Leszármazottak

Part 19

Képtelen voltam elaludni csak járt az agyam, zakatolt a szívem. Alakulhatott volna rosszabbul is az este. Mondjuk, ha Joel nem jön oda időben és rátámadok apámra mielőtt Enit elviszi. Szép. Nem csak érzéketlen bunkónak tartott volna, hanem agresszív állatnak is. Kis híja volt a fene essen bele. Arról nem is beszélve, hogy a vezérnek támadni még a fiának is öngyilkos kísérlet, ha csak nem egyenesen kivégzem.

Basszus. Csak elég volt elképzelnem, hogy Ő abban a fekete csodába fekszik az ágyon. Amikor a ruhát választottam a vacsorához, a legkeményebb a fehérneműk összeválogatása volt. Szerettem Izabellt ilyen szempontból, nem kérdez, nem erőltet, csak javasol. Át küldte e-mailben az összes ruha képét, ami szóba jöhet, amikor pedig felhívtam egyeztetni, pont a fehérnemű osztályon volt, a háttérben ezzel a költeménnyel. Azonnal láttam magam előtt a fekete csipke hálóingben, tehát hozzárakattam a csomaghoz... és még csak egy pillantást sem vethettem rá. Kizárt. Hmm, mentségére legyen mondva, talán nem ok nélkül. Nem tudtam a szobámban nyugodtan megülni, végül a dolgozószobában kötöttem ki egy üveg whisky társaságában. Végigfeküdtem a kanapén és folytattam az önkínzásomat. Az eszem kezdett elszállni. Mi a jó büdös francot akartam elérni ezzel az egésszel! Tudtam jól, hogy nem fog menni ez az időhúzás meg egyéb szarságok. Nem állok felette a természetnek én sem. Csak szívatom saját magam meg őt is, meg mindenki mást. Még hogy hozzám tartozik... igaza van. Miért is tartozna? Mástól hogy várhatnám, hogy azt higgye az enyém. Mi van, ha tényleg komolyan gondolta és mégis biztos volt a dolgában, én meg elszúrtam az egészet. Idióta! Idióta! Idióta! Ki a faszt álltatsz! Már kurvára levegőt sem tudsz nélküle venni! Arról nem beszélve, hogy a feszültség teljesen felemészt. Nem verhetem szét az egész házat. Ha nem az lenne a helyzet, mint ami, elfogadtam volna Angi ajánlatát az este. Eddig egész jó szolgálatokat tett, a képességei igazán figyelemre méltóak, és olyan teste van, aminek még Joel sem tudna ellenállni. Vagy már régen Eni ágyában lennék. Én meg... helyette majdnem nekiugrottam Kayronnak, amikor megláttam őket vidáman cseverészni. Elmebeteg! Jogom van hozzá, hogy az enyém legyen! Jogom van hozzá, hogy ezzel mindenki tisztában legyen. Az én jegyemet viselje! Ésss... ez az, kopogás rángatott ki a magammal folytatott párbeszédből. Finom női illatot éreztem az ajtón túlról, ami annyira ismerősnek tűnt, mégsem tudtam, hogy kihez tartozik, amíg be nem lépett a tulajdonosa. Angi... a nőstényördög, csak gondolni kellett rá és megjelenik. Az ősgonosz... mosolyogtam magamban. Már nem is hiányzott más az estére. Nem erőltettem magam, a megfelelő üdvözléssel. Tudtam, hogy nem igényli a cécót. Inkább maradtam kényelmesen elheveredve, az üvegem társaságában.

- Mint látod, elfoglalt vagyok, úgyhogy gyorsan mondd, mit akarsz.

- Téged. Na nem magam miatt... látom éhezel, csak szeretném neked megadni, ami jár.

- Köszönöm, de totálisan jól elvagyunk én és az üveg, nincs szükségünk másra.– meg kell hagyni kitartó, régen ezt is bírtam benne. És persze azt is, hogy nem állt elő mindenféle hülye követelésekkel, tényleg csak pár kellemes órát akart, következmények nélkül. Közelebb jött és már csúszott is le a cipzár a ruhájáról.

- Ugyan drágám, csak rád kell nézni, érzem a frusztráltságodat, az energiát, ami körülötted vibrál. Kölcsönösen segíthetnénk egymáson.

- Ugyan drágám, csak rád kell nézni és nyilvánvaló, hogy nem te vagy az, aki ebben nekem segíthet, azt pedig nagyra értékelném, ha magadon tartanád ruháid- és ekkor kellett volna elrohannom, vagy legalább megmoccannom, hogy ne legyek olyan könnyű préda. Az elszántsága most kezdett idegesíteni. Egy szál csipkecsodában már a csípőmön ült. Vörös haja eltakarta a két hatalmas gömbölyű mellét, a fekete szemei gyémántként csillogtak, amikor elkezdte lefejteni az ingemet. Csodaszép teremtés. És ez vezetett újabb felismeréshez. Semmit nem éreztem. Egy gyönyörű félmeztelen nő ült az ölemben, készen mindenre és én az izgalom leghalványabb szikráját sem éreztem. Csak Eni megbántott arcát láttam magam előtt, könnytől csillogó szemeit. Te jó ég, ahányszor bántottam! Megfogtam a csuklóját szabad kezemmel pedig hátrasimítottam az arcába hulló hajtincseit.

- Angi, nem. Szeretem. – mint akit megperzseltek úgy ugrott le rólam... hát még nem váltottam ki nőből ilyen reakciót, az biztos.

- Láttalak benneteket, de nem éreztem a kötődést, mondd, hogy nem!

- Szándékomban áll, amint készen áll rá.

- Istentelen vétség egy ilyen férfit egy nőnek kisajátítania!

- Ezt most bóknak veszem. Mindig értékeltem a barátságodat, de attól tartok, ezentúl nem leszek túl jó játszótárs. - Szinte csüggedten ráncigálta magára a vörös szatént.

- Annyira el tudod rontani a hangulatot! Szinte kedvem lenne sírni. Az egyetlen férfi vagy, aki képes kielégíteni az igényeimet és most meg össze akarod magad kötni egy emberrel! Ez szörnyű! Idő kell, hogy megemésszem. Ideje megkeresnem Chrystort. Talán ő még a régi.

- Benne bizonyára nem fogsz csalódni. – Zártam be mögötte az ajtót.