Mistletoe / Befejezett /

❄ 21.Nap ❄

December 21.

Mire visszaértünk kis kirándulásunkból én már jócskán szétfagytam, így beelőzve JungKookot mentem el zuhanyozni. Eltartott vagy fél óráig, hisz olyan kellemes volt az a meleg lefagyott végtagjaimnak, hogy legszívesebben soha nem is jöttem volna ki a fürdőből. Viszont pultos fiú már vagy tíz perce dörömbölt az ajtómon, így kénytelen voltam felöltözni és nem túl nagy kedvvel kimenni hozzá.

- Na végre, hogy végeztél - sóhajtott fel, majd arrébb tolva az útjából ő is elszaladt zuhanyozni. Én egy darabig még egyhelyben ácsorogtam, ugyanis még fel kellett dolgoznom az előbb látottakat. Egy ideje már befejezte azt a szokását, hogy előttem öltözött át, így már szinte kezdtem elfelejteni, hogy is nézett ki a ruha alatt. Esküszöm róla fogom mintázni a regényem főszereplőjét... Még rám is hatással van, nemhogy a tinikre.

Vizes hajamat törölgetve ültem le törökülésben az ágyra és összevont szemöldökkel vettem kezembe a paplanon pihenő szórólapot. Az egészen piros, zöld és aranyszín dominált. A lap közepén egy táncoló pár fekete körvonalai látszódtak, míg a tetején a "Karácsonyi Buli" szerepelt arany betűkkel. Alul pedig zölddel és pirossal volt leírva, hogy mire lehet számítani, és hogy mindenkit várnak szeretettel holnapután este a bárban. Ajándékozd meg szerettedet egy dallal.

- Ugh, giccses - húztam el a számat, miközben visszaraktam a takaróra a kis szórólapot.

- Minden évben ezzel zárják le az utat. Jó buli, még szerintem is - ült le elém a fiú és meglepve néztem, hogy máris végzett.

- Hozzáértél egyáltalán a vízhez ?

- Igen - nevetett fel -, de ha legközelebb meg akarsz róla győződni, akkor gyere be - mosolyodott el, miközben félre döntötte a fejét.

- Idióta - ráztam meg a fejemet gyerekességén, majd tekintetem ismét a szórólap felé terelődött. - Tényleg jó ? - kérdeztem szinte erőlködve, ugyanis semmi kedvem nem volt ilyesmivel eltölteni az estémet, de ha a többiek mentek, ráadásul JungKook dolgozott, akkor lehet nekem is mennem kellett volna. Mostanában úgy is nagyon társasági emberré váltam, ami ugyan nem illett hozzám annyira, de nem is volt olyan rossz, mint ahogy azt sokszor elképzeltem.

- Hidd el, nagyon - kulcsolta karját nyakamba és úgy nézett le rám bíztatóan. - Jönni akarsz ?

- Lehetséges - néztem el róla és az ölemben lévő törölközővel babrálva lepleztem zavaromat és igen kényelmetlen helyzetemet. Nem voltam én a szavak embere, bár erre már a fiú rájöhetett, ugyanis nevetve nyugtázta válaszomat és nyomva egy puszit az arcomra hajolt el tőlem pár centire.

- Akkor holnap nézünk valami ruhát neked - jött azonnal izgalomba, ami apró mosolyt csalt az arcomra, így ismét felé néztem és azonnal nevethetnékem támadt csillogó szeme láttán.

- Oppa, olyan édes - vékonyítottam el a hangomat, miközben kezemmel összepasszíroztam a száját, így pedig igazán hasonlított egy hal és egy nyúl keverékére. Nem bírtam ki, így nevetve engedtem el és szálltam le az ágyról, ugyanis cseppet idegessé tettem előbbi tettem miatt. - Figyelj, ezt még megbeszélhetjük. Nem mintha csináltam volna rólad közben képet vagy ilyesmi - hátráltam az ajtó felé mosolyogva, miközben JungKook hajába túrva közelített felém.

- Komolyan, néha nem érzem a tiszteletet felém - rázta a fejét, de mielőtt akárcsak hozzám érhetett volna elfutottam mellette az ágy felé. Rám egyáltalán nem jellemző módon belementem egy fogócskába, egy kabinban, ami akkora volt, mint a fürdőszobám otthon. Felszabadultan nevetve futottam a fiú elől, aki minden újabb beszólásom után csak méginkább elhatározta, hogy elkap. Lehet olyan voltam akár egy óvodás, de végül is nekem az ilyen dolgok kimaradtak a gyerekkoromból. Mindig csak a házunkban kuksoltam, vagy éppen kint ültem a fűben és néztem a kergetőző gyerekeket. Ahogy így futottam a fiú elől, fogadtam el lassacskán a dolgokat magammal kapcsolatban. Lehet eléggé fura személyiség voltam, talán néha unalmas, magába forduló, de ez nem azt jelentette, hogy ezen ne változtathattam volna. Még ott volt előttem az élet, csak én magam képtelen voltam észrevenni. Bezárkóztam a kis világomba, minden elől, beletörődve, hogy én ilyen ember maradok. Ez alatt az út alatt viszont rájöttem, hogy én mindezt csak a beszűkült látóköröm miatt gondoltam így. Igen is változtathattam a dolgokon, csak sok idő és akarat kellett hozzá, de nem volt lehetetlen.