Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

46. fejezet

Isabella szemszöge:

Könnyes szemekkel néztem Liam mozdulatlan testét, fogaimat összeszorítottam.

"Liam!" sírtam fel, de többé már nem fog nekem válaszolni. 

Ez a harc még csak most kezdődött el, még is túl sok ember életébe került, akik közül többen is a barátaim voltak. Ha Liam nem lett volna ott, a király sem élne. De azzal, hogy Liam megmentette őt, az ő élete vált a díjjá. 

"Elég volt." suttogtam és letöröltem könnyeimet. 

Csak egyetlen egy nap alatt közel 300 ember meghalt. Körülöttem mindenki harcolt tovább, de én képtelen voltam folytatni. Senki sem vett engem észre, ahogy egy helyben toporzékolva sírok. 

Elléptem Liam testétől, de úgy éreztem, lábaim bármelyik pillanatban feladhatják a szolgálatot. Apám legtöbb embere meghalt, ahogy a királyi hadsereg körülbelül fele is. 

Rob apám ellen harcolt, aki a nagy embervesztesége okából kifolyólag harcolni kényszerült, arca dühös volt. 

A palota egy vérfürdővé változott.

Mindenhol élettelen testek hevertek, a kisebb tüzek helyét, amit az eső eloltott, füstfelhők vették át, és mindenhol érezni lehetett a vér bűzét. 

Mintha egy horror film forgatásán lettünk volna. 

Harry ahogy eddig is, egy ember ellen harcolt, a düh még mindig csillogott szemeiben elesett társa miatt. Talán könnyek is potyogtak szeméből. 

Louis, Zayn és Niall csakolyan kitartóan harcoltak, mint eddig, hogy megbosszulják Liam halálát.

Ha így folytatjuk, akkor senki sem fog életben maradni.

Könnyeim újra eleredtek és térdre borultam. "Fejezzétek be, kérlek!" sírtam, de senki sem figyelt rám. Mindenki tovább harcolt, még Rob is apám ellen. Apámnak még mindig őrülten csillogott a szeme és hangosan nevetett, miközben Rob ellen küzdött.

Elegem volt a halál látványától. Nem akarom látni egy újabb barátom halálát, sem senki másét.

"Bella, el kell menned innen!" kiáltott nekem Harry, de meg sem mozdultam. 

Apámék harcát figyeltem, Rob a földre került. Felsikoltottam, amikor kardját keresztül szúrta Rob mellkasán, amiből vér kezdett ömleni.

"Nem!" sikítottam újra Rob élettelen testének látványán, apám mosolyogva nézett rám.

Ez nem az apám. Nem lehet az. Apám vágyai nem mehetnek el ennyire messzire... vagy mégis?

Apám felém lépkedett, a testem remegett.

"Az én kedves, kedves kislányom. Próbáltam szép jövőt ajándékozni neked. Miért nem hallgattál rám?" emelte fel kardját, de én elugrottam előle. "Nem foglak megölni, már tudom, hogy minden az miatt a kalóz miatt van. Végre feltűnt, Isabella." mondta, mosolyát könnyek váltották fel, amik végigfolytak arcán. "Eléggé elrontottam a dolgokat, ugye? Túl messzire mentem ezúttal, nem de?" kérdezte, az én arcomat is könnyek áztatták. 

Mikor feltűnt mit akar csinálni, rosszallóan megráztam a fejemet.

"Apa, ne! Ne tedd ezt." könyörögtem, mire ő elmosolyodott.

Teste borzasztóan remegett és instabil volt. Ő az apám! Nem gonosz! Ő az... az apám!

"Úgy gondolom, neked kell megtalálnod a saját jövődet. Ha úgy teszek, mintha megölnélek, akkor mindennek vége lesz. Ez nekem rendben van. Túl messzire mentem Isabella, túl messzire a vágyaimért." nézett le rám, az őrült, mégis megtört arcával. 

"Mindig szerettelek Isabella. Tudom nem mutattam ki, de mindig így volt. Azt hiszem itt kell elbúcsúznom tőled." sétált felém és felemelte kardját, mintha meg akarna ölni. 

"Apa, ne!" kiáltottam, de már túl késő volt. 

Egy hangos lövés elsülése töltötte meg a teret. Szemeim nagyra nyíltak, mikor apám fejéről folyni kezdett a vér. Apám után nyúltam, de nem tudtam őt elkapni, így halk puffanással érkezett a földre. A szívem hevesen vert, miközben őt néztem és próbáltam rájönni, hogy mi történt. 

Odamásztam hozzá és arcára néztem, amin egy gyenge mosoly ült. A sok vér láttán képtelen voltam abbahagyni a sírást, a vállaim rázkódtak. 

"Apa!" kiabáltam, kezeimbe temetve arcomat. Az apám meghalt. "Apa..." zokogtam, a torkom kiszáradt a sok sírástól.

Végül oldalamra pillantottam, ahol Harry állt nagy szemekkel engem vizslatva, fegyverét még mindig afelé tartotta, ahol apám állt. Fegyveréből pedig hiányzott a töltény. 

Ő ölte meg az apámat. 

"Bella..." suttogta Harry, de én elfordultam tőle és apámra néztem. A vágyai ölték meg őt. Az apám, aki csak egy jó életet szeretett volna teremteni nekem.

A felém irányuló szeretete ölte meg őt.

Tovább sírtam teste mellett, nem akartam elmenni. "Ezt tette velünk az idő. Ezt adta neked a szereteted. Apa, annyira sajnálom." suttogtam, de nem néztem fel rá. Mindenhol véres voltam, nem akartam őt így látni.

Egy kezet éreztem meg a vállamon, amitől enyhén megugrottam. Megfordulva ellöktem magamtól az embert. Mikor feltűnt, hogy Harry volt az, csak még dühösebb lettem.

"Menj innen! Te... te gyilkos!" sikoltottam, Harry fájdalmas arccal nézett rám. 

"B-Bella." kezdte, de én hátat fordítottam neki.

Az élet nem olyan dolog, amit visszakapsz. Csak egy esélyed van élni. 

És az apám... Liam... és mindenki más, aki meghalt, elvesztette az esélyét. Nincs második esélyük élni. Nem élnek többé.

Észre sem vettem, mennyire remegek, egészen addig, míg meg nem próbáltam felállni, de túl gyenge voltam ahhoz, hogy talpon maradjak, így visszaestem a földre. Két borzalmas halált néztem végig, ráadásul olyan emberekét, akik fontosak voltak nekem. Nem ismertem be, de nagyon szerettem apámat. Nagyon utáltam azért, ami tett, de szerettem őt.

És Liam... az egyik közeli barátom volt. Ahogy mindegyik másik fiú itt. És most eltávozott erről a világról, ahogy apa is. Ahogy Rob is. 

"Elég." suttogtam, és kisírt szemekkel fordultam Harry felé, aki szomorúan nézett engem. "Fejezzétek be a harcot! Hiábavaló!" kiabáltam amilyen hangosan tudtam, mindenki csendben maradt.

Apám halálát követően az emberei egy helyben maradtak, nem tudták mit kellene tenniük. A királyi hadsereg sem harcolt többé, a király, Louis, Niall és Zayn döbbenten figyelték a jelenetet. 

"Nem látjátok mennyire értelmetlen ez? Azokat az embereket ölitek meg, akiket szerettek! Nem veszitek észre, hogy a saját barátainkat öljük meg? Mind egy országba tartozunk, miért nem léphetünk ezen túl?" kiabáltam, az emberek sokkoltan néztek rám.

Nem volt erőm mást mondani, csak lehajtottam a fejem és tovább sírtam. 

Vég. Vég és pusztítás. Az emberek szívének sötétebbik fele elvakította őket a valóság fénye elől. Egy bolond vágy miatt vesztettünk el annyi ártatlan életet.

Beleértve apámét is.