Egy nap, majd talán...

9.rész

Arra ébredtem, hogy valaki összezúz maga alatt.

Louis erősen magához szorítva tartott, édesen aludta az igazak álmát. Lepillantottam a derekamat átfogó napbarnított karjára, és a rajta feszülő bőrkarkötőre. Két éve kapta tőlem, a szülinapjára, és azóta mindig büszkén viselte, én pedig örömmel figyeltem.

- Ez csak nem egy ajándék? – ámult tettetett döbbenettel Louis. A kedvenc utcánk sarkán ültünk, a földön, egy mini muffinnal, amin egy apró kis gyertya égett.

- Igen. Idén jó kisfiú voltál – nevettem, mire felvonta az egyik szemöldökét.

- Mintha a Mikulást hallanám.

- Ő küldött – bólintottam komoly fejet vágva, mire elröhögte magát.

- Klassz. Júniusban.

- Áh, tudod, hogy van ez! Sok dolga volt – folytattam, igyekeztem nem kizökkeni a szerepemből.

- Persze, értem én. Szoktunk haverkodni, olyankor mindig csak erről panaszkodik.

- Akkor minek nekem kellett elhozni az ajándékot? – akadékoskodtam röhögve, Louis pedig kikapta a kezemből a kicsi csomagot.

- Megveszek, de érdekel, mi van benne! – kezdte feltépni a papírt, majd csodálattal szedte elő a karkötőt.

- Boldog Születésnapot, Lou! – mosolyogtam rá, ő pedig boldogan húzta fel a kezére az ajándékomat.

- Kösz, Jenny! Nagyon tetszik! – nyomott egy gyors puszit az arcomra.

Óvatosan megfordultam, és sikeresen szembetornáztam magam Louisval. Néztem, ahogyan aludt, olyan ártatlannak, és végtelenül aranyosnak tűnt. Úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék számára a levegő.

Iszonyatosan fájt a fejem, de sajnos tisztán emlékeztem mindenre, ami tegnap történt velem. Másnapos voltam, de nem eléggé ahhoz, hogy felejtsek, és ez nagy gond volt. Illetve nem feltétlenül ez volt a gond, hanem az, amire emlékeztem.

„Pedig a barátnőd akarok lenni!"

Te jó ég! Ezt igazán nem kellett volna kimondanom!

„Egyszer találni fogok valakit, aki még Jennyn is felülkerekedik majd."

Ezt pedig Louisnak nem kellett volna. Ez az, ami még inkább kikészített, hogy ennyire konkrétan kimondta, hogy nem érez irántam semmit.

Még pár percig figyeltem, ahogyan alszik, majd finoman lehámoztam magamról ölelő karját, és kimásztam mellőle. Vagy alóla.

Kilopództam a fürdőszobába, és gondosan magamra zártam az ajtót. Arcot mostam, azután vagy négyszer fogat is, de még így sem sikerült eltüntetnem azt a szörnyű szájízt. Nyugtalanul rogytam le a kád mellé, a csempére, úgy éreztem magam, mint egy idegroncs.

- Jenny? – kopogtatott az ajtón Louis. – Minden rendben?

- Persze! – feleltem gyorsan.

- Akkor nem hánysz, vagy ilyesmi? – Te jó ég, már megint milyen aggodalmas volt a hangja.

- Nem, dehogy – nyugtattam meg, majd kiléptem a menedéket nyújtó helyiségből.

- Már nem vagy rosszul?

- Nem.

- Semmid nem fáj?

- Egy kicsit a fejem – válaszoltam gépiesen. Vajon mikor hozza majd fel azt, amit tegnap mondtam?

- Értem. Gyere, egyél valamit – invitált a konyhába, én meg, mint valami agy halott zombi követtem.

Leültünk az asztalhoz, és Louis készített nekem egy szendvicset, amit valahogy nagy nehezen le is gyűrtem. Aztán egy pohár vizet nyújtott, valami jó kis fájdalomcsillapítóval megspékelve. Csak a tegnapiakról nem szólt egy szót sem. Elfelejthettük volna az egészet, vagy legalább meg nem történtnek tekinthettük volna, de egyszerűen nem bírtam megállni, muszáj volt megemlítenem.

- Louis. A tegnappal kapcsolatban... - kezdtem volna, de a szavamba vágott.

- Nem kell semmit, mondanod. Tudom, hogy részeg voltál, össze-vissza beszéltél – legyint, és úgy tűnik, ő már túl is tette magát ezen.

- Oké, de...

- Jesszus, Jenny! Csak felejtsük már el! Vagy te nem ezt akarod? – csattant fel, és nem értettem, miért ilyen most velem.

- De – dünnyögtem végül, egyetértve vele.

Az egyetlen probléma ott volt, hogy nem akartam tovább hazudni neki, mindenki másnak, és magamnak sem. Elegem volt abból, hogy csak egy fontos barát vagyok neki. Felrémlett bennem a beszélgetése Meredithtel.

- Annyira vak vagy, Louis Black! - rázta a fejét idegesen Meredith, mire Louis szája halvány mosolyra húzódott. A győztes mosolya.

- Talán igazad van, de Mer. Mivel magyarázod, hogy akkor miért töltöttem veled ennyi időt?

- Az összes barátnőd miatta szakított veled! - hagyta figyelmen kívül Louis hozzászólását Meredith.

- És akkor mi van? - kérdezett vissza Louis nyugodtan.

- Mi az, hogy akkor mi van? Soha nem lesz így rendes kapcsolatod, ha van valaki, aki mindig fontosabb! - tartott kiselőadást Meredith.

Tessék! Erre egy fiú, aki tegyük fel szerelmes belém semmiképpen sem azt felelné, amit Louis mondott. Nem tudtam kitörölni a fejemből azt az egy mondatot. Nem ment.

„Egyszer találni fogok valakit, aki még Jennyn is felülkerekedik majd."

Én nem akartam, hogy találjon. Lépnem kellett valamit!