Leszármazottak

Part 9

Felérve a lakásba kisebb fajta sokk ért. A Kayron által birtokba vett vendéghálóból éreztem Catherina illatát. Álmosan kászálódott ki a zajra, amit csaptam. A leghihetetlenebb az volt, hogy volt még egy emberi szag, ami nem az ő szobájából szivárgott. A csinos szőke, sétált ki Joeltől, aki úgy tűnt kicsit sincs zavarban lenge öltözéke miatt. Köszönt, majd magára kapva kabátját elsietett. Mi az isten történhetett ennek a lánynak a ruhájával, ami miatt egy szál fehérneműben sétál át egy vadidegen házában. A döbbenettől alig bírtam megszólalni.

- Hát mi a fene történt itt?! Kayron?!

- Semmi olyan, amit nem lett volna szabad tennem. Egyben van, ne félj. –legyintett közömbösen.

- És Joel? – kérdeztem még mindig hitetlenkedve.

- Nem bírja a tequilát.

- Mit?! Te leitattad? Egyáltalán, hogy tudtad rávenni...

- Ráparancsoltál, hogy viselkedjen emberként. Ráadásul túl sok volt a feszültség benne. Tudtam, hogy egyszer elő tör belőle az állat, csak idő kérdése volt ... szóval nem egészen az én hibám –vigyorgott sandán.

- De ugye ő sem?- nyugtatóan rázta a fejét. –Ha gázt csináltok, ti takarítotok! –feladtam, hogy megértsem a dolgaikat

- Ugyan már, nem történt semmi. Egyébként is, te talán malmoztál az éjszaka?! A viselkedésetekből ítélve igencsak mozgalmas óráid lehettek. – A gúnyos vigyortól a képén hirtelen felment a pumpa és végigrepült a folyosón egyenesen Joel ajtajának csapódva. Nem ütötte meg annyira magát, mint szerettem volna, de a zajra legalább Joel is kimászott.

- Nem kell ekkora ügyet csinálni belőle. Csak jól éreztük magunkat, te pedig ne sértegesd Enit, tudod erre milyen érzékeny! Inkább vidd haza a csajt. –Furán hangzott az ő szájából ez a könnyedség, a haragom elillant és nevetésben törtem ki. Mindketten rám bámultak, mint valami elmeháborodottra. Szabadkozva néztem rájuk.

- Nincs bajom, csak nem gondoltam, hogy ilyen emberien is tudsz még viselkedni Joel. Ne felejtsd ezt az oldaladat akkor sem, ha hazaérünk. Sokkal szimpatikusabb, már évezredek óta vártam rá, hogy visszatérjen.

- Azért ne vegyél rá mérget, hogy állandósul a felelőtlen énem. – Catherina került elő. Szerencsére felöltözve. Egy szégyenlős mosollyal az arcán szabadkozva eltűntek Kayronnal. Még alig érhettek ki, már kopogtattak. Azt hittem ők jöttek vissza, de a lehető legszörnyűbb látvány tárult elém. Uriel, véráztatta pólóban könnyes szemmel. Te jóságos...

- Chloe!

- Mi van vele te átkozott?!- Elborult az agyam és a szemközti falnak vágtam

- Nincs erre időnk Noel! – vicsorgott. – Meg fog halni, ha nem segítesz. Én nem tehetem, rajta van a jeled, de pont leszarom, ha nem csinálsz te valamit.

- Hol van? Mi történt?

- Apám megtudta, nem tudtam elhozni, a szállodában van, rengeteg vért vesztett.

- Istenem! Joel kerítsd elő apámat, most! Bármit hajlandó vagyok megtenni.

- Átadom. – Még egy fél perc sem telt el, de legalább egy örökkévalóságnak tűnt, mire Joel, apám kíséretében megjelent a lakásban. Kurva teleportáció, hogy pont ez maradt ki a repertoáromból. Félre billentette a fejét, mintha így próbálná felmérni a helyzetet.

- Rövid leszek, mert különben nincs üzlet. Első feltételem: most azonnal indulsz haza. Második: elfoglalod a helyed, és mindehhez jó képet vágsz. És végül átveszed a lányt, amint felébredt.

- Teljesíthető. – Éreztem, hogy fojtogat valami belülről. A következő pillanatban már eltűnt. Nem akartam tudni, hogy miért nem kérdezte meg a címet. Csak Chloet akartam vissza. Nem lett volna szabad magára hagynom. Mire észhez tértem, és lehetőségem lett volna Urieltől magyarázatot követelni ő is eltűnt. Kurva teleportáció sokadszorra!

- A repülő csak két óra múlva ér ide. – állt meg Joel felettem, miközben az egyik táska cipzárját szaggattam darabokra. Túl feszült voltam. Ez nem hiányzott.

- Akkor elé megyünk autóval. Nem akarok tétlenül egy helyben ülni és várni bármire is.

- Rendben. Igazság szerint két óra alatt nem jutunk messzire, de, ha ez a kívánságod...

- Ha kell, futva teszem meg a kibaszott utat!

- Okééé! Figyelj, ha van valami...

- Ne aggódj, nem kell elkezdened velem lelkizni- fújtatott egy nagyot, mint aki mázsás súlytól szabadult épp meg.

- Kösz. Sajnálom a lányt. Leviszem a kocsiba a cuccokat. A motort hazavinném, ha nem gáz, a repülőn, gondolom nem fogok kelleni.

- Akár indulhatsz is, nem kell ránk várnod. – Tényleg nem tudott mihez kezdeni az ilyen helyzetekkel. Nem nézhettem végig, hogy úgy vergődik, mint egy madár a kalitkában.

- Akkor otthon.

- Otthon.

Mire összeraktam mindent Kayron is visszaért. A letargia szinte tapintható volt körülötte, én meg olyan voltam, mint egy gyújtóbomba. Rossz párosítás. Túl hosszú volt az út. Egyébként is utáltam repülni, csak az időtakarékosság miatt voltam hajlandó igénybe venni. Ilyen feszültségben meg egyenesen kínkeserves volt az egész.