Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

42. fejezet

Isabella szemszöge:

A királyi palotába tartottunk. Rettentő ideges voltam, még sosem volt alkalmam találkozni a királlyal ezelőtt. Sokat hallottam róla, az édesapjával találkoztam is, de vele sosem. Ez mindannyiunknak új élmény, ebben biztos vagyok. 

Harry öntelten viselkedett egész idő alatt, arca mégis lustaságot sugallt. Egy olyan emberhez képest, akit majdnem megöltek, egészen nyugodt volt. 

A másik négy velünk utazó fiú ugyanolyan helyzetben volt, mint én: idegesek voltak. Senki sem beszélt, Rob csendesen vezette a kocsit, kínomban felsóhajtottam. Végre megtörtem a csendet azzal, hogy feltettem Harrynek a kérdésem. 

"Umm, Harry? Mi a terved azután, hogy találkoztál a királlyal?" kérdeztem, ő vidáman mosolyogva tekintett vissza rám. 

"Ha most elmondom neked, akkor nem lesz meglepetés, nem?" viccelődött, amitől csak a szememet forgattam. 

"Ne aggódj, Harrynek tökéletes terve van." mondta Louis, a többi fiú kuncogott. 

"Szóval ők tudják, én pedig nem? Ez nem igazságos!" 

"Minden rendben lesz. Még semmiről sem kell tudnod." mondta. Titokzatos volt, ez mindenkinek feltűnt. Csak nem közlik velem. 

"Olyan hitvány vagy." mondtam, mire Harry csak kuncogott. Rob hátrapillantott vezetés közben, de Harry elfordította a fejét, így szemeik nem tudtak találkozni. Harry nem kedvelné Robot? Rob megmentett minket, Harrynek örülnie kellene!

Rákérdeztem volna, de Rob fejét rázva előre fordult és gyorsabb tempóra ösztönözte a lovakat. Hallottam Harryt motyogni, de nem értettem őt tisztán. Hagytam magamat elkalandozni, de a dolog továbbra is foglalkoztatott.

Harry ismeri Robot valahonnan? Ha igen, nem lehetnek valami jó viszonyban. Vagy Harry csak próbálja figyelmen kívül hagyni őt. Talán, mert ő is a király embere?

Órákig csak ezen voltam képes gondolkodni. Négy vagy öt óra elteltével végre megérkeztünk.

"Végre." morgott Niall, amin akaratlanul is felnevettem. 

Kiszálltunk a kocsiból, én először, mögöttem Harry és a megmaradt legénysége. Rob elindult a hatalmas palota felé, ami az égig ért. Meseszép volt.

Még sosem láttam ehhez hasonlóan szép épületet. 

"Nos, néhány dolog sosem változik." motyogta Harry, mire hátrafordultam hozzá.

"Mi?"

"Már voltam itt korábban. De az már nagyon is régen volt. Akkor is bajban voltunk a fiúkkal." kuncogott.

Sok-sok őr mellett elhaladtunk, de mivel Rob vezetett minket, egy sem állított meg minket. Úgy éreztem, mintha egy rab lennék, pedig még csak meg sem láncoltak, mint ahogy az apám tette. Az őrök meg sem lepődtek az érkezésünktől, valószínűleg tudták, hogy Harrynek beszéde van a királlyal. 

Elérkeztünk egy nagyobb bejárathoz, amit Rob előtt két őr nyitott ki. Az ajtó mögött rejtőző tér még gyönyörűbb volt, mint amit eddig láttam. 

Elmosolyodtam, miközben körbe néztem, a magasan lévő plafonon díszesebbnél díszesebb csillárok lógtak, ezzel különböző árnyékokat vetve a szobában. Rob lépcsők elé vezetett minket, nem voltam egy lusta lány, de már abban elfáradtam, hogy rájuk tekintettem. 

"Hosszú lépcsők." szólalt fel Louis nagy szemekkel, Rob felkuncogott. 

"Ne aggódj, hozzájuk szoksz." homlokomat ráncoltam.

"De nem leszünk itt olyan hosszú ideig, hogy hozzászokhassunk." motyogtam, Harry mögöttem kuncogott. Az őrök már nem voltak velünk, csak Rob. Biztos vagyok benne, hogy a király mellett lesznek őrök, szóval ismét szemmel tartanak minket. 

Mire felértünk a lépcsők tetejére, kapkodtam a levegőt. Rob egy ideig nevetgélt rajtunk, majd tovább vezetett minket. 

Egy újabb hatalmas ajtóhoz értünk, ami előtt Rob megtorpant és felénk fordult. "Megnézem a király hajlandó-e fogadni titeket most azonnal. Kérlek várjatok itt." mind bólintottunk, Rob pedig bement a hatalmas ajtón és becsukta azt maga mögött. 

"Bella, ha bemegyünk, én leszek a legutolsó, rendben?" figyelmeztetett Harry. 

"Miért akarsz utolsó lenni? A király téged akar látni!" Harry nevetett. 

"Szeretnék meglepetés lenni." szemeimet forgattam. 

Mielőtt válaszolhattam volna, az ajtó kinyílt, és Rob bólintással jelezte, hogy bemehetünk. 

Ahogy besétáltunk, megláttam egy alakot, aki az ablak felé elforgatott trónban üldögélt, lábait keresztezve és szemeit lehunyva. Ő a király?

Amint meghallotta lépteinket, felállt és felénk fordult. A meglepettségtől megálltam lépteimben, a mögöttem lévő négy fiú szintén. De koránt sem voltak olyan meglepettek, mint én. 

A király rám mosolygott, ő is tudott a dologról. 

"Nem mondta el neked, ugye?" kérdezte, mire csak megráztam a fejemet, képtelen voltam beszélni. 

"Minden úgy történt, ahogy elterveztük."

Harry hangja visszhangzott a teremben, amitől azonnal felé fordultam. Nagy mosollyal sétált a király felé, aki hasonló vigyorral méregette őt. "Örvendek, hogy hajlandó volt fogadni felség. Más esetben borzalmasan érezném magam." hajolt meg a király előtt, aki csak nevetett.

"Miután megtudtam, hogy te vagy az? Semmiképp." Harryről a királyra vándorolt a tekintetem, majd vissza Harryre és újra vissza. Nem tudtam mit kellene tennem. Túlságosan hasonlítanak egymásra. Ugyanaz a barna, göndör haj. Ugyanaz a csillogó zöld szem és ráadásul ugyanaz az önelégült mosoly. 

Harry a király mellé lépett és karját átdobva a vállán rám mosolyogtak. Kettő Harry? 

"Ikrek vagytok?" kérdeztem meg végre.

"Igen." a hideg kirázott válaszától. 

"Bella, ismerd meg az ikertestvéremet, III. Edward királyt."