Mistletoe / Befejezett /

❄ 19.Nap ❄

December 19.

Nem tudom mitől, de olyan jól sikerült aludnom, hogy mégcsak fel se ébredtem arra, hogy JungKook visszatért a kabinba hajnalban. Pedig általában felébresztett a matrac zaja és a takaró zizegése, de most valamiért ez nem volt így. Másnap kivételesen a telefonom csörgésére keltem. Hasamra fordulva, nyöszörögve nyúltam a kis szekrényhez, ami tetejéről sikeresen levettem a mobilomat. Félszememet kinyitva néztem meg, hogy ki az, majd sóhajtva benyomtam a zöld kis ikont és a fülemre raktam a telefont.

- Hm ? - morogtam bele fáradtan, de pár másodperc után már egész ébernek mondhattam magamat, hisz NaEun tett róla, hogy minden álom kiszálljon a szememből.

- Megérkeztünk Japánba, hallod ? Itt vagyunk és nagyon szép a hó és már kinéztük, hogy melyik vonattal menjünk Fukuokára, és wow... Nagyon szép a kikötő. Ti egyébként merre vagytok ? - kérdezte meg egy rövidebb hallgatásom után, ugyanis hirtelen ért ez a nagy energia, meg hangos beszéd, így még fel kellett dolgoznom a szavakat.

- A kabinunkban, azon belül az ágyunkban, még alszunk... - magyaráztam nem túl nagy életkedvvel.

- Hogy mit csináltok ? Ember, egy óra van - figyelmeztetett, bár túlságosan nem lepett meg az idő. Otthon is gyakran aludtam eddig, na meg a hajón sem ez volt az első eset. Már csak legyinteni tudtam rá, ebben az esetben csak vonogattam a vállamat, mégha ezt ő nem is láthatta. - Na, szedjétek össze magatokat. Van még fél óránk a vonat indulásáig, mi addig megvesszük a jegyeket, ti pedig szedjétek össze magatokat - utasított, de mivel sem kedvem, sem energiám nem volt szembeszállni vele, így inkább annyiban hagytam a dolgot és egy jó hosszú igenezéssel le is zártam a beszélgetést. Visszatettem a telefonomat, majd lassan a hátamra fordultam és a plafont bámulva ásítottam egy hatalmasat. Ezután az oldalamra fordultam és nagy nehezen ráfeküdtem a párnafalunkra, hogy felébresszem JungKookot is, aki természetesen még azok után is aludt, hogy csörgött a telefon én meg beszélgettem, bár a morgásaimat annyira nem lehetett annak nevezni. Mindenesetre a fiúnak fel se tűnt, fél arcát a párnájába fúrta - ami miatt elcsodálkoztam azon, hogy egyáltalán hogy kapott levegőt -, takarója teljesen összegubancolódott rajta, félig át is ölelte azt és emellett halkan szuszogott. Szótlanul felemeltem a kezemet és kisöpörtem szemébe hulló tincseit, majd mutatóujjammal böködni kezdtem elaludt pofiját.

- JungKook... Kookie... JungKookshie... - szólítgattam, de meg se moccant. - Oppaaaaa - vékonyítottam el a hangomat, mire azonnal megfogta a kezemet és fél szemét felnyitva nézett rám morcosan.

- Lehet még nem mondtam, de nem szeretem, ha oppáznak - vallotta be, ami meglepett, ugyanis eddig soha nem hozta fel. Mindenesetre így szerencséje volt, ugyanis nekem tulajdonképpen nem is kellett volna így szólítanom, hisz én voltam az idősebb.

- Hm... Jó tudni - válaszoltam sejtelmesen elmosolyodva, majd próbáltam volna elhúzni kezemet fogásából, de látszólag elhatározta, hogy egy ideig még nem enged el. - JungKook, mennünk kell - próbáltam felvilágosítani, hogy egyáltalán én miért ébresztettem fel, de látszólag nem hatottam meg szavaimmal.

- Ha átjössz pár percre az én oldalamra, akkor mehetünk - motyogta csukott szemekkel és igen kisfiúsan, ami miatt halvány mosoly költözött ajkaimra.

- Fárasztó vagy néha - sóhajtottam fel, de leszálltam a párnafalról, kicsit arrébb toltam, így lett helyem a félig alvó fiú mellett. - Most már el... - kezdtem volna mondani neki, hogy már nem kell fognia, csakhogy el is engedett, de helyette kezei derekamon állapodtak meg, ami után közelebb jött, majd fejét nyakhajlatomba fúrta. Meglepetten pislogtam magam elé, miközben azzal próbálkoztam, hogy ne nevessem el magamat, ugyanis a fiú fekete tincsei nagyon csikizték a nyakamat, nem beszélve egyenletes lélegzetvételéről. - Ugye tudod, hogy így nem indulunk el hamarabb ? - kérdeztem csak úgy mellékesen, ami után megéreztem mosolyát a bőrömön.