Egy nap, majd talán...

10. rész

Újabb napok teltek el, újabb kommunikáció nélküli, borzalmas napok. Az egyik probléma - a megszámlálhatatlan közül - az volt, hogy bár mérhetetlenül idegesített ez a kialakult helyzet, még mindig nem voltam elég ahhoz, hogy tegyek ellene. Hiszen nem mehettem csakúgy oda, hogy gyakorlatilag nyíltan szerelmet valljak neki. Nem lehetett, mert visszautasított volna, ez biztos, figyelembe véve a pénteki beszélgetését Meredithtel. És a visszautasítás az, amit annyi éven át el akartam kerülni. Egyszerűen képtelen lettem volna ott állni előtte, és hallgatni a listáját arról, miért nem szeret viszont.

Régebben az is egy nyomós ok volt a színt vallás ellen, hogy nem akartam elveszíteni a barátságunkat, mely oly sokat jelentett mindkettőnk számára. Most azonban már ez is elveszett, nem maradt se barátság, se szerelem. Se Louis.

- Szia! - emeltem a fülemhez nagyot sóhajtva a folyamatosan csengő telefonomat.

- Jesszusom, Jenna! Napok óta nem tudod felvenni a telefont, halálra aggódtam magam érted, most meg idenyögsz annyit, hogy szia? - kelt ki magából teljesen Lola, csak nem kiabált, és még a rendes nevemen is szólított.

- Bocsi - húztam el a számat, de valójában nem sajnáltam annyira, és ezt ő is jól tudta. Oka volt annak, hogy nem akartam beszélni Lolával. Meg senki mással.

Az nagy helyzet, hogy Lol nemcsak nekem ilyen fontos, tekintve, hogy ő és Louis testvérek, igen sokat megosztanak egymással. És még ha én kétszer olyan részletesen is beszélek, akkor is ott van, hogy mit mondhatott Louis.

- Mi történt veled? - váltott nyugodtabb hangnemre, érezve, hogy természetesen nincsen minden rendben.

- Louis nem mesélt? - szorult össze a szívem. Dehogynem, szinte ezer százalék. Csak az a különbség kettőnk között, hogy egész mást látunk.

- Dehogynem, de nyilvánvaló, hogy ti ketten egészen másképp élitek meg a dolgokat. - Most biztosan a szemét forgatta. Nem csoda, Lol pontosan tisztában van mindkettőnk nyomorék tulajdonságaival.

- Attól függ, mit mondott. - Lola normál esetben nem kezdett volna bele, hogy megossza velem a testvére szemszögét, most valahogy mégis megtette.

- Louis állítása szerint te irdatlanul berúgtál, valami hasonlóan részeg fazonnal hetyegtél, ő megmentett, de beleütköztetek Meredithbe, aki kifejtette, hogy Louisnak miattad nincsenek rendes kapcsolatai, ő megint megvédett, majd hazavitt, és ágyba dugott.

- Micsoda lovag - dünnyögtem szórakozottan, Lola pedig sóhajtott egyet.

- Így volt.

- Ennyi az egész sztori?

- Hát ez az, hogy nem, de akkor úgy vélem, a történet többi része nem ragadta meg Louis érdeklődését.

- Mint például?

- Mint például, hogy kijelentettem, hogy a barátnője akaroklenni.

- Ez komoly? Kijelentetted, hogy a barátnője akarsz lenni? - kérdezett vissza döbbenten.

- Jól hallottad.

- És erre ő?

- Azt hitte, csak a pia beszélt belőlem.

- Mármint?

- Azt gondolja, hogy nem mondtam komolyan, hogy csak vicces kedvemben voltam.

- Ez Louisra vall.

- Engem ez nem igazán érdekel. Nem tudom, átjött-e neked, hogy ezzel egész egyértelműen kifejezte, nem akar tőlem semmit sem.

- Nem igazán merném azt mondani, hogy valóban átjött nekem ez.

- Te jó ég, Lol! Néha olyan értetlen tudsz lenni! - Fakadtam ki, magam sem értettem teljesen, miért.

- Bocs, ez veled is megesik néha - vágott vissza azonnal.

- Néha - röhögök fel, saját magamon mulatva.

- Figyelj, Jenny! El kell mondanom valamit.

- De jól kezdődik. Mit? Azt, hogy Louis újra összejött Merryvel?

- Nem. Jenny, nézd...

- Nem kell ám kertelni, elviselek én mindent. Ne kímélj!

- Azt próbálom...

- Egyáltalán miről van szó? – És miért nem bírom befogni a szám?

- Jenny! Hazaköltözöm.

- Persze, tudom. Háromnegyed év és még néhány nap múlva – bólintottam szórakozottan, nem igazán értve, mire megy ki ez az egész.

- Úgy értem most. A héten.