Lost Souls

~17~

🔸Németh Krisztián🔸

Nem tudom mi ütött belém. Nem vagyok én ilyen, ha valakivel együtt szeretnék lenni, akkor azért küzdök, és nem hagyom elmenni. Most mégis ezt tettem Améliával, pedig beleszerettem már az első randink után. Körbetekintek a teraszomon, ahol máris van egy focilabda, hogy a kislányom tudjon vele játszani majd. Szeretnék tökéletes apuka lenni, amennyire csak lehet. Elmeredek a távolba, ahonnan semmi nem látszik, csak a másik utcában lévő udvar. Szerencsére rendesek, így nem csinálnak képeket, amiket utána pénzért eladnak, cserébe néha adok nekik jegyeket egy-egy meccsre. Mi történt velem? Sose voltam még ilyen puha. Amélia elgyengít. Megőrjít a tudat, hogy nem tudom hol van most, vagy hogy mit csinál. Tudnom kell, hogy mindketten rendben vannak. 

- Min gondolkozol? - sétál ki Niki egy bögre kávéval a kezében. 
- Vissza kell őt szereznem. Nem bírom nélküle. Többé nem. - mondom, de szemeim biztosan tartom a szemben lévő udvaron lévő trambulint. 

- Akkor menj, keresd meg és mondd el neki is. Ne csak nekem. Aztán invitáld meg ide, hogy én is találkozhassak vele, és képes legyek elmondani neki, hogy miattam nem kell aggódnia. - mosolyodik el, miközben felnézek rá. Felállok és mielőtt a konyhába mennék a kocsikulcsomért még gyorsan adok egy puszit az arcára. A pultról felkapom a kocsim kulcsát, majd az előszobában a cipőm is, és meg sem állok a kocsimig. Csak akkor jut eszembe, hogy fogalmam sincs merre keressem itt Budapesten. Hiszen hatalmas a város, és mi van ha nincs is otthon? Hiszen délelőtt orvosi vizsgálata volt. Eszembe jut az egyetlen lehetséges megoldás, így előkapom zsebemből a telefonom, majd már tárcsázom is azt az embert, aki képes nekem megérdeklődni, hogy Lia merre lehet. 

- Mondd Némókám, mire van szükséged most épp? - veszi fel a telefont Priskin Tamás. 
- Tudd meg nekem, hogy Léna merre lehet. Maja biztos tudja, és muszáj, hogy beszéljek vele. - hadarom gyorsan el, és csak reménykedem abban, hogy érti is, amit mondok. 
- Most ment el. Hozzád. Azóta nem tudom mi történt. De ezek szerint téged ott hagyott, ha most te sem tudod hol van. Mi történt? - kérdi. 
- Hosszú sztori, majd elmesélem. - sóhajtom, és ki akarom nyomni a telefont, amikor meghallom, hogy még kérdez valamit, így visszaemelem a fülemhez a készüléket. - Mit kérdeztél? 

- Semmit. Azt mondtam, hogy ráérek. - mondja.
- De én nem. Meg akarom találni, mert valami hihetetlen nagy félre értés történt, és most muszáj mennem. Felhívlak, ha megvan Lia és beszéltem is vele. - mondom, majd rányomom a telefont köszönés nélkül. Vajon merre lehet. Ülök még egy 5 percet a kocsiban, amikor eszembe jut Ádika, aki lehet, hogy tudja, tekintve, hogy együtt van Lia másik legjobb barátnőjével. Gyorsan megkeresem a számát, majd már tárcsázom is. 

- Eszedbe se jusson magyarázkodni. Mégis mi a faszt műveltél? - kérdi Ádám köszönés nélkül. 

- Én csak.. Ez az egész egy nagy félre értés. Niki van nálam. Őt látta Lia. - sóhajtok. - Csak mondd, hogy tudod hol van. 

- Szalával ment el.  - mondja Ádám óvatosan. 

- Mi? Hova? - kezdek el idegeskedni. 

- Ahhoz az autószerelő csávóhoz akihez Szala szokott járni. Tudod melyik az? - kérdi. 

- Igen. Köszönöm Ádám. Jövök neked eggyel. - mondom, majd elköszönünk egymástól, és is sorolok a kocsik közé, hogy minél előbb ott lehessek, és beszélhessek vele. Mi lesz ha nem tudok neki mit mondani? Vagy ami még rosszabb hülye dolgokat fogok neki majd mondani, és még jobban elszúrok mindent? Hangosan felsóhajtok, miközben érzem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt. Ennek is Amélia az oka. Félek az elvesztésétől, vallom be magamnak, amin még én is meglepődők. Amikor odaérek és találok egy szabad parkolóhelyet pár percre a kávézótól, ahol tudom, hogy Ádám elszokta ütni az időt, nagy levegőt veszek, miközben kikecmergek a kocsiból, és amilyen gyorsan jött a szorító érzés, olyan gyorsan múlik is el. Amikor elérek az épület sarkához, és meglátom, ahogy Amélia éppen felnevet valamin, amit Ádám mond neki, visszatér az a szorító érzés, az a nem múló érzés, hogy elrontottam, és nem fog nekem megbocsátani soha, mert nem tudom majd elmondani neki, hogy mekkora félreértés is volt az egész, hogy mennyire megbántam, hogy nem jöttem egyből utána, hogy mennyire boldognak érzem magam mellette, de legfőképp, hogy mennyire is fáj látni, hogy más férfiak nevettetik meg. ÉN szeretnék lenni az egyetlen, aki mosolyt csal az arcára, akinek a hülye poénjain nevet, aki boldoggá teszi. Amikor meglátom, hogy Ádám is felnevet, akkor felmegy bennem a pumpa. Kiveszem zsebemből a telefont, amit még akkor tettem oda, amikor kiszálltam a kocsiból, és Liát kezdem el tárcsázni. Látom, ahogy előveszi a telefonját, és várom, hogy felvegye , de ehelyett csak kinyomja. Mi olyan különleges Szalai Ádámban, hogy minden nő vele akar lenni? Itt még idegesebb leszek, így fellépek az első lépcsőre, majd egyből feléjük veszem az irányt. 

- Azta. Látom gyorsan túltettél rajtam. Pedig én tényleg elhittem, hogy te majd más leszel. Elhittem, hogy szerethetlek, hogy megbízhatok benned, mert nem vagy olyan, mint az összes többi, hogy kihasználsz, és amit lehetőséged van rá, mással fekszel le. - vágom oda neki, miközben a szívem szakad meg.

- Na álljon meg a menet. Nem is tudom ki volt az, aki adta a szépet meg a jót, majd mégsem jött értem. Pedig előtte hitegetett, hogy igenis el akar jönni velem arra a kurva ultrahang vizsgálatra. Majd amikor átmentem hozzá, hogy megnézzem minden rendben van-e, majd egy tök idegen nő nyit ajtót, mintha köztünk mi sem történt volna. - magyaráz nekem ő is.  - Nem vagyok rád kíváncsi, úgyhogy nyugodtan elmehetsz.

- Vigyázz vele Ádám. - szólok még oda Ádámnak, majd elindulok haza. Éppen a kocsit állítom le, amikor zsebemben hangoskodni kezd a telefon. Hangosan felnevetek, amikor meglátom, hogy ki hív. 

- Mi van, már nem jön be? - kérdem. 
- De igen, nagyon is, de a hülye is látja, hogy már másnál van a szíve. - sóhajt fel Ádám telefonon keresztül. 
- Az enyém azt hiszem nála van. - suttogom, ő mégis meghallja. - Hol vagy most, hogy feltudtál hívni? 

- Itt vagyunk még. Most lett kész a kocsi, és bement fizetni. - mondja. 
- Ohh. De hát ez a te dolgod. 

- Tudom, de nem engedte. - nevet fel kicsit Ádám. 
- Tudom milyen. - mosolyodik el én is. - Szerinted van még esélyem nála? Tudok vajon vele beszélni? Megbántam már mindent, csak szeretném, ha velem lenne.

- Csak próbáld meg, és ne legyél beszari. Ess a talpadra aztán legyen pöcsöd beszélni vele. Megérdemel egy magyarázatot. - mondja. - Majd később beszélünk. Most mennem kell. Szia. 
 Csak bámulom a telefont percekig, miközben nem értem miért tette le ilyen gyorsan Ádám. Biztosan visszaért Lia, és mennie kellett. Kiszállok a kocsiból lezárom azt, majd bemegyek a nappaliba.
- Hahó, megjöttem. - kiáltom el magam, majd Niki ki is dugja a fejét a konyhából. 
- Helló. Na hogy ment? - kérdi, én pedig vállat vontam.
- Faszfej voltam, és Anya most tutira nem lenne büszke rám. - sóhajtok nagyot. 
- Csinálok teát, kérsz? - kérdi, én pedig bólintok. 
- Kimegyek, megpróbálom felhívni és bocsánatot kérni. - mondom, majd elindulok. Amikor kiérek leülök az egyik székre, könyökömmel megtámaszkodok térdeimen, majd telefonomon tárcsázom Lia számát.

- Mi van Ádika, már most hiányzok? - hallom meg dallamos hangját, amikor már éppen kinyomnám. 
- Szia Amélia. - köszönöm halkan.
- Szia Krisztián. - hallom meg hangját, miközben a nevem mondja, nekem pedig legördül egy könnycsepp az arcomon.