Egy nap, majd talán...

23. rész

- Szóval... Elhatároztad magad – próbálta értelmezni a helyzetet Lola az ágyamon kiterülve.

- Így igaz – bólogattam hevesen az íróasztali székemen pörögve.

- Ez komoly? Bevallod Louisnak, mit érzel? – szaladt fel a szemöldöke hitetlenül.

- Be én.

- Ez egészen biztos?

- Most mi van, nem ezt akartad? – nevettem el magamat.

- Leszögezném, hogy akarni nem akarok semmit sem – pontosított hason fekvésbe tornázva magát.

- Másról se beszélsz, minthogy nincs elég önbizalmam és satöbbi. Tessék, most majd lesz.

- Jenny. Én nem bántani akarlak az ilyen kijelentéseimmel – rázta a fejét.

- Tudom jól.

- Nem kell kitárulkoznod, csak mert időnként beszólok neked valami ilyet – folytatta Lol.

- Tudom. Nem ezért akarok.

- Akkor miért? – Lola meglepődöttnek tűnt.

- Azért mert beleuntam ebbe az egészbe.

- Azt én értem, de... Miért épp most?

- Úgy érzem, eljutottam arra a pontra, hogy képes legyek túllépni rajta. Nélküle élni az életem – magyaráztam elgondolkodva.

- Bocsáss meg, hogy közbevágok.

- Csak tessék – feleltem szórakozottan.

- Miért beszélsz úgy, mintha Louis mindenképpen nemet mondana a kis vallomásodra? – érdeklődött Lola kíváncsian felkönyökölve.

- Felkészítem magam a legrosszabbra – vontam vállat.

- Francokat! – vágta rá, mire elfintorodtam.

- Jól van. Talán csak erősen kétlem, hogy megváltoznak majd köztünk a dolgok – ismertem be.

- Jenny – sóhajtott. – Sokszor nem tudom eldönteni, hogy szimplán vak vagy, vagy csupán csak nem akarod elhinni, amit látsz.

- Értékelem az őszinteséged – húztam el a számat, mire Lola felnevetett.

- Azt hiszem, a második igazabb rád.

- Én is azt hiszem. Mit tudsz te, amit én nem? – kérdeztem sűrűn pislogva.

- Tudni nem tudok semmit. Louis nem beszéli meg ezeket a dolgokat velem, valószínűleg azért, mert te meg én ősidők óta legjobb barátnők vagyunk.

- Logikus. Akkor mik a sejtéseid? – fogalmaztam át a kérdésem.

- Megfogadtam, hogy nem avatkozom ebbe bele, sőt, még a saját elképzeléseim is megtartom magamnak.

- De miért? A barátoknak ez lenne a dolga. Megosztani a képzelgéseink – biggyesztettem le a szám, mire Lola ismét felnevetett.

- Ez lenne – biccentett egyetértően. – Azonban féle, hogy hatással lenne rád a véleményem. Ha meg még igazam sincs, akkor téves reményeket keltek benned, vagy tudja a fene.

- Tehát szerinted Louis hasonlóképpen érez irántam – értettem meg Lola elképzeléseit.

- Én csak azt mondom, hogy talán nem fog olyan könnyedén visszautasítani, mint ahogy azt te hiszed.

- Valójában nem tudom, mit hiszek. Louis mondott meg csinált is félreérthető, kétértelmű dolgokat – töprengtem felidézve ezeket az eseményeket.

- Hát ez az.

- Ugyanakkor, miért nem lépett soha? – néztem szomorúan Lolára.

- Mert pont olyan félénk, mint amilyen te vagy.

- Ez nekem nem elég – ingattam a fejem.

- Akkor úgy van vele, ahogy te. Mert az egyszer biztos, hogy te semmilyen jelet nem küldtél felé. Honnan kéne tudnia szerencsétlennek, hogy azóta bele vagy esve, mióta csak ismeritek egymást?

- Azt mondtam neki, hogy a barátnője akarok lenni! Mi lehet ennél egyértelműbb? – fakadtam ki egy cseppet.

- Részeg voltál – emlékeztetett Lola ellenkezve.

- És? Részegen vagyok igazán őszinte. Ki mondogat ilyen hazugságokat ittasan?

- Sok részeg ember. Mikor azt se tudod, mit beszélsz.

- Hát, én nagyon is tudtam!

- Louis viszont nem – ingatta a fejét Lola.

- Louis viszont nem – ismételtem meg lesütve a szemem.