Egy nap, majd talán...

29. rész - VÉGE

Hat hónappal később

- Még ezt írja alá - tolta elém a tanulmányi irodás nő az utolsó papírt.
- Parancsoljon - firkantottam alá.
- Meg is vagyunk. Üdvözlöm a Williamsen - villantott rám egy fürge mosolyt.
- Köszönöm - álltam fel és kiindultam a szobából. Az folyosón megrezdült a telefonom.
Lu üzenete: Itt vagyok a suli előtt.
Jenny üzenete: Egy perc és ott leszek én is.
Nagy vigyorok közepette lesiettem a lépcsőn, át az előtéren, ki az ajtón.
Louis valóban ott volt, autójának támaszkodva várt rám.
- Szia! - szaladtam hozzá és megcsókoltam. Karjait a derekam köré fonta, én pedig átöleltem a nyakát.
- Szia - suttogta két csók között.
- Korán érkeztél - mosolyogtam.
- Siettem, ahogy tudtam - vont vállat, nyomva egy puszit az arcomra. - Sikerült beiratkozni?
- Persze! - vidultam.
- Akkor menjünk. David meg Lola már várnak - nyitotta ki nekem az ajtót, így hát be is csüccsentem.
Louis átsétált a másik oldalra, majd elfoglalta helyét a volán mögött.
Az első piros lámpánál jobbjával elengedte a váltót és összefűzte ujjainkat. Fejét a támlának döntve felém fordult.
- Hiányoztál - fúrta tekintetét mélyen az enyémbe.
- Csak egy hetet voltunk távol - vigyorogtam.
- És akkor nem is hiányozhattál? - engedte el a kezem és megnyomta a gázt. A rádióban elindult a Coldplay Sky full of stars című dala.
- Dehogynem - bólogattam. - Te is hiányoztál nekem.
- Na, azért - nyugtázta elégedetten Louis.
A következő sarkon befordultunk, egy két háztömbbel később pedig leparkoltunk a gyorsétterem előtt.
Kéz a kézben sétáltunk be az étterembe, ahol Lola vad integetésének hála rögtön megtaláltuk a barátainkat.
- Hello, szobatárs - vigyorogtam Lolára, miközben bemásztam a boksz belső ülésére.
- Hello, szobatárs - üdvözölt hasonló méretű mosollyal az arcán Lola, közben Louis helyet foglalt mellettem.
- Szia, Jenny! - köszönt David is.
- Szia, nem szobatárs David - integettem neki, mire a fejét rázva elnevette magát.
- Beiratkoztál? - érdeklődött izgatottan Lola.
- Természetesen!
- Mostmár hivatalosan is mindhárman a Williams Egyetem tiszteletbeli hallgatói vagyunk - örvendezett.
- Elég gáz, hogy engem mindenből kihagytok - szúrta közbe David, mire Lola egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- A te lelkeden szárad, bébi. Jelentkeztél volna ide - húzta barátja agyát Lola.
Louis elnevette magát, majd hozzám hajolt. Orrát a nyakamba fúrta, keze az enyémet kereste az asztal alatt.
- Nehogy már az én hibám legyen. Jöhettél volna te velem, bébi - vágott vissza David szórakozottan.
- Nagyon finom az illatod - súgta Louis.
- Mindig ilyen az illatom - pirultam el, miközben Lola és David ránk sem hederítve a rájuk oly jellemző módon vitatkoztak.
- Mindig nagyon jó az illatod - helyesbített Louis, mire elnevettem magam és megszorítottam a kezét. Visszaszorított.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - emelte fel a fejét mosolyogva.
- Örülök, hogy ezt is tisztáztuk - csillant fel a szemem huncutul.
- Nem megmondtam, Jenny? Hogy egy nap, majd talán mindenre fény derül?