Lost Souls

~12~

🔹Kiss Amélia🔹

Csak bámulom ezt a csodálatos férfit, akivel ma randim volt. Bal kezével szorosan fogja a kormányt, mintha az élete múlna rajta, míg másik keze a váltón pihen. Akaratlanul rakom kezem övére, majd össze is kulcsolom azt a sebességváltón. 

- Tudod, sosem tudtam igazán milyen valakihez ténylegesen kötődni. - szólal meg egyszer csak, majd megáll a piros lámpánál és felém néz. - És most mégis ezt érzem. Olyan az egész mintha már évek óta ismernélek, pedig még csak a közelében sem vagyok. és lehet, hogy soha nem is leszek. Ki tudja? Lehet elkövetek majd valami orbitálisan nagy baklövést, és elküldesz. 

- Héé, ne aggód túl magad. Nem állnak jól a ráncok. - érintem meg homlokát, amik ráncba szaladnak pont középen a két szeme között. - Itt ráncosodik minden egyes alkalommal, amikor aggódsz.

- Tudom, de nem tudok mit tenni ellene. Szeretnék itt lenni nektek. - mondja, majd elindul, miután hátunk mögül dudaszó hallatszik, amikor én is előre fordulok, észreveszem, hogy a lámpa zöld. Vajon mennyi ideje lehet az? 

- Itt leszel. Én hiszek neked. - vallom be, majd ismét összekulcsolom ujjaink a váltón, de ő inkább elveszi onnan, és az ölembe rakja mindkettőnk kezét. - Ugye maradsz akkor nálunk még? 

- Csak ha te is szeretnéd, hogy maradjak. Nem szeretnék semmit sem rád erőltetni. - mondja, majd befordul a már ismerős utcába. 

- Szeretném. Talán jobban is mint kellene. - mondom hangosan, de a végét már csak magamnak suttogom. 

- Menjünk. Nem akarom, hogy megfázz. Vagy bármi bajotok essen. - mondja, majd úri ember módjára kiszáll az autóból, és jön az én oldalamra, majd kinyitja nekem az ajtót. 

- Azt hiszem kezded túl aggódni a dolgokat. Nincs semmi bajom. Nem halálos beteg vagyok, hanem terhes. Ez itt egy pici élet csak. - szólalok fel, egy kicsit erőteljesebben, mint ahogy szerettem volna.

- Tudom. - mondja, majd felemeli kezét, és már majdnem a pocakomhoz érinti, amikor mégis csak visszahúzza azt. - Én.. Szabad megfognom? 
- Már miért ne szabadna? - nézek rá, majd megfogom a kezét, és ráhelyezem a hasamra. Éppen akkor ér hozzá, amikor mocorogni kezd a baba. 

- Te jó ég. - néz rám könnyes szemekkel. 
- Gyere menjünk be. Most már kezdek fázni. - mondom, majd előveszem a kulcsot a táskámból. Beengedem mindkettőnket, majd be is zárom magunk után az ajtót egyből. A nappaliban mindketten levesszük cipőinket, majd egyenesen a szobám felé indulunk. 

- Nincs itthon senki? - kérdi, én pedig vállat vonok. 

- Mint tudod, Maja már nem velünk él. Lotti pedig, azt hiszem dolgozik. De nem biztos. - mondom, majd meggondolom magam, és a konyha felé indulok el. - Kérsz valamit inni? 

- Igen. Valami jól esne. - mondja, majd megölel hátulról, miközben épp a hűtőben kutatok valami hideg innivaló után. 

- Mit csinálsz? - kérdezem, majd megfordulok kezei közt. 

- Csak megölellek. - mondja ártatlan arccal. 

- Akkor meg is csókolhatsz. - mosolyodom el. 

- Micsoda kis követelőzős lettél. - nevet fel, de azért teljesíti kérésem, és megcsókol utána. 

-Muszáj. Nem minden lehet úgy, ahogy te akarod. - vonok vállat, majd töltök mindkettőnknek. Tálcára rakom a két poharat, meg az üveget is, majd Krisztián kezébe nyomom. 

- A szobádba vigyem? - kérdi, én pedig bólintok. 

- Nézünk valami filmet? - kérdem most én, ő pedig bólint. - És mit szeretnél? 

-Nem tudom. Válassz nyugodtan. - mondja, én pedig előveszem a régi klasszikust, amelyet mindig és mindenhol képes vagyok megnézni. - Remélem A bárányok hallgatnak jó lesz. 

- Tökéletes. - mosolyog rám, majd rákattint a lejátszásra. Elfekszem az ágyon, ő pedig a karjai közé zár. - Mikor mész legközelebb ultrahangra? 

- Tessék? - kérdezek vissza, mert hirtelen azt sem tudom miről beszél. 

- Mikor mész ultrahangra legközelebb? - ismétli meg kérdését még egyszer, én pedig félig felé fordulok. 

- Holnapután. - mondom.

- Szeretnék veled menni. - néz a szemeimbe, én pedig elveszek bennük, legalább annyira mint legelső alkalommal, de lehet, hogy most még mélyebbre süllyedek majd bennük. 

- Rendben. Majd gyere értem 10- re és együtt eltudunk menni. - mondom, ő pedig bólint. - Nagy baj lenne, ha elaludnék a film közben? 

- Dehogy. Aludj csak. - mondja, majd betakar. 

- Már túl fáradt vagyok. - vallom be.

- Nem baj. Nyugodtan aludj. - ölel még szorosabban, én pedig szépen lassan álomba merülök. Már süt a nap, amikor felébredek fehérneműben. Az éjjeli szekrényemen, pedig egy papír vár. 

"Nem szerettelek volna felébreszteni, amikor elmegyek. Köszönöm a tegnap estét, csodásan éreztem magam. Holnap délelőtt érted jövök. Krisztián"