Lost Souls

Epilógus

5 évvel később: 

- Kicsim, lassan menni kéne, mert Apa számít ránk. - kiáltok Pankának, aki már szalad is le a lépcsőn.

- Tudom, csak nem találtam Apa mezét. - görbül szája sírásra.

- Segítek, oké?- nézek rá, ő pedig bólogatni kezd. 

- De ha nem találjuk, akkor jössz a sajátodban ugye? - kérdem, ő pedig ismét bólint.

- Csak Apáét szeretném húzni. - mondja, majd kezemnél fogva vonszolni kezd az emeletre. 

- Nézted a szekrényt? - nézek rá, ő pedig megrázza a fejét. 
- Tudom, hogy nem, szereted, ha ott turkálok, mert akkor minden szanaszét lesz. -  vonja meg vállát, én pedig kinyitom a szekrényt, a Krisztiánnal közös szobánkban. Rövid turkálás után kihúzom a szekrényből az említett mezt, melynek hátoldalán ott díszeleg a Németh név, és a 9-es szám. 

- Köszönöm Anya. - mondja Panka, amikor átnyújtom felé a mezt, majd már húzza is a topja fölé. 

- Hozd a dzsekid is. Este már hűvös lesz, és nem akarom, hogy megfázz. - nézek utána, de ő már rég a földszint felé fut.

- Nem viszek, Apának van ott pulcsija, és az meleg is. - von vállat, és már húzza is a tornacipőjét.

- Meg nagy is rád. - nézek rá, majd felveszem a farmerdzsekijét a kanapéról.

- Hát és? - von vállat, én pedig csak a fejem rázom, elképesztő, hogy mennyire hasonlít az  apukájára.  Felveszi a cukrát a dohányzó asztalról, majd kifelé veszi az irányt.

- Gyere Anya, mert elfogunk késni. - mondja, én pedig megyek utána. Amikor kiérünk a parkolóba, beindítom a motort, és a Halífa Nemzetközi Stadion felé veszem az irányt. 

-És hogy tetszik Doha? - kérdezem Pankát.

- Nagyon szép hely. - mondja, majd körbenéz. 

- Eláruljak egy titkot? - kérdezem, ő pedig bólogatni kezd.

- Apa is focizott itt egy kicsit, csak utána eligazolt Amerikába. 

- Tényleg? És ő itt élt? - tátja el a száját, azt hiszem Krisztián nem mindent mondott el neki a focista pályafutásáról, még úgy sem, hogy az ő pici lánya, aki már nem is olyan pici, a Ferencvárosnál focizik. 

- Igen, szívem. Apa itt élt. De nem sokáig ám, nehogy azt hidd. Egy kicsivel több, mint egy évet csak. Akkor találkoztunk, amikor itt focizott. - vallom be, miközben találok egy üres parkolóhelyet a stadion mellett. 

- De jó. szerinted, ha megkérdezem tőle, milyen volt itt elmondja? - néz rám Panka, miközben kiszáll a kocsiból. 

- Biztosan. - mosolygok rá. - Na de gyere menjünk.

Panka szorosan sétál mellettem, de az ajtóban mégis megáll.

- De Anya, ugye nem ma fogsz szülni? - kérdi tőlem Panka, én pedig felnevetek. 

- Addig még van egy hetem, szívem. Addigra otthon leszünk mindannyian, és minden rendben lesz, és elleszel a Nikivel, amíg mi Apával a kórházban leszünk. - nézek rá, ő pedig aprót bólint.

- Oké. - von vállat, majd telefonomra pillant, ami csörögni kezd. - Felvehetem én?

- Persze. - nézek rá, majd miután észreveszem, hogy az Apukája hív, felé nyújtom.

- Szia, Apa. - köszön bele hangosan, én pedig a biztonsági őr felé nyújtom a jegyeinket. 

- Köszönöm. - mondja, majd megnézi, és leellenőrzi azokat.