Trust me baby

/:part 17

Egy hét telt el. A szokásos dolgok voltak, mint általában mindig. Calum és Luke veszekedtek valami idióta játékon, Luke pedig többször is itt aludt. Az egyetlen dolog ami mindenkinek feltűnt, az az hogy Jaylen azóta sem volt suliban, elvileg Clay bulija óta senki sem látta, és még a szülei is keresik. Calum azóta nem enged el egyedül sehova. Egy darabig még attól is félt hogy egedül kellett aludnom. Talán éppen ezért volt Luke az átlagnál is többet nálunk a héten. Ami persze nem baj, csak kezdenek már eléggé paranoiásan viselkedni.
Éppen Calum szekrénye előtt álltunk Luke-al, és a többiekkel, várva hogy Calum elpakolja a cuccait, mikor hangos veszekedést hallottunk meg, nem annyira messze tőlünk.
-Állj már le Jaylen! -tűnt ki a tömegből az éjszaka sötétjéhez hasonló hajával.
-Megmondtam hogy még egy szavad lesz, és kitekerem a nyakad! -fogta közben vissza néhány srác. Majd lazán elhúzta karjait, megigazította ruháját, hajába túrt, és rám nézett. A pillantásai ha ölni tudtak volna, már bizonyára halott lennék. De ezt a gondolatomat teljesen elüldözte, miután rám kacsintott. De ezt nem csak én vettem észre...
-Mit kacsintgatsz a barátnőmre?! Nem elég hogy meg akartad dugni, de még mindig hajtasz rá?! -indult meg felé Luke
-Hogy mondtad Hemmings? -fordult felé
-Luke, ne! Hagyd békén! -próbáltam karjánál fogva visszahúzni, de nem ment. Elestem, de Calum magához húzott, és karjaiba zárt. Ő még csak nem is próbálta hátráltatni Luke-ot.
-Szállj le róla! És ha ez nem lett volna elég világos, megtehetem hogy segítek. -lökte neki a szekrényeknek, mire néhány idióta kiabálni kezdett "Bunyó, bunyó, bunyó..."
-Jaj a kicsi Hemmings milyen bátor lett. Mi van, nincs itt a csajod hogy megvédjen? -gúnyolódott, majd neki ment Luke-nak.
A földön egymáson feküdve ütötték, rúgták egymást, ahol csak tudták. Borzalmas látvány volt. Viszont Luke akkorát behúzott neki, hogy néhány méterre elcsúszott. Mindenki azt hitte hogy ezzel vége, Jaylen kifeküdt. De nem. Pont az ellenkezője. Felpattant és ugyan akkorát ütött. Ekkor Calum elengedett, én hirtelen a lábaimat sem éreztem és a padlóra rogytam, de ő futott segíteni. Jaylen mosolyogva tűnt el a tömeg között, mikorra már én is ott térdeltem Luke mellett, és fogtam a kezét. Calum segített neki felállni, én pedig egyből átöleltem és sírni kezdtem.
-Annyira őrült vagy. -szinte mintha csak a mellkasának beszéltem volna
-Inkább csak őrülten szerelmes vagyok beléd. -tolt egy kicsit el magától, majd megcsókolt, de épp hogy csak pár másodpercig, majd felszisszent. Felrepedt a szája, és még az orra is vérzett. A szeme körül meg nem sokára biztos egy folt lesz.
-Gyere, lemossuk a harci sebeidet. -mosolyodtam el majd a lány mosdó felé kezdtem húzni. Kicsit furcsán néztek ránk, de nem érdekelt, hiszen bent már nem volt senki.
-Mire volt ez most jó? -kérdeztem miközben a sebeit próbáltam valahogyan megtisztítani
-Nem tehetek róla. Egyszerűen csak felidegesített. Nem nézhet rád soha többet. -hajtotta le a fejét, mire én óvatosan nyomtam egy puszit ajkaira. Azokra a telt ajkakra, amik most úgy tündököltek. mintha ki lettek volna rúzsozva.
-Nem akarok zavarni, de megvárjunk titeket, vagy majd jöttök utánunk? -nyitott be Ashton, aki közben alaposan körbe nézett a lánymosdóban. Úgy csinál mintha még életében nem járt volna még itt.
-Menjetek csak, majd nálunk találkozunk. -válaszoltam Luke helyett is, aki csak figyelte maga körül az eseményeket

-Na, mivel péntek van, gondoltam megnézhetnénk valami filmet nálunk. Szóval... megint ott aludhatnál. -sétáltunk kézen fogva a csendes utcákon
-Csinálhatnánk valami mást is. Mármint, nem akarom hogy folyton csak filmet nézzünk. Menjünk el valahova ma este. -nézett rám lelkesen, és már szeme körül kezdett látszódni egy apróbb folt
-Mire gondolsz? -húzódtam hozzá közelebb, és sétáltunk tovább
-Drága egyetlenem, én mint kedvesed, randevúra hívlak ma este, mondjuk egy jó kis étterembe. -nevette el magát, majd én is
-Hát az ajánlat megfelel. Remélem a csokor nyakkendőt nem felejti el. Csak nem éppen azért, amire gondolok? -pillantottam rá mit sem sejtve, hogy ma vagyunk egy hónaposak
-Remélem nem gondoltad azt hogy elfelejtettem hogy milyen nap van ma... -álltunk meg egy pillanatra majd arcomat kezei közé vette, közben lassan és óvatosan megcsókolt, mint legelőször.
-Szeretlek. -suttogta ajkaimra
-Én is szeretlek. -mondtam. Majd egy erős nyomást éreztem a hátamban. Nem éreztem a lábamat és kezdtem egyre jobban szédülni. Összeestem, és láttam hogy Luke pánikba esett.

-Elisabeth! -hallottam utoljára kiabálva a nevemet... Luke hangja volt az, ebben biztos voltam...

És végül hirtelen minden elsötétült körülöttem, és már azt sem tudtam mi történik velem...