Lost Souls

~15~

Talán ha két utcányit haladok Ádám mögött, amikor befordul egy udvarra, ahol nagybetűkkel hirdetik, hogy autójavítás. Megállok mögötte, majd kiszállok, ő is így tesz, és felém veszi az irányt.

- Én mindig itt javítom az autóm. Úgyhogy gyere. - mondja, én pedig követem a szerelőműhely felé. Amikor beérünk egy számomra ismeretlen férfi áll velünk szemben.

- Ádám, milyen jó ismét látni. - mondja, majd lepacsizik Ádámmal. - És milyen gyönyörű nőt hoztál magaddal. 

- A hölgy nem véletlenül van itt. Becsúszott a jobb elsője egy árokba, és elhoztuk, hogy megnézd hátha van valami, ami nem jó. Meg tudod most nézni, vagy valamelyik fiad? - kérdi Ádám. 

- Hát persze, hogy tudok szakítani rá pár percet. Átugrotok addig a kávézóba? - kérdez vissza.

- Úgy terveztük. - bólint Ádám. 

- Jajj de udvariatlan vagyok, Mácsai Csaba. - nyújtja felém a kezét, én pedig készségesen elfogadom.
- Kiss Amélia. - mondom, majd rámosolygok. 

- Majd rád szólok, ha megnéztem. - mondja. - Te itt hagyod a kocsid, vagy elviszed erre az 5 percre? 

- Nem tudom. - mondja Ádám, majd felém fordul. 

- Hagyd csak. Jót fog tenni egy kis séta. - mondom, ő pedig bólint, majd félreáll az autóval. Elsétálok én is a sajátomig, kiveszem a táskám, majd a kulcsot odaadom Csabának. 

- Köszönöm. - mondom neki. 

- Nincs mit. - mondja ő is, majd elindul az autóm felé. 

- Mehetünk? - áll meg mellettem Ádám, én pedig bólintok.

- Mutasd az utat. 

- Rendben. Erre. - mondja, majd elindulunk az udvarról kifelé, és egyből balra fordulunk. Egy hatalmas ház előtt haladunk el, majd már oda is érünk. 

- Ilyen rövid volt ez az út? Azt hittem legalább 10 perc. - mondom, majd elindulok felfelé a lépcsőn a teraszra. Impozáns a hely, nem túl csicsás, egyszerű, de mégis ízléses. A fekete asztalok és székek stílusosan keverednek a fehérrel és itt- ott egy kis zöld is megmutatkozik. 

- Hatalmas Fradi szurkolók. - súgja Ádám. - Gondolom rájöttél már. 

- Volt egy sejtésem a zöld meg a fehér miatt. - nevetek fel, majd egy középkorú nő sétál felénk hatalmas mosollyal az arcán. 

- Ádám. - mondja, majd megöleli a mellettem álló férfit, és két puszit is nyom az arcára. - Látom nem egyedül jöttél. Mácsai Nikolett. 

- Kiss Amélia. - mondom, de ő ahelyett, hogy a kezét nyújtaná felém, egyből ölelésébe von. 

- Te vagy Ádám barátnője? - kérdi nekünk szegezve a kérdést. Mi pedig összenézünk. 

- Úgy 10 perce találkoztunk először. - mondom. 

- Volt egy kisebb balesete, és a Csabi megnézi az autóját, addig pedig mi innánk egy kávét. - magyarázza Ádám is. 

- Rendben. Persze, bármit. Kövessetek. Keresünk nektek egy asztalt. - mondja, majd megfordul és előre siet. - Terasz vagy inkább bent? 

- Én inkább kint ülnék le, és te? - nézek Ádámra. 

- Nekem bárhol jó. - mosolyodik el. 

- Akkor oda le is tudtok ülni. Mindjárt küldök valakit, hogy felvegye a rendelésetek. - mondja a nő, majd elviharzik az épületbe. 

- Ők  testvérek? - kérdezem Ádámot, amikor leülünk. 

- Nem. Férj és feleség. - magyarázza Ádám. - Sokan voltak, akik nem tudtak mit csinálni, amíg javították a kocsit, így építettek ide egy kávézót is, hogy amíg az emberek várnak az autójukra, addig tudjanak inni egy kávét meg esetleg enni egy sütit. 

- Ez nagyon jó ötlet volt. - mosolyodom el, majd még egyszer körül nézek. Szemem kiszúrja a másik oldalon pár asztal, ahol nem a megszokott fehér-zöld-fekete összeállítás van, hanem lila-fehér-fekete. Ádám tekintete is arra téved.

- Ha valaki mégse lenne Fradi szurkoló. - mondja, én pedig elmosolyodom. 

- Aranyos, hogy másokra is gondoltak. - mondom, miközben nem árulom el, hogy fogalmam sincs, hogy ki játszik fehér lilában. Egy fiatal nő érkezik az asztalunkhoz kezében papírral és tollal.

- Sziasztok. Mit hozhatok nektek? - kérdi.

- Én egy koffeinmentes lattét szeretnék. - nézek rá, ő pedig Ádám felé fordul.

- Én egy sima eszpresszót. - mondja. Miután leírta a rendelésünk, megfordul és befelé indul.

- Na és mesélj magadról valamit. - mondja Ádám, miközben próbálja egy tartalmasabb beszélgetés felé venni az irányt.

- Rendezvényszervezőként dolgozom. Félig itthon, félig Németországban.  - mondom, majd várom, hogy kérdezzen vagy ő is mondjon valamit. 

- De jó. Én is ott focizok. - mondja. - Heidelbergben lakom.

- Én Münchenbe. - mondom. 
- Az olyan 2 óra kocsival. Sose gondoltam volna, hogy valójában ilyen közel lakunk egymáshoz. - mondja. Beszélgetésünk félbeszakítja telefonom csörgése, de amikor ránézek a kijelzőre és ismét Krisztián nevét látom, azonnal kinyomom. Nem akarok még csak rágondolni sem. Jól érzem magam Ádámmal, még ha nem is akarok tőle semmit. 

- Azt hittem felveszed. - mondja. 

- Nem. Majd később visszahívom. - mondom. - Annyira nem volt fontos. 

- Biztos? - kérdi, én pedig bólintok. Beszélgetésünk ismét megzavarják, de szerencsére most nem a telefonom, hanem a pincérlány, aki a rendelésünket hozza ki. 

- Tessék, egy latte neked, és egy eszpresszó neked. Hozhatok esetleg még valamit? - kérdi.

- Nem köszönjük. - feleli Ádám helyettem. - Ott is van még egy ismerős. 

- Kicsoda? - kérdem, majd megfordulok, és egy dühös Németh Krisztiánnal találom szembe magam. 

- Azta. Látom gyorsan túltettél rajtam. Pedig én tényleg elhittem, hogy te majd más leszel. Elhittem, hogy szerethetlek, hogy megbízhatok benned, mert nem vagy olyan, mint az összes többi, hogy kihasználsz, és amit lehetőséged van rá, mással fekszel le. - vágja oda.

- Na álljon meg a menet. Nem is tudom ki volt az, aki adta a szépet meg a jót, majd mégsem jött értem. Pedig előtte hitegetett, hogy igenis el akar jönni velem arra a kurva ultrahang vizsgálatra. Majd amikor átmentem hozzá, hogy megnézzem minden rendben van-e, majd egy tök idegen nő nyit ajtót, mintha köztünk mi sem történt volna. - magyarázok neki én is, és felemelem a hangom is vele szemben.  - Nem vagyok rád kíváncsi, úgyhogy nyugodtan elmehetsz. 

- Vigyázz vele Ádám. - szól még oda Ádámnak, majd elmegy.