Leszármazottak

Part 4

Legalább két napja vezethettem már, amikor megelégeltem és a legközelebbi kisvárosban szállást kerestem. Tetszett a hely hangulata. Amolyan csendes, rendezett, mégis élettel teli benyomást keltett. A benzinkutas nem tűnt túl segítőkésznek, de azért elirányított a hotelig. Amint felértem a szobába, álomba merültem. Nem mondhatnám, hogy kipihentem magam, úgy tűnt, nappal felpörgött minden és a csend a sötéttel együtt távozott. Az erkélyről be lehetett látni a fél várost. A szembe lévő háztömbön óriási vörös betűk hirdették, az újonnan épített lakásokat. Az ingatlan mindig jó befektetésnek bizonyult, így nem gondolkoztam sokáig, tárcsáztam a közvetítő számát. Meglepően jó áron sikerült megszereznem az egész felső szintet, ahhoz képest, hogy egy helyi lakberendező mindenféle luxust belevitt a berendezések összeválogatásakor. Délután már az új hálószobám baromi nagy ágyán néztem a mennyezeti kristálylámpát, miközben Chloeval beszéltem. Hiányzott, de annyira lelkesen mesélt a párizsi utcák forgatagáról, hogy egy pillanatra sem akartam elvenni a kedvét a siránkozásommal.

Este úgy döntöttem, hogy körülnézek, vérre is szükségem volt. Mivel saját lakást szereztem, így kisebb készletnek is akadt hely, de időbe tartott a beszerzés. Legalább még egy napot igénybe vett, addig pedig nem várhattam, már így is napok óta nem ittam. Tehát elindultam felfedező útra. Túl messzire nem jutottam. Egy saroknyira volt egy hangulatos kis bár, kellemes zenével és finomabbnál finomabb női parfümök kavalkádjával. A bárpulthoz ültem, innen beláttam az egész teret. Ha nem válogattam volna olyan sokáig és már az első két perc után lelépek a pultos csajjal, akkor nem ismerem meg Őt.

Amint belépett az ajtón, megcsapott az illata. Elkábított. Kerestem a tekintetemmel, de takarásban állt. Idegesen köröztem a poháron az ujjammal. És akkor megtörtént a csoda, egyre közelebbről éreztem a bódító ambróziát. Nem mertem levenni a poharamról a szemem, féltem, hogy elrontom vele a varázst. Félénken, bársonyos hangon szólalt meg.

- Helló! Leülhetek? - kijöttem a gyakorlatból. Mikor is volt utoljára, hogy házon kívül ismerkedtem... jobb, ha bele sem gondolok... pár pillanat múlva leesett, hogy talán válaszolnom illene.

- Csak tessék. - Magabiztosabb volt a hangom, mint amire számítottam. Éreztem, ahogy megremeg. Erőt vettem magamon és ránéztem a biztonságot nyújtó italomról. Amikor a pillantásunk összekapcsolódott, jött a nagy bumm. Elvesztem. A világ leggyönyörűbb zöld szemei néztek rám fürkészve, bizonytalanul. Talán még levegőt sem vettem egy darabig. Na jó, gondoltam, ez már nevetséges. Valahogy muszáj kellő mederbe terelnem a dolgokat. Eltökéltem, megszerzem.

- Átutazóban? Nem láttalak itt eddig.

– Eredetileg ez volt a terv, de tetszik a környék, lehet, hogy maradok egy darabig. - futtattam végig a tekintetemet rajta. A szeme mesés volt, de az összhang mindent vitt. Hosszú hullámos sötétbarna haj, kerekded domborulatok... smink csak alig, viszont a kelleténél hajszállal rövidebb testhezálló bordó ruha, fekete tűsarkú... a nyál összefutott a számban, és nem az éhségtől.

- Eneth Long.

- Noel Albori. Ide valósi vagy?

- Hét éve élek itt. Enyém a könyvesbolt a parknál. Egyszer nézz be hozzánk, minden igényt kielégítünk.

- Szavadon foglak Eneth Long. Mindig ennyire rámenős vagy?

- Érezd megtisztelve magad, általában csendes, megfontolt és visszahúzódó vagyok, de mindent ki kell próbálni, nem? – A pultos lány azonnal hozta az üveg pezsgőt, amit rendeltem, kicsit sértődötten ugyan, de diszkréten a számla szélére rávéste a számát.

- Akkor igyunk a pálforduláson átesett könyvesbolt tulajdonosokra.

- Ez rám fér, kezd a bátorságom elhagyni. Tudod ünnepeltünk indulás előtt és a pezsgő mindig ilyen hamar megzavarja a fejem.

- Ez esetben figyelni fogok, hogy nehogy kifogyjon a poharad. Volt valami különösebb oka annak, hogy pont rám esett a választásod, ebben a tömegben?

- Nézd, én nem keresek kapcsolatot, nem szeretném, ha a frász törne ki, csak egyszerűen, amikor megláttalak valami ide sodort. Érted miről beszélek? Nem lényeg, ha nem, mert én sem túlságosan.

- Talán, ha nem hagynád kiszáradni azokat a csodálatos ajkaidat, akkor együtt megfejthetnénk ezt az évezredes nagy rejtélyt.

- Tetszel nekem Noel. Mármint nem úgy... na jó, úgy is, de most arra értem, hogy ide jön egy vadidegen lökött csaj, rád akaszkodik és még most is csak megértően hallgatod a hülyeségeit. Miért nem tud minden férfi ilyen lenni?

- Hidd el, elég nagy bajban lennél, ha mindegyik úgy kívánna, ahogyan én. Lebuktam..., nem teljesen önzetlenül hallgatom a csacsogásodat.

- Tudod, a barátaim, akikkel jöttem, dobni fognak egy hátast, amikor öt percen belül kisétálok veled az ajtón, egyenesen fel a lakásomba.

- Te aztán nem kertelsz.

- Az nem szokásom.

- Értem. Gyakran rángatsz fel vadidegeneket magadhoz?

- Te vagy az első... persze nem kényszerítelek, de egy üveg pezsgő, és lassan hónapok óta tartó vegetálás pasi téren, meghozza a kellő bátorságot ehhez.

- Nem hiszem, hogy én lennék az utolsó mentsvárad. A teremben legalább a férfiak fele bármit megadna, hogy beférkőzzön az édes combjaid közé, és ezek közül a férfiak közül nem egy dobná örömest oda a függetlenségét, hogy vele töltsd az élete hátra levő részét.

- Tehát nemet mondasz?

- Meg nem őrültem, csak tájékoztatlak a lehetőségeidről, mielőtt valami visszafordíthatatlant teszel és megbánod.

- Még soha nem bántam meg semmit, pedig nem cselekedtem mindig helyesen, de az az életfilozófiám, hogy minden okkal és a maga idejében történik. Minden valaminek az előzménye. Tehát csak ne aggódj az én lelki békémért Drágám! Te jó ég, még soha nem kellett férfit ennyit győzködnöm, hogy... tudod. Igazából még soha nem is győzködtem senkit.

- Nem tudom. Mondd csak ki. Gyönyörű vagy amikor elpirulsz.

- Sötét van. Nem láthatod.

- Tehát, mire is szeretnél rávenni?

- Gyere fel hozzám és dugj meg.

- Micsoda csúnya beszéd egy ifjú hölgy szájából. Mit szólnál hozzá, ha hazakísérnélek, és hagynánk, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek a maguk rendje szerint?

- Ennyire visszataszító lennék?

- Épp ellenkezőleg. Gyere baby.