Lost Souls

~14~

🔹Kiss Amélia🔹

El sem hiszem, hogy ezt tette. Nem értem miért mindig az olyan srácok tetszenek, akik rosszak. Akik nem nekem valók. Mindig ez történik, ezért ment tönkre az összes kapcsolatom, mert a rossz emberekben bíztam. És én hülye megint bedőltem a rossznak. Azt hittem Krisztián majd más lesz, és mégis csalódnom kellett. Még szerencse, hogy ez alatt a sok év alatt hozzászoktam a csalódásokhoz, és a megalázkodásokhoz. Nem látom az utat rendesen könnyeimtől, mégis próbálok tovább menni. Amikor végre ismerős útszakaszhoz érek, befordulnék, hogy végre hazaérjek. Lottit majd hazahozza Tomi vagy Maja. Sajnos elszámolom magam, így becsúszok az árokba. Éppen kiszállnék, hogy megnézzem mennyire van az autó az árokba, egy ismerős autó parkol le a kocsi előtt. 

- Mégis mi a jó istent műveltél? - száll ki az autóból, miközben már fejét rázza.

- Nagyon rosszul néz ki elölről? - kérdem, ő pedig megvonja a vállát. 

- Az attól függ. Ha nekem kéne kihúznom, akkor igen. Viszont a közelben van az egyik barátom terepjáróval. Ő majd segít. - mondja, és egyből előveszi a  telefonját, és tárcsázza is barátját.

- Hello Ádika. - köszön bele, majd felnevet.

- Nem, csak kéne egy kis segítség. Egy ismerősöm belecsúszott az árokba, és tudom, hogy melyik autóval jöttél el otthonról, úgyhogy jó lenne ha ide tudnál jönni, és segítenél kihúzni. - folytatja.

- Igen, nagyon szép. Sőt, több mint szép, ha őszinte akarok lenni. - néz rám, majd az autóra ismét.

- Rendben. Várunk, Szia- szia. - köszön el, majd le teszi.

- Köszönöm Ádám. Te vagy a hősöm most. - nézek rá nagy szemekkel.

- Mint mindig Liácska. Mint mindig. - nevet fel.

- Sose voltál még. - nevetek én is vele.

- Valamikor muszáj elkezdeni. - mondja, majd félbeszakít minket a telefonom.

- Várj egy percet. - mondom, majd behajolok, amikor meglátom Krisztián nevét a kijelzőn.

- Azt hittem felveszed. - mondja.

- Rá nem vagyok most kíváncsi. - mondom, majd egy könnycsepp formálódik a szemembe, amit kipislogok, mielőtt Nagyi észrevenné.

-   Hé, minden rendben? - kérdi, én pedig nyelek egy nagyot és bólintok. - Biztos.

- Igen. Nincs semmi baj. - mondom, mikor telefonom ismét zenélni kezd. Most az egyszer örülök neki, hogy nem kell vele azonnal beszélnem, mert lehet, hegy elsírnám magam. Meglátom barátnőm nevét a telefonon, így egyből felveszem.

- Nyugi, biztos kezekben vagyok. - mondom egyből, mert tudom, hogy aggódnak mindketten.

- Csak akkor hiszem el, ha Krisztián beleköszön. - mondja. 

- Nem vele vagyok. - mondom, majd érzem, ahogy a torkomban gombóc keletkezik.

- Hanem? - kérdi egyből Maja. 

- Ádikával. - mosolygok rá az érintettre, aki egyből beleköszön a telefonba. 

- Hello lányok. - mosolyog.

- Szia. - köszönnek egyszerre. 

- Kicsit becsúsztam az árokba, de semmi bajom. Csak a jobb első lóg be. - mondom. - De már jönnek segíteni. 

- Akkor jó. Üzenem a kicsinek, hogy vigyázzon rád, mert velem gyűlik meg a baja. - szólal meg Lotti.

- Ezt szerintem ő is tudja. - mondom, majd látom, ahogy egy fekete Mercedes terepjáró leparkol Ádi autója elé. - Le kell tennem, mert megjött a segítség. Majd beszélünk otthon. Sziasztok. 

- Na végre, hogy ideért. - sopánkodik Ádi, majd odaint az autóban ülőnek, aki kiszáll, majd felénk veszi az irányt. Bátran mérem végig. Fekete napszemüveg van rajta, egy fehér pulóverrel, melyen mellkas táján egy piros ábra van, sima farmert húzott hozzá, meg fehér sport cipőt. Haja tökéletesen áll, ahogy a mosolya is tökéletes, ahogy arcán szétterül. 

- Sziasztok. - köszön illedelmesen, amikor mellénk ér. 

- Szia. - köszönünk Ádámmal vissza. 

- Szalai Ádám. - nyújtja felém a kezét.

- Kiss Amélia. - fogadom el kezét, de ahelyett, hogy megrázná ajkához emeli és puszit nyom a kézfejemre. 
- Hogy a picsába van az, hogy akárhány szingli csapatársammal találkozol, te mindet elcsábítod? - néz ránk Nagyi. 

- Genetika szívem. - ütögetem meg mellkasát másik kezemmel. 

- Ez nem igazságos. - morogja magában. 

- Köszönöm, hogy segítesz. - fordulok vissza a másik Ádámhoz. 

- Egy ilyen szép hölgynek bármit. - mondja negédesen, majd szemügyre veszi az autót. - Na Ádika, állj el innen, hogy ki tudjam húzni. 

- Oké. - mondja az említett, de én felnevetek.

- Valami rosszat mondtam? - néz rám Ádám a zöld szemeivel. 

- Dehogy. De  azt hittem csak én hívom Ádikának. - mondom. 

- A csapatban mindenki így hívja. - nevet fel, majd elindul az autójához. Pár perc alatt megoldja a két férfi, és az autóm ismét rendben van. Vagy legalábbis az úton. 

- Szerintem jobban járnál, ha elvinnéd szerelőhöz. - szólal meg Nagyi, én pedig bólintok. 

- Köszönöm srácok a segítséget. - mosolygok rájuk. - Jövök nektek eggyel. 

- Mi lenne ha innánk egy kávét? Van itt a közelben egy kávézó, egy autószerelő műhely majdnem közvetlen közelében. Amíg megnézik, ihatunk egy kávét. - veti fel az ötletet Ádám.

- Én benne vagyok. - mosolygok rá, majd Nagyi felé fordulok. 

- Nekem mennem kell, mert Domával találkozom. - mondja, majd gyorsan elköszön tőlünk. Nekem ad két puszit, míg Ádámmal lepacsizik.

- Üdvözlöm. - kiáltok még utána, mire felemeli a kezét, hogy vette  az adást. 

- Szóval merre? - nézek Ádámra.

- Csak gyere utánam. - mondja, én pedig bólintok, majd beülök az autóba. Elindítom, majd besorolok Ádám után a forgalomba, és rájövök, hogy ez egy jó kezdet ahhoz, hogy elinduljak a felejtés útján is.