Mistletoe / Befejezett /

❄ 3.Nap ❄

December 3.  

- A kulcsodat szeretném - feleltem ismét, ugyanis látszólag eléggé meglepte a kérésem.

- Minek ? - szűkítette össze szemeit gyanakvóan, mindeközben pedig egy poharat törölgetett, hogy legalább úgy tűnjön dolgozik is és nem csak velem cseveg.

- Feltétlenül meg kell magyaráznom a kérésemet ? - sóhajtottam fel.

- Már bocs, de valószínűleg te is kíváncsi lennél az okokra, hogyha valaki oda állítana hozzád ezzel a kéréssel, úgy, hogy előző éjszaka ellopta a kulcsodat.

- Nem elloptam - javítottam ki. - Magamnál se voltam rendesen, úgyhogy nem lehet mindezt lopásnak titulálni... Inkább, kölcsön vettem - magyaráztam, mire csak gúnyosan elmosolyodott és elővett egy másik poharat, hogy azt tudja törölgetni.

- Kölcsön vetted, mi ? - vonta fel fél szemöldökét, nekem meg kedvem támadt a fejemet beleverni a pultba. Soha nem volt még ilyen nehéz dolgom meggyőzni valakit, így nehezemre esett sokáig kitartani. Nem igazán vallott rám, hogy valamiért sokáig harcoltam.

- Figyelj, rohadtul elviselhetetlen vagyok, hogyha nem alszom ki jól magamat és semmi kedvem itt a bárban elaludni az egész hajú út alatt, és mivel mindez a társaság hibája, hogy nekem nincsen szobám, így neked kötelességed lenne belemenni az elszállásolásomba - hadartam el gyorsan a bajomat, amit az előttem álló srác nagy szemekkel hallgatott. - Te meg egyébként sem vagy éjszaka a szobádban, így legalább használatba lenne véve - tettem még ezt is hozzá, hátha jobban meggyőzöm, bár megrökönyödött arcát látva ebben nem voltam annyira biztos. Segáz, akkor majd alszom itt a bárban, a hangos zene mellett és az áporodott szagban... Aish... Haza akarok menni. A halálomat játszva eldőltem az asztalon és fejemet karomra téve kezdtem megjátszott sírásba. Ez volt az utolsó esélyem, úgyhogy ha színészkednem kellett a célom elérése érdekében, akkor még ezt is megtettem. Annyira nem érdekelt, hogy épp ki bámult meg közben.

- Ugye most nem sírsz tényleg ? - érintette meg a vállamat bizonytalanul, mire csak még hangosabb sírásba kezdtem.

- Az egész utazásom tönkrement, pedig ezt vártam már mióta - nyüszítettem, ami miatt a pult másik oldalán álló fiú valószínűleg eléggé kétségbeeshetett.

- Figyelj, kitalálunk valamit, csak hagyd abba, mert egyre többen néznek - magyarázta a lehető legkedvesebben, de nem igazán volt rám nagy hatással így tovább álbömböltem. - Hé... - rázogatta a vállamat óvatosan.

- Itt meg mégis mi történt ? - hallatszott fel egy ismeretlen fiú hangja, ami miatt egy fokkal halkabbá váltam és már csak néha szipogtam. Remek... Most meg még valakit idecsődítettem.

- Semmi, semmi - kezdett el hirtelen téríteni a pultos srác és mivel nagyon érdekessé vált a hangja, így sejtettem, hogy az a másik srác nem igazán volt a barátja. Bocsánat pultos fiú, de szükségem van arra a szobára. Lassan felemeltem a fejemet és a szememet megtörölve a nem létező könnyektől ránéztem az újonnan érkező, barna hajú srácra. Ő is hasonlóan helyes volt, mint a nyuszifogú, de ő valamiért másnak tűnt. A kisugárzása veszélyesebb volt.

- Ez az oppa kegyetlen - váltottam át egy gyerekesebb színészkedésbe, mire a nyuszifogó nagy szemekkel és egyben zavartan kapta felém a fejét.

- Igen ? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva a barna hajú srác, mire heves bólogatásba kezdtem.

- Megkértem egy szívességre, de nem akarja teljesíteni nekem - hajtottam le a fejemet szomorúan.

- De rossz ez az oppa - ciccegett a másik, majd megéreztem kezét a vállamon, ami miatt lassan felnéztem rá és hirtelen meg is ijedtem a közelségétől. Már kócskán az aurámba mászott, miközben fürkészte az arcomat, ami egy kicsit zavarba is hozott, így el is felejtettem a válaszomat. Csak meredten bámultam az előttem álló szemeibe és képtelen voltam elnézni. Na jó, ez kezd egy kicsit kicsúszni a kezeim közül. Milyen jó is lenne, ha nem mászna az aurámba. Legalább tudnék normálisan gondolkozni. Ezek után pedig nemhogy elhajolt volna, hanem egészen a fülemhez emelte a fejét és belesuttogott, ami miatt kirázott a hideg és minden egyes pehelyszőröm felállt a karomon. - Ez az oppa szívesen tesz neked egy szívességet - mondta, majd elhajolva tőlem kacsintott még rám, egyenesedett ki és nézett rám várakozóan. Aha, csakhogy a történtek miatt pár másodpercig leállt az agyam és nem igazán voltam képes az érett és megfontolt gondolkozásra. Abban a helyzetben inkább éreztem magamat egy kis zavarba jött tininek, mintsem egy felnőttnek.