Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

48. fejezet

Isabella szemszöge:

Már két nap telt el az apám elleni háború óta. Azóta a palota kertje újra tökéletes tisztaságban pompázik, egy csepp vér sincs sehol. A levegőben még érezni lehet a borzadalmakat, de ezen kívül semmi. Mintha csak egy rossz álom lett volna.

Harry és én kézen fogva sétáltunk a palota folyosóján. Azt hiszem ez a csata csak közelebb hozott minket egymáshoz, a dolgok alakulásától függetlenül.

Liamet a palota kertjében temettük el, a magas sírköve fog minket emlékeztetni a barátságára és a bátorságára. Robot nem messze tőle temették el, megbecsülve alázatosságát a király felé. Édesapám a köztemetőben lelte meg a végső nyugalmát a nagypapám mellett.

De a tragédia után, most mindent újra kezdtünk.

"Szóval, mi lenne az első amit most tennünk kellene?" kérdeztem Harryt, de ő csak vállat vont.

"Nem tudom." motyogta. "Nincs hajóm, a legénységem nagy részét elveszítettem és nem kell semmilyen helyre mennem jelenleg." mondta, amitől kissé bűnösnek éreztem magamat. 

"Talán szerezhetnénk neked egy új hajót." ajánlottam, de ő ismét vállat vont.

"Talán szünetet kellene tartanom. A történtek után elvesztettem a kapcsolataim." magyarázkodott, mire csak a szememet forgattam. A szabad kezemmel megcsaptam a karját, amitől rögtön karjához kapott és összezavarodottan tekintett rám.

"Ezt miért kaptam?" morogta, én bosszúsan tekintettem rá.

"Rossz dolgok történnek, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek szét kell esnie! Vannak dolgok az életben, amit nem tudunk irányítani, Harry. Szimplán tovább kell lépnünk, bármilyen nehéz is. Erről szól az élet; kihívások sorozata. Ami velünk történt, az tragikus és borzalmas, de nem hagyhatjuk hogy ez megállítson bennünket abban, hogy tovább éljünk!" mondtam, Harry tágra nyílt szemekkel figyelt engem.

"Bella..." kezdte, de megráztam a fejemet.

"Kérlek ne viselkedj így Harry, utállak így látni. Én a boldog, gondtalan, perverz Harryt akarom, aki túlságosan aggódik és szereti az életet. Elölről kell kezdenünk, és ha te egyszer megteszed az első lépést, úgy gondolom mindenki követni fog téged. Még mindig te vagy a kapitány, Harry. Felnéznek rád!" Harry meglepett arcát átváltotta egy édes mosoly.

"Akkor azt szeretném, hogy te is az a Bella légy, akit megismertem és szeretek. Ahogy téged bánt az, hogy letört vagyok, úgy engem is bánt, hogy te szomorú vagy. Akarom azt a pimasz, makacs, vicces, szeretni való és boldog Bellát, akivel az előző öt vagy hat hónapban együtt utaztam." mondta, nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el.

"Rendben, rendben, megértettem." Harry magához ölelt, én pedig egy megkönnyebbült sóhajt kiengedve visszaöleltem őt, szorosan magamhoz tartva. Egy erős emberként az emberik iránti érzései teszik Harryt a legjobb emberré a földön. 

"Gyere, beszéljünk az öcsémmel." ajánlotta Harry, mire én bólintottam. Harry újra megfogta a kezemet és a lépcsősorhoz vezetett, ami megszámlálhatatlan lépcsőfokaival elvezetett minket a már ismerős ajtóhoz, ami a királyhoz vezet.

Kopogás nélkül Harry betört a szobába, mintha a sajátja lett volna. Viselkedésén csak szemeimet forgattam, de követtem őt. 

"Harry?!" a király megriadt hangja kuncogásra késztetett. A király az ablak előtt állt és kiakadva tekintett bátyjára. 

"Bocs, hogy betörtem, de el akartam neked mondani, hogy nem maradok itt tovább. Azt hiszem újra elhajózunk, amint találok magamnak egy hajót." mondta Harry, a király elmosolyodva bólintott.

"Tégy nekem egy szívességet ezúttal, Harold." felkuncogtam Harry teljes nevén, amitől ő mindkettőnkre csúnyán nézett. 

"Mi lenne az?" kérdezte Harry, a király önelégülten elmosolyodott.

"Ne menj el olyan hosszú időre ismét. Mert ha mégis, egy szavam sem lesz hozzád, ha valami fontos dolog történik. Szeretném látni a bátyámat párszor mielőtt meghalok." mondta, mire Harry hangosan felnevetett.

"Meglesz, Ed. Ne halj meg túl korán." mondta Harry, de jól tudtam, hogy vicce mögött részben komolyan gondolta, amit mondott. Ezt a király is észrevette, egy mosollyal az arcán bólintott.

"Ez rád is vonatkozik Harry. Nehogy rajtam száradjon a halálod." Harry vállat vont.

"Én nem halok meg. Inkább miattam halnak meg." dicsekedett Harry, Edward csak egyetértően kuncogott.

"Mielőtt elvennéd bárki hajóját, szeretném ha követnétek." én és Harry is bólintottunk, zavartan követtük a királyt ki a szobából egy másikba. A szoba közepén egy hatalmas teleszkóp állt.

Edward egy kicsit állított a szerkezeten, majd mosolyogva buzdított minket. "Nézzetek bele, egy kis meglepetés vár rátok." mondta, Harry pedig belenézett, ahogy azt a király kérte.

Döbbentségében és meglepettségében eltátotta száját, halk szitkozódása hallatán felkuncogtam. "Nem lehet igaz!" szólalt fel Harry, mielőtt vigyorogva testvérére nézett. "Te nem." rázta a fejét, de Edward csak nevetett.

"De igen." válaszolt és én is belenéztem a teleszkópba, ami egy hatalmas hajót mutatott a kikötőben, nagy fehér vitorlákkal, amiket a szél fújt. Fényes, sötétbarna fából készült, ami szinte már feketének látszott, mégis fenséges képet kölcsönzött a hajónak. A hajó HATALMAS volt.

"Vettél Harrynek egy hajót?" kérdeztem hitetlenül visszanézve a két ikerre, akik egymást ölelgették.

"Így van." tolta el magától gyengéden Harryt. "Ezzel szeretnék megköszönni mindent, amit tettél." mondta, Harry mosolya egy pillanatra eltűnt, ahogy az enyém is.

"Nem tettünk sok mindent." motyogtam, azonban a király a fejét rázta.

"Nélkületek nem nyertünk volna Will ellen. Örökre hálás leszek nektek azért, amit értem tettetek." suttogta és lehajtotta fejét, pár perces csend telepedett közénk.

"Remélhetőleg ilyesmi nem fog előfordulni többé." mondta Harry és én egyetértően bólintottam.

"Ha minden úgy megy, ahogy elterveztük, akkor nem fog." mondta a király, egy szomorú mosoly kúszott az arcomra. "Most, menjetek és nézzétek meg az új hajót. Még nevet is kell választanod neki, Harry. A kikötőben vár rád. Tudom, hogy egy hajó láttán kiskölyökké változol, szóval menjünk." mondta a király mosolyogva, Harry kuncogott, közben kezét öccse vállára helyezte.

"El fogok köszönni. Köszönöm még egyszer, Ed." szólt Harry és megfogva a kezemet elhagyta a szobát. A pillanat hevében még hátrapillantottam a királyra, aki mosolyogva figyelte maga előtt a padlót.

"Nem Harry, én köszönöm neked."