Leszármazottak

Part 33

...Nem bírtam megállni, csókokkal ébresztettem. Újabb tökéletes pillanat... Viszont valami megváltozott. Az agyam első körben tagadott, majd újra bele fúrtam az orrom a hajába.

- Ness... az illatod- Hátrahőkölt, rám meg rám jött a remegés. Rettegtem. Nem akartam hinni a tulajdon érzékszerveimnek, újra és újra nagyot szippantottam a levegőbe.

- Noel a szívbajt hozod rám!- Bassza meg! Ez nagyon nem jó! Az ölébe nyomtam a reggelijét és távolabb húzódtam, amennyire, csak tudtam. Éreztem, hogy egy roham szerű a hatalmába kerít. Egy párnát az ölembe vettem és azzal babráltam, amíg nem éreztem, hogy csillapodik a hullám. Eni egyre dühösebb lett. – Mi a baj? Tegnap még igencsak tetszett.

- Hah... hát ma is tetszik, ...nagyon is – Mutattam a párna alatt rejtőző domborulatot.

- Nem igazán értem, hogy mi ezzel a gond.

- Termékeny vagy. Az illatod megváltozott.

- Még mindig nem igazán értelek. Állítólag ez nem sokat számít. – összeszorult a gyomrom. Tudtam, hogy nem kellene hanyagolnom azt az átkozott tablettát.

- Egyszer megtörtént. Nem szeretnék kockáztatni... de ez legyen az én problémám. A leginkább az zavar, hogy nem csak rám van hatással. Ez egyfajta fajfenntartó ösztön. Mágnes. Nekünk meg egy kicsivel jobb a szaglásunk, mint nektek. A feromonok, meg minden teljesen elveszi az eszemet. Tudnom kellett volna!

- Mégis honnan?!

- Eneth! Az agyamban van minden rólad! A legfőbb gondot viszont én jelentem. Ragadozó természet. Meg akarom majd védeni, ami az enyém. Elég agresszív viselkedést válthat ki. Szóval az elkövetkezendő huszonnégy órában légy szíves, ne mosolyogj senkire, ne érj senkihez és legfőképp ne flörtölj, mert félek, szó nélkül kinyírnám. Sőt... hogy belegondolok, jobb lenne, ha ki sem mozdulnál.

- Ez beteges.

- De valós.

- Eddig miért nem zavarodtál így meg tőle?

- Első ok, h nem voltunk együtt, második, hogy nem voltunk összekötve. Így durvább a dolog. Most már az enyém vagy. – görcsösen szorongattam a párnát. Éreztem, hogy a zavarodottságom egyre jobban elnyomja a vágy, de a félelmem még ennél is nagyobbnak bizonyult és nem adtam fel a kispárnával újonnan kötött barátságomat. - bele fogok őrülni. – Komoly fizikai fájdalmaim voltak. A baldachinos ágy oszlopába ütöttem a fejem. Na jó. Ez már nem volt annyira vicces. Ha az első öt perc után ez volt, akkor mi lesz a huszadik órába.

- Talán, ha megnyugtatnálak, hogy a tiéd vagyok, könnyebb lenne a helyzet. – megpróbált közelíteni, mire bepánikoltam és hátra ugrottam.

- Vedd vissza azt az istenverte tárcát!

- Te tényleg dilis vagy! Most felállok és elmegyek, lezuhanyozok. Ha szeretnél, akkor követhetsz.

- Ki kell jutnom a közeledből. Talán, ha magadra zárod az ajtót sikerülni fog. - összeszorított állkapoccsal sziszegtem a szavakat. Sértődötten vonult el. Ezzel ráértem később is foglalkozni. Most sürgetőbb problémám akadt. Komoly dolog, amikor az embernek magával kell hadakoznia, hátmég egy kötődött vámpírnak.

Ez nagyon nem hiányzott. Ma feltétlenül szüksége lett volna rám a többieknek. Így lehet, hogy Esthert kénytelen leszek kiküldeni, ami nem túl szerencsés Joel reakcióját tekintve. Fel kell keresnem Dokit. Az agyam kezdett szétesni. Mulatságosnak tűnt kívülről, sőt néha irigylésre méltónak az a szenvedély, amit ilyen esetben másokon láttam, de a mi helyzetünk egy kicsit sem volt szórakoztató. Hányszor is kell még ezen keresztül mennem, amíg nem alakul át? Még két- három hónap az esküvő plusz még további egy- két hónap, talán egy egész év! Bassza meg! Lehetetlen, hogy még tizenegynehányszor végigcsináljam. Valami kurva erős nyugtatóra volt szükségem, vagy elvinni innen az egyik hegyi nyaralóba. A kibaszott életbe! Megint rám tört egy hullám! Össze kellett magam szedni és lehetőleg nem kétrét görnyedve botorkálni le. Végül a szobámba lévő liftet használtam inkább. Ez volt a leggyorsabb és legbiztonságosabb módja.