Egy nap, majd talán...

25. rész

- Az első közös tanítási napunk - ölelte át a nyakam Lola.
- Újra - tettem hozzá, hiszen jártunk mi együtt suliba a Lengyeles kiruccanása előtt is.
- Újra - ismételte meg mosolyogva, jókedvűen.
- Miért van az az érzésem, hogy nem fogunk sokáig kettesben maradni? - érdeklődtem a barátnőmre pillantva.
- Talán van rá a egy halvány kis esély, hogy összefutunk a srácokkal - kacsintott rám huncutul.
- Nem hiszem el! - játszottam meg a drámázást. - Az első közös napunkon!
- Tulajdonképpen ez nem az első - javított ki engem utánozva, mire elnevettem magam.
- Igaz.
- Úgyis vallani akarsz Louis-nak, nem?
- Nem most azonnal! - hökkentem némileg meg.
- Akkor még húzni tervezed újabb tíz évig? A tökéletes pillanatot hajszolva - érdeklődött.
- Nem, dehogy. Csak nem suliba menet kívánom. Legyünk kettesben, vagy ilyesmi - vontam vállat, mert még nem igazán gondolkodtam ezen.
- Eszem ágában sincs sürgetni - tartotta fel a kezeit Lola nevetve.
- Mit nem akarsz sürgetni? - kérdezett vissza David kíváncsian, mire megpördültünk.
- Jenny még nem döntötte el, melyik egyetemet rakja az első helyre - rögtönzött Lola fürgén. Még csak nem is volt hazugság.
- Már le kellett adni a jelentkezést, nem? - lépett mellém Louis rám mosolyogva.
- De igen, de azon még lehet változtatni - feleltem lesütve a szemem.
- És mitől függ, hogyan döntesz? - kérdezte David, finom puszit nyomva Lola arcára, aki ezen halkan felnevetett.
- Nem tudom – ingattam a fejemet, majd Louis-ra pillantottam.

Nem mondhatom, hogy tőle függött volna a döntésem, de azt sem állíthatom, hogy semmi köze ne lett volna hozzá. Tagadhatatlan, hogy a lényem egy részében ott motoszkált a gondolat, hogy ha visszautasít, olyan messze kerüljek innét és főleg tőle, amennyire csak lehetséges. Csak így lennék képes kiheverni. Márpedig volt egy neves egyetem, amit mindketten megjelöltünk, sőt, ha teljesen pontos akarok lenni, akkor Lollal együtt mindhárman.

Ez egy nagyon fontos választás, ami talán egy életre szól és nem akartam, hogy a pillanatnyi érzelmeim befolyásoljanak, ugyanakkor képtelen voltam kizárni.

- Biztosan jól döntesz majd – ölelte át a vállamat Louis és magához húzott. Úgy hiányzott már a közelsége. Azonban nem ilyen közelségre vágytam.

A iskolához érve Lol és David beléptek a kapun és mikor Louis utánuk indult volna, elkaptam a karját és visszahúztam. Érdeklődve fordult meg és várta a folytatást.

- Beszélhetnénk suli után? – szakadt ki belőlem.

- Persze – bólintott azonnal, mire nagyot sóhajtottam.

- Okés.

- Minden rendben? – simította meg az arcomat kedvesen, tekintete az enyémet kereste.

- Igen, hogyne – vágtam rá a kelleténél talán egy kicsivel hamarabb.

- Biztos? – fürkészte az arcom.

- Aha.

- Jól van – fogadta el vagy az állításom vagy a tagadásom, ki tudja, mit gondolt magában.

- Hm.

- Kajálni menjünk vagy csak kávézzunk? – érdeklődött, miközben kitárta előttem az ajtót és maga elé engedett.

- Elég a kávé – feleltem végül némi töprengés után.

A kaja és vallomás talán nem a megfelelő párosítás. Illetve mit tudom én! Sose csináltam még ilyet. Ó, én bolond. Mibe keveredtem?

Instagram: kollarbettiofficial