk.

- Akarod, hogy én is kimenjek? - kérdi Krisztián, de én csak megrázom a fejem.

- Valószínűleg mindennap látni fogod, úgyhogy tök felesleges. - nézek rá, majd hagyom a picikémnek, hogy szopizzon. Fél órán keresztül, csak anyatejet evetty így megnyugodtam.

- Megbüfizteted vagy csináljam én? - nézek Krisztiánra.

- Én inkább majd otthon tanulnám meg. - néz rám, én pedig bólintok.
- Pelenkát is kell majd cserélned. H nézek rá.

- Tudom. Szeretnék benne lenni teljesen az életében. Nem úgy, ahogy az én apám volt az enyémben. - hajtja le fejét.

- Én már most tudom, hogy te leszel a világ egyik legjobb apukája. - húzom közelebb magamhoz, majd puszit nyomok ajkaira.

- Köszönöm, hogy velem vagy. - suttogja számra, majd megcsókol.
- Nézd elaludt. - nézek Pankára, miután elválnak ajkaink.

- Szólok a többieknek, hogy kussban jöhetnek csak be. - mondja Krisztián mosolyogva.

- Rendben. - nézek ki én is a folyosóra.
- Nahát, de édesen alszik. - mondja Tomi, majd odaül ő is az ágyam szélére. - El sem hiszem, hogy a keresztapukája lehetek.

- Nem azt kell elhinni, hanem hogy lassan te is kezedbe foghatod majd a sajátod. - néz rá Krisz, majd lenéz Pankára. - Ennél szebb dolog nincs.
- Már alig várom. - kel fel, majd megöleli Maját.

- Átveszi valaki? Pisilnem kell. - mondom, majd egyszerre 5-en is ugranak a babáért, én pedig Priska kezébe adom. - Gyakorolhatsz.

- És ha ledobom? - néz rám ijedten.
- Mi bízunk benned. - nézek rá, Krisztián pedig bólint.

- Elkísérlek. - mondja, majd segít felkelni.

- Azt megköszönöm, mert nagyon fáj még a hasam. - fogom még kezét, majd csoszogni kezdünk, miután felvettem a köntösöm. Hála isten a szobához tartozik fürdő is, így pár méter után már a helyiségben is vagyunk.

- Menj ki. - nézek Krisztiánra.
- Nem. Bármi történhet. - néz vissza rám.

- Így nem tudok pisilni. Menj ki. - húzom össze szemeim, miközben faskasszemet nézünk a másikkal.
- Jó, de sikíts ha baj van. - nyög fel, majd elhagyja a fürdőt.

Amikor végzek egyedül sétálok már kifelé, de amint nyitom az ajtót, Krisztián kezei megtalálnak. Az egyik derekamra fonódik, míg a másikkal szorosan tartja a kezem.

- Ugye tudod, hogy csak szültem? Ebbe általában nem rokkannak bele az emberek. - nevetek fel.

- Jó, csak biztonsági okok. Nehogy baj legyen. - vet rám megvető pillantást.

- Ezen a 4 méteren?
- Ki tudja. - mondja, de már ő is mosolyog.

- Annyira édesek vagytok együtt. - néz ránk Anya, majd Ildi is bólogatni kezd.

- De magatokra hagyunk fiatalok, hiszen az ifjú anyukának sok pihenésre van szüksége. - szól Ildi, majd mindenkit kifelé kezd terelni a szobából. Miután mindenkitől elköszönünk, és Tomi is odaadta Pankát az Apukájának, csak hárman maradunk.

- Amúgy tényleg fáradt vagyok. - motyogom.

- Gyere ide. - mondja Krisztián, majd lerúgja lábáról a cipőt, és befekszem mellém. Pankát pedig óvatosan a mellkasára fekteti.

- Annyira boldog vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. - mondom, majd amint lehunyom szemeim álomba is merülök.

Kiharcolták ma a részt, így közzé teszem.😏 Sajnos viszont ez azzal jár, hogy legközelebb csak szerdán lesz, vagy kedden. 🤔😊