Egy nap, majd talán...

12. rész

Gyakorlatilag valami mámor szerűségben úszva lépkedtem végig az utcán. Nagyon is jó okom volt, hiszen a legjobb barátnőm nemrégen bejelentette, hogy hazajön a messzi és távoli Lengyelországból. Nagyon hiányzott már, így természetes, hogy ennyire feldobott a hír. Főleg, hogy sokkal hamarabb tér haza, mint az tervben volt.

Lol nélkül valahogy jelentősen sivárabb volt az életem, arról meg már ne is beszéljünk, hogy a lelki támasz kevésbé hatásos, ha a társalgás egyik fele 500 kilométerre van és a kommunikáció lényegében skypon zajlik. Mostanában igazán szükségem volt a legjobb barátnőmre az életemben és a teljes igazság az, hogy neki is rám. - Jenny? - állított meg valaki az utcán.
- Sziasztok! - sütöttem le rögtön a szemeimet, mivel, hogy Louis és David állt előttem.
- Mi járatban vagy? - érdeklődött David, míg Louis csak állt csöndben, tekintete az arcomra tapadt, fürkészve figyelt engem.
- Iskolába megyek? - feleltem, s bár minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne hallatszódjon ki hangomból az irónia, valahogy mégsem sikerült teljesen elnyomnom. Lássuk be, hülyeséget kérdezett.
- Jogos - értelmezte a felállást David. - Menjünk együtt.
Hát ez egy kivételesen remek ötlet volt a részéről. Mondjuk, én személy szerint szívesebben választottam volna azt a lehetőséget, miszerint inkább két különböző úton jutunk el a suliba, még akkor is, ha ez a jövőben még kínosabbá változtatta volna az eddig is borzalmas társalgást.
- Hm. Rendben. - Nyilván nem adhattam más választ, mint a beleegyezést. Csak abban reménykedtem, hogy nem érezték azt a hihetetlen lelkesedésemet, ami még véletlenül sem hozott lázba.
- Hogy vagy? - intézte hozzám kérdését David, néhány néma perc elteltével.
- Köszi, nagyon jól, ugyan is.. - Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy talán nem ártana tartani a számat.
- Ugyanis? - vonta fel a szemöldökét David kíváncsian.
- Ugyanis ma reggel különösen finom volt a müzlim - rögtönöztem fájdalmasan bénán. Fél szememmel észrevettem, hogy Louis szájának sarka árulkodóan megrándult, minden bizonnyal szórakoztatta az idiótaságom.
- Tehát igaz a hír. Lola hazatér - nyugtázta a dolgokat David, amin persze, igen érthetően, jól meglepődtem. Az meg a másik, hogy ezt úgy jelentette ki, mintha minimum az angol királynőről beszélne, vagy a már felbomlott Swedish House Mafiáról.
- Honnan tudsz te erről? - vontam kérdőre, talán nagyobb felbátorodással, mint kellett volna.
- Hát, tudod. Izé. A pletykálás, meg minden - habogott össze-vissza David. Tiszta szerencse, hogy legalább olyan pocsékul hazudott, mint jómagam.
- A pletykák, mi? - fintorogtam hitetlenül.
- Aha. A madarak csiripelték – bólogatott David, próbálva minél meggyőzőbb arcot vágni.
- Ez azért már túlzás volt – tájékoztattam, és majdnem el is mosolyodva.
- Ne is mond, tudom – húzta el a száját lemondóan David.
- Ha el is hittem volna, hogy nem Louistól tudod, ezzel végkép elárultad magad – folytattam, hogy mindenképpen egyértelmű legyen neki, hol hibázott.
- Világos – hajtotta le a fejét David.
- Lola valóban hazajön – jelentettem ki, némi vonakodás után.
- És miért? - harapott rá a témára rögtön David, igencsak nagy lelkesedéssel.
- Na, mi az? Ez a madár nem csiripelt eleget? - biccentettem a fejemmel Louis felé kérdően.
- Hát, nem éppen - érkezett a válasz.
- Lol anyukájának nem vált be a munka - foglaltam össze röviden az okot.
- Mikor is jönnek?
- Holnap - feleltem és nem voltam képes megállni, muszáj volt elvigyorodnom.
- Kíváncsi vagyok, ezúttal mekkora káoszt hagy majd maga után - sóhajtott David ábrándosan.
- Arra én is - csatlakoztam a merengéshez. Már csak az hiányzott, hogy a semmibe meredve képzelegjünk.
- Én meg nem - szakította meg az idillit Louis, aki nagyjából most szólalt meg először azóta, hogy összefutottunk.
- Ugyan, miért nem? – kérdezte cimboráját David.
- Szeretem Lolát, de azt viszont nem, hogy mindig mindenbe beleavatkozik - osztotta meg velünk álláspontját Louis.
- Én azonban imádom Lola tüzességét - reagált David, megint csak hangosan gondolkodva.
- Ez a kettő hol függ össze? - bámult várakozás teljesen barátjára Louis.
- Lolita szenvedélye minden téren megnyilvánul. Bámulatos.
- Na, jó! Most telt be a pohár! David! Nem tudom, hova tenni, hogy amióta csak ismét beszélő viszonyban kerültünk, te állandóan Loláról ábrándozol. Te szakítottál, ha jól emlékszem! - szakadt ki belőlem a probléma, ami napok óta nyomta már a szívemet.
- Igen, de... - kezdte volna David, de mivel még nem fejeztem be, közbevágtam.
- Csak semmi de! Nem tarthatsz talonban senkit!
- Én nem is...
- Rájöttél, hogy mégis ő kell neked, igaz?
- Igen, de...
- Tisztában vagy vele, hogy ez nem így működik? Nem válogathatsz a döntések között kényedre, kedvedre!
- De én nem is...
- Hagyjuk ezt. Csak határozd végre el magad.
- Milyen ironikus. Pont te beszélsz - vágta oda nekem Louis, majd válasz nélkül otthagyott engem, megpaskolta David vállát, aztán elsétált mellettem, be a suliba.