Lost Souls

~10~

Kiszállunk Krisztián fekete autójából, melynek nem tudom megállapítani a gyártóját, mert sosem láttam még ilyen logót. Egy csodálatos étterem elé érkezünk, ami a Duna parton közvetlen közelében helyezkedik el, és a teraszról tökéletes kilátás nyílik a Dunára. Belé karolok, majd a bejárat felé vesszük az irányt, ahol egy fiatal hölgy köszönt minket, majd megkérdi a foglalás nevét.

- Németh Krisztián. - feleli illedelmesen a mellettem álló, a hölgy pedig pipál, majd mutatja az utat egy kétszemélyes asztalhoz, amely közepén egy szál gyertya világít, illetve egy gyönyörű fehér rózsa is helyet foglal még az asztal közepén, míg a szélén a só és bors tartó illetve az olajok foglalnak helyet. Egy pincér jön oda hozzánk, és illedelmesen bemutatkozik.

- Szép estét a hölgynek, és az úrnak. Dominik vagyok, és én fogom ma önöket kiszolgálni. - mondja, majd mindkettőnk elé leteszi az étlapot.
- Bor vagy pezsgő? - néz rám Krisztián, miközben már az utolsó lapot böngészi, ahol az italok vannak. - Várj, hadd találjam ki.
- Rendben. És miből is fogod kitalálni? - nézek rá, majd fejem kezembe hajtom.
- Még nem tudom. Ezt a részét még nem találtam ki. Hát ha tippelnek kéne, akkor pezsgőt mondanék. De tekintve a leges legelső beszélgetésünk, akkor inkább egy finom, édes fehér borra tippelnék. - mondja, én pedig egy apró mosolyt ejtek. - Nem is inkább vörös. A mosolyod olyan volt, hogy majdnem, de mégse.

- Az első a helyes. - adom meg kérdésére a választ, amelyek inkább több összefüggő kijelentések voltak, mint egyetlen egy kérdés. A pincér visszajön, hogy felvegye az italrendelést, és nagy meglepetésemre, úgy szólal meg, mintha egész életében a borokról cseverészett volna.
- Egy üveg OREMUS 6 puttonyos aszút. - mondja.
- Milyen évjárat? - kérdi a pincér. - Van 1972-es, 2003-as, 2009-es és 2013-as is.
- A legrégebbit. Az lesz a legjobb. Köszönöm. - mondja Krisztián, majd visszafordul felém, ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést.

- Ismered őket? - nézek rá, és félre biccentem a fejem.
- Kiket? - néz körbe.
- Hát a borokat. Úgy beszéltél itt, mintha világ életedben ezt csináltad volna. - mosolyodom el.
- Jajj, csak rám ragadt egy kevés. Néha lemegyünk Székesfehérvárra, és ott szoktunk különböző bortúrákat tartani. - mondja, majd beszélgetésünk megzavarja a pincér, aki leteszi elénk a bort.
- Egészségükre. - mondja, majd előveszi a tabletet, és pár helyen megérinti. - Sikerült már választani?

- Igen. - mosolyodom el, majd Krisztiánra nézek, aki nagyon aprót bólint, így jelezve, hogy ő is választott.
- Mit hozhatok a hölgynek? - kérdi, és fél testével felém fordul.
- Én ég Brutus salátát kérnék zöldséges csirkemellel. - nézek rá, majd becsukom magam előtt az étlapot.
- Rendben. És az úrnak mit hozhatok? - kérdi, majd Krisztián felé fordul.
- Én párolt zöldséget kérnék rizzsel, és tartár mártással leöntve, illetve szezámmagos sült csirkét. - mondja. A pincér mindent összekattint, majd elmegy. Krisztián elveszi az én poharam is, majd tölt mindkettőnknek egy pohárral. Az egyiket felém nyújtja, míg a másikat a kezébe veszi.

- Kettőnkre. És remélem, hogy jól alakulnak majd a dolgaink. - mondja.
- Én is nagyon remélem. - koccintom poharam az övéhez, de mielőtt beleihatnék kikapja a kezemből, és tartalmát a mellettünk helyet foglaló virágágyásba borítja.
- Hé, ezt miért csináltad? - nézek rá.
- Én nem is értem mit gondoltam. Te terhes vagy, én pedig felelőtlen, majdnem hagytam hogy alkoholt fogyassz. Az pedig nem lett volna szerencsés. Nem szeretném ha baja lenne bármelyikötöknek. - hadarja el egy szuszra, majd int a pincérnek. Aki készségesen veszi felénk az irányt.

- Miben segíthetek uram? Valami baj van esetleg? - kérdi. Az arcát kezdem nézni, és rájövök, hogy valószínűleg látta hogyan önti ki Krisztián a bort.
- Nem. Semmi. Én voltam a figyelmetlen. Szeretnék rendelni kettő rostos gyümölcslevet. Ezt a bort pedig vigye innen. Természetesen kifizetem, ha már én voltam a baj okozója. - modnja, a pincér pedig bólint, és kezébe veszi a poharakat meg az üveg bort. Nekem pedig fáj a szívem miatta. Jó lett volna inni egy pohárral.
- Milyen fajtát hozhatok? Többféle van. - mondja, majd szemét előbb rám vezeti, aztán Krisztiánt is szemügyre veszi.

- Nekem teljesen mindegy. - mondom, majd Krisztiánra nézek.
- Nekem is. - mondja, a pincér pedig bólint egyet, és elmegy, hogy új italt hozzon nekünk. Majdnem egyszerre ér hozzánk a vacsoránk és a gyümölcslevünk. Viszonylag csöndben fogyasztjuk el az ételt, csak apróbb témák jönnek szóba, amik két- három mondatnál nem több. Amikor  befejezzük az ételt Krisztián rám néz, pont amikor kezem végig simítom pocakom vonalán, hiszem a bentlakó is boldog  amiért ettem. Látom, ahogy mosolya szétterül arcán, és mintha valamiféle büszkeséget is felfedezték rajta.

- Szeretnél még maradni? Enni egy kis desszertet vagy valami? - kérdi, én pedig körbe nézek.
- Nem sétálunk inkább egyet itt a parton? - kérdezem, miközben a tájat figyelem.
- Ahogy szeretnéd. - mondja, majd int a pincérnek, aki hozzá is a számlát. Krisztián elveszi és intézi.
- Köszönöm a vacsorát. - mosolygok rá.
- Nagyon szívesen. Remélem máskor is elhozhatlak majd. - mondja, majd segít felállni, és kéz a kézben kilépünk az étteremből.