Lost Souls

~18~

🔸Németh Krisztián 🔸

- Mit szeretnél Krisztián? - teszi fel a kérdést.

- Téged. Azt hogy megbocsáss, kérlek. - suttogom a telefonba, miközben könnyeim megállíthatatlanul potyognak.

- Ez nem így megy. Nem megy egyik pillanatról a másikra. Adj időt nekem, hogy tisztázzam magamban. Bizonyítsd be, hogy tényleg velem akarsz lenni. - suttogja, és hallom a remegést a hangjában.

- A tiéd az idő, bármennyire is van szükséged várok rád. - mondom.
- Köszönöm. De én megyek, mert fáradt vagyok már. - mondja.

- Menj csak. Szia. - köszönök el tőle, majd amint lerakta már tárcsázom is a következő számot.

- Igen? - szólnak bele.
- Szia Timi. Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak, de azt mondta a Doma meg a Balázs is a múltkor, hogy a Laura Virágban vannak a leggyönyörűbb virágok. Ha elküldöm SMS-ben a címet, holnap visztek ki oda egy gyönyörű csokor virágot? - hadarom el egy szuszra.

- Hát persze. Igaza van Balázsnak, nagyon szeretem őket, és viszünk. - mondja. - Csak küld el a címet. Milyen virágot szeretnél?

- Hmm. Nem tudom. Bármit amiről úgy gondolod, hogy egy lánynak akibe beleszerettem, hogy neki való. Olyant akarok amiről süt hogy szerelmesek vagyunk. Vagyis én biztosan, őt nem tudom. - mondom.

- Rendben Krisztián. Küld el a címet, és küldök neki. - mondja, én pedig mosolyogni kezdek.

- Köszönöm. Az adósotok vagyok. - mondom.
- Majd rendezed. - mondja. - Szia.

- Szia. - köszönök el én is, majd miután elküldöm a címet, a telefonom lerakom az asztalra, és kezeim közé temetem az arcom. Hol tudtam így elrontani? Hiszen tök jól alakultak a dolgaink. Hallom ahogy csukódik a teraszajtó, de nem nézek fel. Biztos vagyok benne, hogy csak Niki jött ki.

- Jól vagy, haver? - kérdi tőlem Tomi, miközben helyet foglal a mellettem lévő széken. - Maja elmondta mi történt. Most is ott van a lányokkal, mert Liának szüksége van rájuk.

- Elbasztam. Nem is kicsit. És olyanokat mondtam neki, amiket nem érdemelt meg. Csak egyszerűen elborult az agyam, amikor megláttam a kávézóban Szalával, és láttam, hogy mennyire boldognak tűnik, hogy mennyire megtudja nevettetni, és féltékeny lettem. Nem akarom, hogy más a közelébe menjen, azt meg pláne nem, hogy megnevettese. Én szeretnék lenni az első, akit felkelés után megpillant, én szeretnék lenni az, akire a nap 24 órájában gondol, aki megtudja nevettetni. A mindene szeretnék lenni. - suttogom.

- Azta, haver. Te beleszerettél. - mondja Priska, és amikor ránézek látom hogy mosolyog.

- Ennyire rossz? - kérdezem, ő pedig megrázza a fejét.
- Ez egyáltalán nem rossz. - mondja, én pedig hiszek neki.

- Vissza kell őt szereznem. Nem bírom már nélküle. - mondom, miközben szemeim le sem veszem az arcáról, hátha ő többet tud Liáról, mint én.

- Vissza fogod. Ha kell segítek is. De most időre van szüksége. Add meg neki. - mondja.

- De te is tudod, hogy nem sok van. Vissza kell mennem pár napon belül, és majd csak egy hónap múlva jövök vissza. Nem akarok a bizonytalanságba visszajönni, hogy nem tudom hányadán állunk. - sóhajtom, majd elkezdem a hamutartót nézni az asztalon. Mindig itt van, de csak nagyon nagyon kevés ismerősöm dohányzik.

- Tudom. De ő akkor is itt lesz. Majd én  tájékoztatlak mindig, arról, hogy mi van vele. - mondja, majd megszólal telefonja a zsebében. - De most mennem kell, Maja is már hazafelé tart.

- Kösz tesó, hogy átjöttél. - állok fel én is, majd kezet fogunk. - Kikísérlek.
- Még megtalálom a kivezető utat. - nevet fel.

- Nem baj. Így illik. - nevetek már én is, és örülök hogy valaki képes tartani bennem a lelket. Amikor Tomi elmegy, visszasétálok a lakásba, majd hasam korgása miatt a konyha felé veszem az irányt. A fehér szekrényben kezdek előbb kutakodni, hátha van otthon valami kaja. De miután a hűtőt is végignéztem, rá kell jönnöm, hogy sajnos semmi kaja nincs itthon. Így megkeresem a telefonomat, majd tárcsázom Nikit.

- Szia. Merre vagy? - kérdem, amikor felveszi.
- Szia, még a városban.
- Akkor hozz nekem valami kaját. - adom ki az utasítást, amin ő csak jót nevet.

- Rendben. - mondja, majd rám nyomja a telefont. Csak nézem a telefont a kezemben, és rájövök, hogy Lia nem is tudja, hogy ki nekem Niki. Fogok egy tollat, és egy papírt, majd mint a régi szép időkben neki állok, hogy megírják életem egyetlen kézzel írott levelét.