Leszármazottak

Part 13

A gyakorlóteremben kerestem menedéket. Szerencsére üres volt, nem bírtam volna most senki megjegyzéseit elviselni. Hozzákezdtem a monoton mozdulatsorhoz. Újratölt, céloz, lő. Kissé sikerült a figyelmem lekötni.

- Szia, bátyus!- csattan fel vidáman Chloe hangja a hátam mögül. Próbáltam nyugodt maradni, tényleg...

- Menj a közelemből.

- Ne légy mérges rám! Végtére jól sültek el a dolgok. Nem? Úgy láttam nagyon romantikusra sikerült a viszontlátás.

- Ne kísértsd a sorsod. Töltött fegyver van nálam, tiszta célpont vagy, könnyen gyógyulsz, és kurva dühös vagyok rád. A helyedben átértékelném a dolgokat.

- Nem is tettem igazából semmit. Csak téged akarlak boldognak látni. Soha nem voltál egy társasági lény, de mostanában... Már rendesen azt hittem, hogy megbántad, hogy megmentetted az életem és miattam. El sem tudod képzelni, hogy mennyire megkönnyebbültem, hogy nem ez a helyzet. És nagyon örülök, hogy tényleg érdekel valaki. Szent ég! Csodálatos férfi vagy és amióta ismerjük egymást, nem láttalak nővel. Már kezdtem megijedni. De félek, megint el fogod szúrni, nem itt kellene levezetned a feszültséged.

- Szerintem sem. Mi lenne, ha rajtad tölteném ki, mondjuk azzal, hogy beléd eresztek egy sorozatot! Képes voltál kitenni ekkora veszélynek felelőtlenül. Mi van, ha az egyik őr leszedi, mielőtt beér, vagy széttépik a farkasok, vagy mielőtt egyáltalán megérkezne, történik vele valami az úton. Ne várd, hogy köszönetet mondjak!

- Egyszer még fogsz. – bosszús voltam, de rendesen. Utáltam, hogy ilyen fiatalon ennyire ismert és, hogy képes volt ezt az arcomba is vágni. Teljes nyugalomban arcon csókolt és magamra hagyott a dühömmel.

Ilyen állapotban még egy kellemetlen beszélgetésen át kellett esnem. Meg kellett keresnem az apámat. A ház közben megtelt élettel, csak a dolgozó szobánál volt nagy a csend. Belépve kicsit meg is lepődtem. Itt volt mind az öt őrző és Nestor és még Ethana is.

- Örülök, hogy látlak Noel!- Mindenki felpattant és meghajolt hidegrázás kapott el ezektől a felesleges köröktől. – Hallom vendéged érkezett. Majd az ősöket is felköltöttétek a kora esti lármázásotokkal. Fiatalság... Meddig kíván maradni?

- A bálon a partnerem lesz, ha erre szerettél volna rákérdezni. Vasárnap indul haza.

- Értem. Biztos vagy benne, hogy ez a megfelelő hely és idő a játszadozásra, tudod jól, fontos vendégeink lesznek. –Összeszűkült szemekkel méricskélt. Nagyon rühelltem.

- Tisztában vagyok vele és biztosíthatlak, hogy maradéktalanul ellátom a kötelességeimet. Mellesleg nem játszadozom.

- Szeretném azért, ha valamit nem felejtenél el... az én látásmódom szerint a kötelességeid közé tartozik egykor tovább vinni a vérvonalunkat. Most alkalmad lett volna rá, hogy megismerkedj a nemeseink és más klánok leányaival, akik méltó társaid lehetnének. Van egy egyezségünk. Tartozol.

- A rám eső részt be is tartom, de, amennyiben jólemlékszem, a magán életemet nem érinti a megállapodás. Ha befejezted, akkorinkább mielőtt kifejteném a véleményemet, és olyan sértéseket vágnék afejedhez, amit nem veszel jó néven, visszavonulok. Csak szerettem volna, hogytudd, a hetet itt tölti, sokat jelent nekem. Hozzám tartozóként kezeljétek, akimásként mer tenni, azzal nem fogok finomkodni. A szomszédos szobát készítettékneki. Tehát, ha kérhetném, tartsa be mindenki a játékszabályokat. 

Már hajnal három körül kidőlhettem. Az éjszakám szabad volt, így amikor eljöttem apámtól, lefeküdtem mellé és néztem jó sokáig. Nem igazán mertem még így sem elhinni, hogy itt van, a szobámban, az ágyamban. Újra láthatom, érinthetem. Szóval csak zsongott a fejem. Úgy döntöttem, nem komplikálom túl a dolgokat, alakul, ahogy majd alakul. Ezzel a lelki nyugalommal szenderedtem el mellette.