Egy nap, majd talán...

19. rész

- Szerintem éppen szakítanak – vélekedett Louis oldalra biccentve a fejét.

- Ugyan már! Szerintem meg, pont, hogy még össze se jöttek – válaszoltam.

- Akkor meg min vitáznak ilyen hevesen? – ráncolta a szemöldökét értetlenül Louis.

- Gyanítom, volt valami félreértés, és emiatt nem jöttek még össze – vázoltam fel az elméletemet.

A kanapén ülve egy veszekedő fiút és lány bámultunk a nappali másik sarkában. A nagy hangzavar miatt természetesen semmit sem hallottunk abból, ami kettőjük között folyt, ezért döntöttünk úgy, hogy majd mi kitaláljuk. Louisnak és nekem ez egy régi szokásunk volt. Szerettünk üldögélni egy forgalmas utcán vagy akár a suliban, és kitalálni, kész sztorikat gyártani arra, amit láttunk, de nem hallottunk.

- Miféle félreértésre gondolsz?

- Mondjuk valaki szabotálta a kapcsolatukat, hogy ne jöhessenek össze. Például az a csaj ott, aki úgy bámulja őket a szekrény mögül – biccentettem az említett lány irányába.

- Ezen eszmefuttatás alapján akár mi is lehettünk volna azok, tekintve, hogy más se csinálunk, csak bámuljuk őket – nevette el magát Louis.

- Mi a csajszit befolyásoltuk a szekrény mögött – kacsintottam Louisra huncutul. – Hogy vessen véget a kapcsolatuknak.

- Cseles vagy – ismerte el Louis. – De szerintem ez akkor is szakítás szagú.

- Na, halljuk.

- A srác tett valami helytelent. Látszik, hogy a lány a feldúltabb.

- Gondolod, hogy megcsalta? – biggyesztem le a szám sarkát.

- Nem tűnik olyan részegnek. Annyi esze meg csak van, hogy ne abban a buliban lépjen félre, ahol a barátnője is jelen van – morfondírozott Louis.

- Mi van Meredithtel? – jutott hirtelen eszembe.

- Hogy Merrel? – Louis meglepődöttnek látszott. Talán nem számított erre a kérdésre. Meg tudtam érteni, magam sem értettem, miért tettem fel neki ezt a kérdést.

- Aha – vontam vállat, próbálva lazának tűnni.

- Semmi nincs vele. Mi lenne? – sóhajtott Louis.

- Nem tudom. Próbál még visszaszerezni?

- Tulajdonképpen – kezdte Louis, de aztán tekintete megakadt valamin, ezért nem fejezte be a mondatot.

Arra fordítottam a fejem, hogy lássam, mit néz olyan nagyon. Mer volt az. Éppen egy sráccal csókolózott. Történetesen pont azzal, aki az előbb még nagyban vitázott a barátnőjével vagy nem barátnőjével.

- Nem tudom, mi lepett meg jobban. Hogy Mer ezt műveli, vagy, hogy pont azzal a fiúval – hagyta abba a bámulásukat Louis, szemével ezúttal a korábbi veszekedő pár lány tagját kereste.

- Komoly véletlen egybeesés – jegyeztem meg elismerően.

- Szomorúnak tűnik a lány – közölte Louis.

- Talán tényleg szakítottak.

- Vagy talán tényleg nem jártak, csak ő többet remélt.

- Szerinted Mer miattad műsorozik? – kérdeztem félve.

- Nem érdekel – vont vállat Louis, és úgy tűnt, komolyan így gondolja. – Nem táncolunk?

- Tudod, hogy nem szeretek mindenki előtt... - kezdtem, de közbevágott.

- Jól tudom. Bízz bennem, van egy ötletem – ígérte felém nyújtva a kezét.

- Rendben – csúsztattam meleg tenyerébe a sajátomat, Louis pedig kivezetett először a nappaliból, utána magából a házból is.

Nem tudom, hogy ezt előre eltervezte e, vagy csak mázlija volt, de amint kiértünk, felcsendült egy lassú szám. A zene olyan hangos volt, hogy még mindig tökéletesen hallottuk. Louis fürgén az aszfaltútra vezetett, lekapta a cipőjét, majd finoman az enyémeket is lehúzta a lábamról.

- Erre feltétlen szükség van? – kuncogtam.

Az aszfalt meleg volt az egésznapi napsütés miatt, így szó nem volt felfázásról.

- Van egy olyan érzésem, hogy esni fog – súgta Louis, miközben a „táncparkettre" vezetett.

- És mezítláb kellemesebb megázni? – kérdeztem.

- Bizony – felelte, majd átkarolta a derekamat és magához húzott. – Rég táncoltunk.

- Valóban – értettem egyet, miközben majd kiugrott a szívem.

Louis óvatosan a nyaka köré fonta a karjaimat, én pedig reflexszerűen összefontam az ujjaimat a tarkójánál.

- Sajnálom, hogy úgy eltávolodtunk egymástól – döntötte homlokát az enyémnek.

- Nem nagy a baj, míg nincs minden veszve – mondtam bölcsen, mire Louis elnevette magát.

- Úgy hiányoztál, Jenny – vont magához még szorosabban.

- Te is nekem, Lu.

- Mi jót csináltok idekint? – rikkantotta el magát Lola, aki ki tudja mióta álldogált mögöttünk.

- Táncoltunk.

- Azt én is láttam – vigyorgott a barátnőm.

- Jól vagy, Lol?

- Egy kicsit sokat ivott – nevetgélt mögötte az érkező David.

- Szerintem ez mindkettőtökre igaz – ingatta a fejét Louis.

- Hadd csatlakozzunk mi is – dobta le a cipőit Lola, és már rángatta is maga után Davidet.

- Miért is vesszük le a cipőnket? – értetlenkedett David a lábbelijével küzdve. Mondatának felénél járhatott, mikor leszakadt az ég. Nem volt vihar, vad szélfúvás meg villámlás, de az eső esett rendesen.

- Hát ezért – mutatott fel az égre Louis, majd elkapott, körülölelte a derekamat karjaival, és felemelt. Kábé úgy nézhettünk ki, mint a Dirty Dancingben, de nem érdekelt. Ujjaimmal a hajába túrtam, és élveztem a pillanatot. A pillanatunkat.