Egy nap, majd talán...

7.rész

- Azt hiszem, ideje volna hazamennünk - mondta Louis, hangja nyugodtságot hordozott, de mégis parancsolónak éreztem.

- De én nem akarok! - toporzékoltam, majd hirtelen megtorpantam. - Még nem is beszéltem Daviddel.

- Dehogynem, láttam - értetlenkedett, mire felszaladt a szemöldököm.

- Te követtél engem? - vontam kérdőre, mire egy pillanatra lefagyott, bizonyára éppen kifogásokat keresett.

- Nem! Csak úgy elrohantál akkor, és nem tudtam mi van - mentegetőzött azonnal, mire összehúztam a szemem.

- Tehát követtél.

- Mondtam, hogy nem!

- De azt is, hogy igen.

- Mi van?

- Jó, mindegy! - legyintettem, majd megindultam.

- Most hova mész? - szólt utánam érdeklődve.

- Megkeresem Davidet.

- De hiszen már beszéltél vele - értetlenkedett Louis.

- Igen, de nem arról, amiről kellett volna.

- Miért, miről kellett volna?

- Loláról - jelentettem ki teljes nyugodtsággal.

- Loláról? - kérdezett vissza, már nem is tudom, hányadszorra.

- Persze. Ki másról?

- Én honnan tudjam? Miért kell neked Davevel Lolról beszélgetned?

Ahogy Louis kimondta a srác nevét, valahogy elöntött a melegség. Annyira laza volt, már az is, ahogyan mondott valamit. Mindig is ilyen volt.

- Jaj, Lu! Ti fiúk, olyan értetlenek tudtok lenni! - sóhajtottam lemondóan, mire felszaladt az egyik szemöldöke.

- Hát, akkor beavatnál? Kérlek - szavai kértek, de testhelyzete ismét parancsoló volt.

- Nem fogom elárulni Lola titkát - ráztam a fejem hevesen.

- Gyakorlatilag már megtetted - mosolyodott el halványan. Igazat mondott? Rájött volna?

- Nem is! - ellenkeztem azonnal.

- Gyere, hazaviszlek! - fogta meg a kezemet. Ujjai az enyémekre kulcsolódtak, meleg keze közrefogta az enyémet. Olyan biztonságban éreztem magam mellette. Hagytam, hadd húzzon maga után.

- Louis! Louis! - hallottam, ahogy valaki a nevén szólongatta. De jó lenne, ha David lenne az! Nem. Ez...

- Merry! - köszöntötte az érkezőt Louis, nem éppen kitörő lelkesedéssel, és erősebben megszorította a kezemet.

- Már el is mész? Csak most jöttél! - mondta mézes-mázos hangon Meredith, teljesen figyelmen kívül hagyva engem. Nyilván zavarta, hogy Louis velem volt. Vajon megint letagad majd engem?

- Hazaviszem Jennyt - jelentette ki Louis, mire határozottan kivirult az arcom. Ezt neked, Merry!

- Minek? - Meredith hangja csöpögött a megvetéstől.

- Kicsit többet ivott a kelleténél - pislantott rám kedvesen Louis, én pedig nagy szemeket meresztve bámultam vissza rá.

- Nem a te dolgod - vágta rá azonnal Meredith, mire Louis idegesen fordult vissza felé.

- Már, hogy a fenébe ne lenne az? - kérdezte, orrlyukai szinte füstölögtek. De jó szó. Orrlyuk. Tetszik.

- Nem kéne ennyit foglalkoznod vele.

- De igen. Ez csakis az én döntésem!

- Akkor sem jó, amit művelsz!

- Ugyan miért ne lenne az?

- Ő nem a barátnőd! Ez az, amit valahogy mindig elfelejtesz! - vitatkozott Meredith. Hm, igaza van, nem vagyok az. Érdekes ez a téma. Gyerünk, Louis! Erre mit lépsz?

- Így van. Jenny sokkal több annál - állt ki értem Louis, de hiába, nekem ez sem megfelelő válasz. Én a barátnője akartam lenni.

- Pedig a barátnőd akarok lenni - mondtam ki, amit magamban is gondoltam.