Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

24. fejezet

Isabella szemszöge:

Teljesen kábult voltam, míg Harry haloványan mosolygott rám, egy ronggyal, amit nem tudom honnan szerzett, lassan elkezdte letörölni a vért a testemről. 

Nem igazán tudom mit kéne most tennem. Megszabadultam Drake-től, ebben biztos vagyok. De végignéztem, ahogy Harry brutálisan megölte őt, Drake pedig kínzott engem. 

Ettől az egész megpróbáltatástól túlságosan lesokkolódtam. Drake kínzása nyomot hagyott rajtam, és van egy olyan érzésem, hogy ez volt, amit akart. Ez teszi ezt még rosszabbá. Megkapta amit akart, még úgy is, hogy teljes erőmmel ellenkeztem. 

"Bella?" Harry hangja zökkentett ki gondolataimból, amitől szemeimet lassan rávezettem, zöld szemei tele voltak aggódással és törődéssel. "Hallottad amit mondtam?" kérdezte, pislogtam párszor, mielőtt nemlegesen megráztam a fejemet. Nem hallottam egyetlen szavát sem gondolkodásom közben, míg nevemen nem szólított. Szerencsére nem érezte magát rosszul azért, mert nem hallottam, amit mondott. Szerencsére ő nem ostoroz engem meg. 

Szemeim elkerekedtek saját gondolataimra, ijesztő, hogy akárcsak tudtam is ilyenre gondolni. Harry sosem ostorozna engem meg... ő nem olyan, mint Drake. De miért félek ennyire?

"Azt mondtam, látnia kéne téged egy orvosnak. Ha újra partot érünk elviszlek egy orvoshoz, hogy összevarrja a sebeidet." mondta lassan és óvatosan, a könnyek lassan szemembe szöktek. 

"Össze kell varrjanak?" kérdeztem, ő pedig ajkaiba harapott. 

"Umm... Igen. Ez... ezek elég mély vágások." mondta őszintén, hirtelen minden rám omlott, mint egy halom tégla. 

Felhajoltam, figyelmen kívül hagyva a perzselő fájdalmat, arcomat kezeimbe temettem.

"B-Bella?" kérdezte kábultan Harry, ez az első alkalom, hogy sírni lát engem. Sosem sírtam az apám vagy az édesanyám előtt, mert apám azt mondta, ez a 'gyengeség jele'. 

Nos, itt a bizonyíték apa. Gyenge vagyok. Gyenge vagyok és sírok, mert elértem a határaimat. Az egyetlen ok amiért elértem, az pedig az, hogy megkínoztak. 

Két kar óvatosan fonódott testem köré és mellkasához húzott, kedvesen simogatva a hajamat, közben édes szavakat kezdett suttogni fülemet, hogy próbáljon megnyugtatni. 

"Nem bírom Harry. Nem bírom." sírtam, ráztam meg fejemet, hogy eltüntessem a gonosz emlékeket arról, ahogy Drake keze halad végig karjaimon és azt nézte, ahogy a vér végigfolyik bőrömön. De nem tűnt el. 

"Sh, minden rendben lesz." próbált Harry csitítani, de nem hallgattam szavaira, csak reménytelenül ráztam fejemet. Drake megtört engem. Ez volt, amit akart és ez az, amit megszerzett. 

"Hogy lehetne minden rendben?" sírtam, ő pedig homlokát ráncolta, megfogva kezeimet elhúzta azokat arcom elől, majd továbbra is kezeiben tartotta őket, míg én felnéztem rá. 

"Minden rendben lesz, mert rendbe fogom hozni." mondta és én kétségesen néztem rá. 

"Te nem tudod, mi történt. Te nem tudod, mit tett velem." suttogtam, mitől Harry szeme egyszerre telt meg dühvel és aggódással. 

"El kell mondanod." mondta, hangja feszült volt, próbált nyugodt maradni. 

"Nem hiszem, hogy képes vagyok." ráztam meg fejemet, ő elengedett egy sóhajt. Egy percig csendesen ültünk, egymást bámultuk és egy szót sem szóltunk. Szemeim még mindig könnyekkel teltek voltak, az ő szemei pedig szomorúságban tündököltek. 

"Bella." mondta, végre megtörve a kettőnk közt ülő csendet. Hunyorogva néztem fel rá, miközben újra beszélni kezdett. "Én megtanultam, hogy a legjobb módja annak hogy túllépj a dolgokon az, hogy hangosan kimondod őket. El kell mondanod másoknak, hogy mi zavar téged, hogy segítsenek átlépni az olyan fájdalmakon, mint a tiéd." mondta bölcsen, szemeim pedig megnőttek.