Mistletoe / Befejezett /

❄ 9.Nap ❄

December 9.

- Tessék ? - kérdezte JungKook, ami miatt Jimin meglepetten nézett rám.

- Nem tudtad ? - fordult ismét barátjához, aki értetlenül bámult a másikra.

- Mit ? Nem igazán hallottam azt, amit mondtál, mert akkora itt a zaj, hogy nehéz kivenni a szavaidat - magyarázta a pultos fiú, ami miatt belőlem egy apró sóhaj tört fel.

- Csak annyit mondott, hogy már ismerjük egymást - szóltam közbe a beszélgetésbe nyugodtan és tekintetemet lassan az értetlen szőke fiú felé emeltem, aki meglátva sötét szemeimet, azonnal elhallgatott.

- Ja, azt sejtettem - mosolygott JungKook. - Na, merre menjünk ? - nézett körbe rajtunk, miközben egyik lábáról a másikra álldogált. Úgy tűnt fázott, amit nem is csodáltam. Rohadt hideg volt.

- Nekem mindegy - vontam meg a vállamat, hisz a továbbiakban is sodródtam az árral, mivel nekem túl sok vágyam nem volt ezt a napot nézve. Csak minél előbb meleg helyen akartam lenni, ugyanis a leheletem olyan szinten látszódott, hogy valaki még láncdohányosnak is hihetett.

- Ismeritek a Nanjing utat ? Az egyik legnagyobb bevásárlóutca, amit ismerek és az ünnepek közeledtével azt mondják, hogy nagyon szépen fel vannak díszítve az épületek. Hangulatos, ráadásul bemehetünk sok helyre - magyarázta Jimin, mire NaEun azonnal fellelkesedett és Jungkooknak sem volt ellenére. Én különösebben nem reagáltam rá semmit, ami miatt nem igazán tudta senki sem, hogy én mit is gondoltam az ötletről. Habár már mondtam, hogy nekem mindegy...

- Menjünk - vontam meg a vállamat és csak reméltem, hogy nem futunk össze a szüleimmel. Semmi kedvem nem volt még velük is találkozni, hogy aztán egy igen fölösleges vitába bonyolódjunk arról, hogy miért is nem válaszoltam már jó ideje a hívásukra.

Végül elindultunk a buszmegállóba, ahol pont fel is tudtunk szállni a járműre, ami elvitt minket Nanjinghoz. A probléma számomra ott kezdődött, hogy a busz olyan szinten tömve volt, hogy nem csak ülőhely nem volt, de még fogódzkodni se tudtam sehol. JungKook ezt látva felém nyújtotta a karját, amit először ugyan elutasítottam, de miután egy élesebb kanyarnál majdnem beleültem egy idegen nő ölébe, inkább megkapaszkodtam a fiúban. Ugyan nagyon erősen visszatartotta a mosolyát, de még így is tudtam, hogy mennyire is jól szórakozott rajtam. Hahaha... Majd én is nevetni fogok, hogyha elesek és húzlak magammal... Vagy ha zombitámadás éri a buszt és felfal egy zombi...

Nagyon megkönnyebbültem, mikor végre leszállhattunk a buszról, ugyanis a tömeg kezdett feszélyezni. Nem voltam én ennyi emberhez szokva. Mindig is jól meg voltam otthon, egyedül a laptopommal, ahol megkreáltam a saját karaktereimet. Ez nekem mindig is sokkal nagyobb örömöt okozott, mint az, hogy kint lehettem a barátaimmal. Mondjuk azok nem is voltak, de lényegtelen. NaEun miatt soha nem éreztem magamat úgy, hogy egyedül lettem volna. Bár mondjuk az se nagyon érdekelt volna. Én csak az írás miatt éltem, nem pedig a körülöttem lévő emberek miatt. Az volt a célja az életemnek, hogy az olvasóimat boldoggá tegyem és egy kicsit kiszakítsam őket a hétköznap nehézségei közül. Más hasznom nem is igazán volt. Tulajdonképpen más nem is hiányolt volna.

- Ni... HaNi - legyezgette valaki az arcom előtt a kezét, mire meglepetten kaptam a fejemet NaEun felé, aki csípőre tett kezekkel és összevont szemöldökkel bámult rám. Mellettünk zavartalanul sétáltak tovább az emberek. JungKook és Jimin is valahol elől baktattak. Csak mi ketten maradtunk le. - Mi van veled ? - kérdezte a menedzserem egy kis aggódással a hangjában, mire megvontam a vállamat és vele együtt lassan megindultam a fiúk után.