Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

13. fejezet

Isabella szemszöge: 

Harry nevetett a reakciómon, megrázta fejét miközben a feketés folyadékra mutatott... vagy valami olyasmire. 

"Nem tudom mi ez, de én nem nyúlok hozzá." mutattam a gusztustalan vödörre. 

"Tökéletes, mert én nem erről beszéltem." mondta Harry vidáman, én pedig elpirultam (már megint). Zavarban voltam, hogy már megint hülyeséget csináltam, például azt feltételezve, hogy munkát ad nekem a szóban forgó förtelmesen kinéző folyadékkal, ami úgy néz ki, mint a szar. 

"Te kedvesem, le fogod mosni a hajó oldalait." mondta vidáman, felkapva egy kefét és egy vödör vizet. Kicsit oldalra billentettem a fejem, nem teljesen értettem, hogy érti ezt az egészet. 

"Huh?" kérdeztem, de ő csak kuncogott rajtam. 

"Gyere velem, megmutatom mit kell csinálnod." mondta, szabad kezével megfogta a kezem, és a hajó széléhez vezetett, ahol elmagyarázta mit is fogok csinálni. 

És figyeltem e rendesen? Hahaha... NEM.

Louis szemszöge: 

A másik három fiúval álltam, néztem ahogy Harry óvatosan utasította Isabellát, hogy hogyan mossa a hajó oldalát. Kedves és lassú volt, egy mosoly mindig az arcán ült. 

"Sosem láttam ilyen boldognak." szólt Zayn és én bólintottam. 

"Valami ismerős a nevében, nem?" kérdezte Liam, mire mind vállat vontunk. 

"Nem probléma, ameddig boldoggá teszi őt. Mert nem igazán szokott ilyen vidám lenni. Viccelődik és játszadozik, de ennyire boldognak még én sem láttam." mondtam, a fiúk egyetértettek velem. 

A felsőbb fedélzeten álltunk, közben néztük ahogy veszekednek, továbbra is azon, hogy Bella nem fogja azt csinálni, amit mond, Harry szerint pedig fogja. 

Kuncogtam, szerettem ennek a lánynak a hevességét. Egyértelműen egy különleges lány volt, ha három nap alatt le tudta dönteni Harry falait. Nyolc éve ismerjük őt és csak most nyílt meg nekünk, olyan mintha Bella az ujja köré csavarta volna őt. 

A gond az, hogy... ők ezt nem látják. 

Isabella szemszöge: 

Morogtam, közben Harry győzedelmesen mosolygott rám. 

"Ez csalás." szidtam őt, ő pedig felnevetett. 

"Nem, ezt hívjuk ügyességnek." mondta, mire csak szemeimet forgattam. 

"És miben vagy ügyes?" kötekedtem, ő pedig játékosan tekintett rám. 

"Oh, élvezettel megmutatnám neked, de attól tartok te még nem készültél fel erre." mondta, szemit végigvezette testemen, mielőtt rám kacsintott. Oh, tehát így értette. Piszkos kisfiú. 

"Ez gonosz." gúnyolódtam és ő kinevetett. 

"Persze, persze. Most kezdj munkához, miss." parancsolt nekem kedvesen, újra rám kacsintva. 

"Nem mondhatod meg mit csináljak." motyogtam, a kefét a hajó korlátjához emeltem és előre-hátra kezdtem mozgatni. 

"Oh, épp ellenkezőleg szép kislány, megmondhatom." suttogta a fülembe, elvörösödtem, ahogy hátra lépett egyet, és elindult. 

"Egy perc és visszajövök." mondta, mielőtt eltűnt. 

Megsértődtem, egyedül hagyott a gondolataimmal, miközben mostam a korlátot. 

"Egy fogolynak kéne lennem, mégis a legénység tagjainak munkáját végzem és igazán jól kezelnek. Hol rontottam el ennyire?" motyogtam magamnak, közben szórakozottan súroltam és az óceánt bámultam. 

Gyönyörű volt a látvány, olyan amit mindennap látnom kellett volna. Vagy közel lenni hozzá. A partról nézve sosem láttam az óceán igazi szépségét. 

Ne éld bele magad. Nem láthatod ezt minden nap. Hét hét múlva újra hazamész. A tudatalattim emlékeztetett, közben homlokomat ráncoltam. Tulajdonképpen nem akarok visszamenni. Talán nem maradok ezen a hajón, sőt biztosan nem, nem tudnám kezelni ezt a sok, kissé büdös embert egész idő alatt. 

De a családomtól és az apámtól való távollét miatt legszívesebben megköszönném Harrynek, hogy elrabolt. Ha a szituáció más lenne, megfontolnám, hogy a hajón maradok. 

Harry legtöbbször kedves, de a saját ízlése szerint szabályoz engem. Nehéz múltja lehetett, és ezzel magához vonz, jobban mint kéne. De... ez az egyetlen dolog ami hozzá vonz, nem? 

"Gyönyörű, nem?" Harry hangja miatt kicsit megugrottam, ami miatt a kefét a tengerbe ejtettem. Idegesen fordultam felé, de ő vidáman tekintett vissza rám. 

"Ne lopakodj így mögém!" szidtam le, mire ő kuncogott.

"Sajnálom." kért bocsánatot mielőtt a korlátra nézett. "Látom sokáig jutottál." viccelődött, észrevéve hogy még mindig ugyan annál a pontnál járok, mint öt perccel ezelőtt, mikor itt hagyott. 

"Ez egy munkafolyamat." védtem magam, ő pedig szemöldökét ráncolva pillantott rám. 

"Igen, az." mondta kuncogva én pedig sóhajtottam. 

"Összezavarodtam, mi az?" kérdeztem tőle makacsul, karjaimat kereszteztem magam előtt, elszántan néztem fel rá. 

"Valaki nagyon harcias ma. Ez jó." mondta, majd hirtelen homlokon csókolt és újra egyedül hagyott. Megdöbbenve néztem utána, a szám teljesen kiszáradt a hirtelen szeretetétől irántam. 

Valamilyen oknál fogva, a szívem hangosan dobogott mikor homlokon csókolt. Még mindig őt bámultam, ahogy a legénység néhány tagjával beszélt némileg durván, ahogy velem sosem. A lélegzetem elakadt, mikor lenézett rám, így észrevéve, hogy bámulom. Rám mosolygott, mielőtt további parancsokat adott. De ez a mosoly majd kiugrasztotta a szívemet a mellkasomból. 

Mi folyik itt?