Leszármazottak

Part 30

Bőven fent volt a nap, mire hazaértünk. Benéztem Enihez, de aludt, olyan szép volt, mint egy igazi angyal. Nem akartam háborgatni, így átmentem a saját szobámba. Bűzlöttem az emberi és vámpírvértől. Egy zuhany valamelyest segített, csak a lelkiismeret furdalásomon nem. Bevágódtam az ágyba és még legalább egy órán át forgolódtam, mire elnyomott az álom.

Sikolyok törték meg a csendet kellett egy perc, mire felfogtam Eneth szobájából jön. Áttörtem az ajtón, Esther és Kayron is akkor léptek be a szobába. Eni verejtékben úszva dobálta magát az ágyon.

- Kedvesem! Fel kell ébredned! Térj magadhoz!

- Noel, a gyermek! Ne hagyd magára!

- Kit Szerelmem? Nyisd ki végre a szemed, térj vissza hozzám!- Tanácstalan voltam, csókokkal halmoztam el az arcát. - Csak álom volt! – Lassan felnyitotta a pilláit és könnyben úszó szemmel nézett rám.

- Sajnálom! Nem akartam mindenkit riasztani.

- Végre köztünk vagy!

- Tényleg csak álmodtam. Nem akartam gondot okozni. –Bebújt a takaró alá, mire Estherék kiosontak. Próbáltam megnyugtatni, láthatóan megviselte az egész. Cirógatni kezdtem a kézfejét.

- Meséld el, attól jobb lesz.

- Képtelen lennék rá. Túl szörnyű volt.

- Ez szép. Az elmúlt nap után nem gondoltam, hogy rémálmaid lesznek velem.

- Volt nagyon szép része is.

- A gyermek?- csúszott ki a számon.

- Noel ez csak álom. Valójában az, hogy velem voltál – Finoman elkezdte csilklandozni a hasam a pólóm alatt, majd hirtelen lerántotta. Csókjai most még követelőzőbbek voltak, mint az előző alkalommal, vágya még hevesebb, ennek reakciójaként az enyém is hasonlóképp. Éreztem, hogy őrült éveknek nézünk elébe, minden rosszérzésemet sikerült semmissé tennie.

Chloe és Ethana már javában belefeledkeztek az ételekbe, na meg egymásba mire leértünk. Eneth fülig vörösödött

- Az ég szerelmére! Viselkedjetek csajok! Nem akarom ezt látni a hugimtól. –próbáltam visszafolytani a mosolyom nem sok sikerrel.

- A viselkedésről beszélhetnénk, azon tanakodtunk, hogy talán meg kellene erősíteni a hangszigetelést a szobádon. – ez az...újabb vörösödés...én pedig nem bírtam tovább, nevetbe karoltam át Enit.

- Irigy perszónák! Talán szólhatnék Chrystornak, hogy rendezzen le benneteket, a legutóbb láttam nála egész hasznosnak tűnő játékszereket.

- Perverz állat! Mesélj!

- Úriember ilyenről...Mit ennél Kedvesem?

- Azt hiszem, ezt inkább kihagynám, majd a gépen bepótolom. Csak egy kis kávét önts. –Totál kiment a fejemből, dühös lettem, hogy még mindig szándékában áll elutazni. Nem beszéltünk róla, amióta...

- Miféle gépen?

- Nem vagy egészen képben. Két óra múlva indulnom kellene a reptérre. Holnap kezdenem kell.

- Szó sem lehet róla. – még, hogy reptérre, vadidegenekkel összezsúfolva.

- Ebben állapodtunk meg.

- Az az előtt volt, hogy meg akartak ölni. Nem kockáztatok, újabb alapokra helyezem a megállapodásunkat. – A lányok felálltak és kiosontak kuncogva az ajtón.

- Nem tarthatsz bezárva. A fenyegetés elmúlt.

- Csak hiszed. Ezen nem fogok vitázni, maradsz, még, ha az ágyhoz is kell bilincseljelek. – a gondolatra sanda mosoly jelent meg a szám szélén. Ő nem tartotta viccesnek. Elé toltam egy megrakott tányért– Egyél, szükséged lesz az energiára.

- Noel, haza kell mennem. Lefoglaltam a jegyet. Nem hagyhatok mindent csak úgy ott.

- Dehogy is nem. Valakit szerzek egy pár órán belül, aki segít Cathinek. Ezzel le van zárva. –Ajjaj, láttam a robbanáshoz közelít.

- Felmegyek, összepakolok.

- Miért nem tudod azt csinálni, amit mondok?

- Nagy kincs a szabad akarat! Amint tudok, jövök. Majd megbeszéljük menet közben, hogy mégis mikor. Talán már jövő héten, vagy utána.

- Eni én nem bírok ki még egy napot sem nélküled! Nem gondolhatod komolyan!

- Muszáj! Azt mondtad, megtarthatom az életem. Tudom, hogy nem fog sokáig működni a kétlaki lét, de idő kell, hogy eldöntsem mihez is kezdjek. Ha eladok mindent, olyannak akarom, aki értékeli. Ha megtartom, meg kell valaki, aki gondját viseli a dolgaimnak. Nem vagyok biztos benne, hogy Cat hosszú távon vállalja. Szóval van egy- két dolog, amit le kell rendeznem. De ígérem sietek vissza és addig is beszélünk. – mutattam fel a telefonját.

- Egyedül nem engedlek. Az őrzőket nem küldhetem, de adj egy órát, és nem mehetsz menetrendszerinti járattal. Gondolom saját névre foglaltad. A gépnek kell egy pár óra, hogy készen álljon. Megszervezek mindent, ha elengedhetetlen. –Levegőt kellett kapnom és kurva gyorsan kigondolni hogyan tovább. Felhívtam a pilótát, majd végiggondoltam kire merném bízni Enethet. Senkire. Nyilván való. De mégis muszáj volt. Tárcsáztam Rock számát. Chloe szökése miatt még mindig pipa voltam rá, de lerendeztük és kétszer ugyanazt a hibát nem követné el tudtam. Ő volt az egyedüli, az őrzőkön kívül, akinek a hűségéért tűzbe tettem volna a kezem. Nem csalódtam, húsz percen belül menetkészen várt. Eneth kiismerhetetlen arccal nyitott ajtót. Utáltam, hogy nem látok a fejébe. Mérges voltam rá, és rettegtem, hogy nem lesz a közelemben.

- Eni, ő itt Rock.

- Rock?- egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Igen ő fog rád vigyázni. Most hagyj magunkra. Majd szólok, amint elkészültünk. –amint csukódott az ajtó mögöttem láttam Eneth fellélegez.

- Ez nem túl bizalomgerjesztő alak.

- Csak olyanra bízlak, akire a saját életemet is rámerném hagyni. Profi, és most csak ez számít. Leülhetek?

- Ez a te házad.

- És a te szobád.

- Figyelj, én gondolkodtam..

- Ne mondj semmit, - vágtam közbe. – Teljesen igazad van. Nem láncolhatlak magam mellé és vannak olyan dolgok, amivel neked kell megbirkóznod, és amikben neked kell döntened. De nem várhatod tőlem, hogy tétlenül nézzem, ahogy kisétálsz a veszély markába.

- Eddig is egyedül éltem

- Chloe is, és csak egy hétre hagytam magára, mégis belehalt. Nem kockáztathatok, hogy akár a hajad szála is meggörbül. Szóval veled megy. Elvárom, hogy minden nap felhívj legalább két óránként és meg ne próbáld lerázni, Chloe ebbe halt bele– egy pillanatra ledöbbent, majd mosolyogni kezdett.

- Elvárod?

- El. Ha nem teszed, azonnal hazahozlak.

- Én éjszaka alszom.

- Akkor talán azzal kivételt teszek. De vedd komolyan kérlek! Egy percig sem leszek nyugodt, amíg ismét nem leszel mellettem.

- Átérzem. Tudod, hogy mit éltem át, amikor tegnap elmentél?

- Tudok vigyázni magamra! Én reggel visszatértem. Szóval... Várni foglak!