Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

8) Éjszakai látogató

Lassan teltek az órák. Egész éjjel fent voltam és a történteken gondolkodtam. Nem szerethetek egy embert, az lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy hazudott és betört a palotába. Meg is ölhetett volna, én pedig bíztam benne, én bolond. Nem lenne jövőnk semmiképp, ahogy anno Ulbanak se volt. Ráadásul eléggé nyomasztott az is, amiről anyám és Darat beszéltek. Talán sose láttam még ennyire rémültnek anyámat, ami semmi jót nem jelenthetett és az eljegyzés is hirtelen ért. Soha nem is beszélt róla vele, hogy ilyen tervei lennének. Minden annyira kusza volt. Ekkor berepült egy hófehér bagoly az ablakomon, tudtam, hogy Nooré. Odasiettem hozzá, levettem az összekötözött apró üzenetet a lábáról, majd visszaküldtem Noorhoz az okos madarat. Az üzenet nem volt hosszú látszatra, bár a tinta kicsit megfolyt, látszott, hogy kapkodva lett feladva. Noor nem lakott messze a palotától, a város mögötti erdőben laktak a családjával. Az őhozzá hasonló lényeknek nagyon fontos volt, hogy mindig a lehető legközelebb lakjanak a természethez. A gyertyához siettem és a halvány fényben el kezdtem olvasni.

„ Hallottam, hogy mi történt ma a palotában. Ma este átmegyek és nekem kiöntheted a lelked"

Nem lehet itt, teljesen kétségbe estem. Ha Logan valóban visszajön, ahogy mondta és a lány itt találja, annak nem lesz jó vége. Noor nagyon komolyan vette a szabályokat és a hagyományokat, és ő maga is rendkívül félt az emberektől, mint ahogy az országban mindenki. A nimfáknak sose kellett harcolniuk, így Noor bármilyen összetűzésben vesztene, ha komolyra fordulnak a dolgok, így akkor nekem kéne védenem. Próbáltam visszahívni a madarat, de eltűnt az éjszakai sötétségben. Szembe kellett néznem azzal, ami következni fog, akármilyen nehéz is.
Felkelt a Nap és azzal együtt én is. Nem tudtam az ágyban maradni sokat, valahogy kidobott magából. Felvettem egy hasonló ruhát, mint amilyen Nooré volt a bálon, még tőle kaptam az eljegyzés után aznap este, a családjával készítették, persze az enyém lényegesen többet takart, elvégre egy hercegnő nem lehet közönséges és magamutogató. Hajamat összetűztem virágokkal és csillámló gyöngyökkel. Olyanok voltak hófehér hajamban, mint a gyémántok. Lassan telt el a nap, egész végig a varázsigéket gyakoroltam hol a szobámban, hol a kertben. Darat bár tanítani nem tanított, figyelemmel kísérte a gyakorlásomat, segített, hogy elmében erős legyek és tudjam használni egyre növekvő erőmet, ami talán még megterhelőbb volt.
– Sokkal jobban kell koncentrálnod, érted? Minden fejben dől el. – magyarázta. – Nézd. Ha a gondolataid nem itt járnak, nem összpontosítasz arra, amit csinálsz, akkor a varázs gyenge lesz, silány, akár olyannak is baja eshet akinek nem akarod, lehet, hogy neked is. Kérlek, figyelj jobban.
– Ne haragudj, egyszerűen csak...
– Nincsen csak. Neked nem lehet semmi csak. Annál te nagyobb erő birtokában vagy. – mondta, amikor észre vettem Bastient. Néha láttam elsétálni tőlem nem messze. Mindig amikor meglátott, bár tisztelettudóan fejet biccentett előttem, szeme tele volt vággyal, szinte csak azt várta mikor leszek egyedül. De ez anyám féltésének hála aligha következett be.
– Elnézést, hogyha megzavarok valamit... – lépett oda hozzánk nyájas mosollyal, majd az öregnek fejet biccentett, aki a palota felé vette az irányt miután elköszönt. – Kisasszony, a királynő üzenetét jöttem csupán tolmácsolni, hogy ma este hatra ismét vár téged vacsorára, ugyanis beszélni szeretne veled.
– Nagyon köszönöm, amennyiben találkoznál vele, kérlek mond meg neki, hogy ott leszek és nekem is van beszélni valóm vele. – mondtam hűvösen és kicsit meghúztam a kezemen a fáslit.
– Hadd segítsek... – lépett oda és lágyan elkezdte átkötözni. – Nem szép sebek, megkérdezhetem, hogy mi történt? – érdeklődött.
– Te magad is mágus vagy, így biztosan átérzed, hogy milyen egy kicsit félre sikerült tűzvarázs. – szavaimra nosztalgikusan nevetett fel.
– És mégis minek kellett neked az? – kérdezte, majd megcsomózta a fásli két végét a csuklómnál.
– Messze volt a kandalló, gondoltam szerencsét próbálok. – hazudtam és szemügyre vettem a precíz kötést. – Viszont ha nem bánod, akkor most mennék készülni. – indultam el, de elkapta a karomat.
– Nem szeretnék felesleges feszültséget közöttünk. Úgy hiszem kicsit rosszul indult a kapcsolatunk, de nem szeretném, hogy ez így maradjon. Béke? – nyújtotta felém jobb kezét, amin elgondolkodtam.
– Még meglátjuk... – jelentettem ki bizalmatlanul. – És ha most megbocsátasz... – rogyasztottam térdet és vissza vonultam a szobámba készülődni. Tudtam, hogy anyám mennyire utálta a késést, így hat előtt nem sokkal beléptem az étkezőbe. Ő már ott várt, de kivételesen nem türelmetlenül.
– Szép estét, drágám. Felüdülés látni téged. – kedveskedett, mire megöleltem.
– Anyám, igazán örülök, hogy felajánlottad ezt a vacsorát, már jómagam is beszélni akartam volna veled.
– Majd vacsora után beszélünk, rendben? – ültünk le. Arca nyugodt volt, kipihent, sehol nem volt a minapi gondterheltség. Szépen békességben megvacsoráztunk, majd a desszert után anyám kérdőn nézett rám.
– Mond hát, miről akartál beszélni? – kérdezte.
– Anya... annyit kérek, hogy csak hallgass meg. – kezdtem és bólintott. – Nem értem hirtelen döntésedet házasságomról. Igazán megkérdezhettél volna engem is mielőtt egy idegennek ígérsz oda. Tudom, hogy tetteidnek általában oka van és az igazságtalanságot utálod, így kérlek, magyarázd el, hogy akkor ez saját lányoddal szemben miért maradt most el. – szavaimra csalódott sóhaj hagyta el a száját.
– Meghallgattalak, ahogy kérted, viszont én úgy hiszem igazságtalanság nem történt. Nem kell minden döntésemet megindokolnom, amennyiben azt úgy látom jónak.
– Értem, de miért így látod jónak? – faggatóztam tovább.
– Oona, ne feszítsd túl a húrt. Nem tartozom elszámolással, még neked sem.
– Elszámolással? Anya, épp az én jövőmről, életemről döntesz anélkül, hogy megkérdeznél. Ez mi, ha nem szívtelenség? – csattantam fel.
– Ez? Érett gondolkodás lányom, amit látszólag te nem csinálsz. Hosszasan kerestem neked a férjet, mindent számításba vettem és Bastien minden tekintetben megfelelő. A szülei épp ma jártak nálam, el voltak ragadtatva a hírtől és nem mellesleg teljes anyagi támogatásukat élvezheti ezentúl a sereg és te is.
– Anyagi támogatás? Miről beszélsz? Mi vagyunk az uralkodócsalád, nem szorulunk senki alamizsnájára vagy adományára. Minden virágzik.
– És ezt te mégis honnan tudod lányom? Az ország ügyeibe neked semennyi belátásod nincs. Így nem kérlek még egyszer, ne nehezítsd meg a saját helyzeted.
– Hogyan is tehetném... te lépten-nyomon megteszed helyettem. – forgattam meg a szemeim.
– Hogy merészeled? Sokadjára sérted meg a koronát, amit még tőled sem tolerálok. Amíg én itt királynő vagyok, az én döntésem megkérdőjelezhetetlen tény. – nyomatékosította akaratát. – Valamint Bastiennel és szüleivel papírra vetettük, hogy halálom után, ahogy átveszed a hatalmat, szigorúan vele az oldaladon tedd. – adta meg az utolsó döfést, mire elképedve felálltam.
– Mikor lett belőled egy ilyen lelketlen szörnyeteg? – könnyezett a szemem. – Te, Amina, Lamia valaha élt legnagyobb királynője, saját elveidet adod fel, lányod kárát keresed megoldások helyett. Ennél még az emberek is különbek. – mondtam ki, mire felállt és pofon vágott.
– Takarodj a szobádba! Ilyen gyalázatot nem hittem, hogy megélek valaha. Szégyenkezem... – tette a szemrehányást, én pedig megsemmisülve visszasiettem a szobámba, ám sokat nem lehettem egyedül. Amint elütötte a nyolcat a templomtorony harangja, Noor lépett be az ajtón, hosszú teljesen csipke, hosszú ujjú, ég kék ruhájában, ami a testéhez simult. Haja ki volt engedve, virágkoszorú díszelgett a fején. Egyből odajött hozzám és megölelt.
– Mi történt Oona? Nagyon nyúzottnak tűnsz. – kérdezte és alaposan szemügyre vette az arcomon pirosló foltot.
– Nincs mit mesélnem. Anyámmal kicsit összevesztünk és úgy hiszem nagyon megbánthattam. – sütöttem le a szemeim.
– Ugyan, a lánya vagy és szeret, biztos megbékél. Mit mondtál neki? – érdeklődött, én pedig kicsit félve mondtam el neki.
– Azt, hogy a házasságomról való döntése igazságtalan és... és hogy ennyire az emberek se szörnyetegek. – Noor lesápadt és ha tehette volna valószínűleg ő maga is pofont adott volna arcából ítélve.
– Te teljesen megvesztél? A saját anyádat azokhoz a barbárokhoz hasonlítottad? Oona, azok csak pusztítani tudnak, mind borzalmasak. – magyarázta ingerülten.
– Ez nem igaz, nem mind azok... – csattantam fel, de egyből meg is bántam.
– És azt te mégis honnan tudod? ÉS miért véded egyáltalán őket? – semmi kedvem nem volt, de úgy éreztem, itt az idő, hogy mindent elmondjak a legjobb barátnőmnek.
- Noor, el kéne mondanom valamit... – kezdtem. Kíváncsian és dühösen csillogtak a szemei. – Az a katona, aki felmászott hozzám, akiről te is hallottál már, igazából... – kopogás szakított félbe. Valaki dobálta az ablakomat kavicsokkal és akkor tudtam, hogy itt a vég. Logan lesz az, Noor pedig dühében biztosan megöli, különösen ha kiderül, hogy ki is ő.
- Nocsak, ki az? Csak nem Bastien udvarol neked így? -kérdezte izgatottan Noor és elindult az erkélyajtóhoz. – Félre ismerhetted, ez igazán romantikus gesztus. Anyádnak igaza lehetett, nyitottabbnak kéne lenned. – mosolygott, mire elé ugrottam és próbáltam visszatartani. Pár perc után Noor lefagyva megállt. Akkor értette meg, hogy ki is dobálja az ablakomat.
- Oona, ez nem lehet igaz! Te teljesen meg vagy őrülve? A maradék eszed is elment? – csattant fel és kirohant az erkélyre. Alatta Logan várt a szokásos bő ingben, fekete nadrágban és csizmában. Noor után futottam és felhívtam Logant. Egyből mászni kezdett, Noor pedig hátrálni kezdett a szobámba.
- Ez egy Rahmai! Egy átkozott katona! – üvöltött velem. Hiába próbáltam megnyugtatni, teljesen kiakadt, idegesen kapkodta a levegőt és már tekintetével ölni tudott volna. Ahogy Logan felért és belépett a szobába Noor indákat varázsolva lekötötte a lábát.
- Ne merészelj a hercegnő közelébe jönni, katona! -kiabálta Logannek és elém állt, hogy védjen. Az indák erősen szorították. Logan hiába mentegetőzött, hogy nem fog minket bántani, Noor bizalmatlan volt és valamennyire még én is a hazugság után. Ellöktem magam elől és Loganhez futottam. Letéptem az indákat róla és átöleltem.
- Oona, te meg... – habogta Noor. Amíg ott álltam, tehetetlen volt. Ha engem bánt, hogy megölje Logant, őt is megölik.
- Hallgass meg, kérlek. – mondtam Noornak és szembe fordultam vele. Dühös tekintettel bólintott és leült az ágyamra karba tett kézzel, mi pedig elmeséltünk neki mindent. A bált, az eljegyzést, az esti találkákat, a rózsát és a tegnapi támadást Lamia ellen. Noor csak itta a szavainkat és mire mindent elmeséltünk kicsit lecsillapodott, legalábbis úgy látszott.
- Akkor ezért volt bekötözve a kezed... – hangja egyszerre volt gúnyos és nyugodt. – Gyere ide ember! -mondta Logannek és felállt az ágyról. Bólintottam egyet, mire Logan némán szót fogadott és odament Noor elé. Tudtam, hogy mit fog tenni. Noor különleges képessége, hogy egy érintésből tud olvasni másokban, látja a gondolatait, legsötétebb vágyait, álmait, igaz valóját a személynek. Percekig tartotta Logan kezét a sajátjai között, majd egy könnycsepp gördült le az arcán. Hol engem nézett, hol Logan kíváncsi tekintetébe mélyedt el.
- Látom, sok mindenen mentél keresztül, hogy ide juss és nem hamis érzelmek vezérelnek, már nem. Nos tudd, hogy ezek a tanok amik a te hazádban terjednek rólunk nem igazak és gyalázatosak, bár... Mi sem nézünk rátok máshogy. – jegyezte meg, mire szúrósan ránéztem. – De tudnod kell, hogy akármennyire is szeretitek egymást, vagy legyen ez bármi is, nem lehettek együtt. Itt szabályok vannak, ellentétben a te országoddal. Hiába látod az igazságot rólunk, a néped többi tagja nem látja és nem is akarja. Te egymagad pedig sose fogod őket meggyőzni. – mondta Logannek és elengedte a kezét.
- Érte akár meg is halnék... – suttogta Noornak és megfogta a kezem. – Elrabolta a szívem, mielőtt még tudtam volna, hogy ki is ő. Nem így terveztem, elhiheted nekem, de soha sehol nem ismertem még ennyire csodálatos lányt.
- Én támogatlak titeket, ha ez ennyire fontos nektek... De más nem fog. Se itt, se nálatok. – hatalmas kő esett le a szívemről. Az egész éjszakát átbeszélgettük hárman. Logan is mesélt Rahmaról és az ottani életről, gondolkodásról és mi is meséltünk neki magunkról.
– Hány féle lény van az országotokban? – kíváncsiskodott Logan.
– Nem is tudom, igazán sokan vagyunk. Ez egy nagyon színes nép, de befogadó. – mosolyogtam.
– Azt látom. – nevetett és Noorra pillantott.
– Neked azt ki mondta, hogy nem akarlak ugyanúgy megölni? – pimaszkodott, mire Logan kicsit összehúzta magát.
– Szerintem akkor már megtetted volna.
– Ugyan... Azt nem úgy tenném, hogy Oona is itt van, elhiheted.
– Csak viccel. – nyugtattam Logant és finoman bokán rúgtam Noort. – Nem tudna megölni akkor se, ha akarna. A nimfák nem harcos természetűek, viszont elég önfejűek, szóval... – nevettem el magam.
– Akkor te miért vagy ilyen?
– Te jó ég, legalább azzal légy tisztában, hogy milyen lény Oona, ha már szereted. – Logan megszeppenve ült, Noor pedig sértődötten fújtatott.
– Én nem vagyok nimfa. Varázslónő vagyok, ahogy a szüleim is. Az országban viszonylag kevés a nimfa.
– Miért? Hova tűntek? – értetlenkedett Logan, mire Noor már nem tudta visszafogni magát.
– A te néped kiirtotta őket egy szálig, te aljas! – kiabálta és egy tőrrel rontott Logannek.
– Elég volt! – kiabáltam, szerencsére időben, mert a penge pont az ijedt férfi torkánál állt meg. Noor gyilkos tekintettel bámulta Logan rémült arcát.
– Gyáva... Ha egyszer is megtudom, hogy a szándékaid ártóak... ha csak egy ártatlan életet is kioltasz, ahogy a néped mindig tette, olyan halál fog rád várni, amilyen rémálmaidban se, felfogtad, halandó? – fenyegetőzött.
– Semmi rosszat nem akarok tenni sem ebben az országban sem máshol és be fogom neked bizonyítani, ahogy mindenkinek. – válaszolt, mire Noor elvette a pengét a nyakától. Úgy elrepült az idő az éjszaka további részében, hogy mire észbe kaptunk már hajnalodott és jött a fájdalmas búcsú. Noor egy kissé távolságtartó öleléssel köszönt el Logantől, szemében még látszott, hogy ő reménytelennek tartja ezt, én pedig megcsókoltam. Megbeszéltük, hogy holnap este megint eljön hozzám.
- Már most hiányzol... – csókolta meg a kezem Logan.
– Azért ne hidd, hogy nem haragszom még a hazugságokért. Ha bárki megtudja, hogy itt vagy vagy hogy egyáltalán ismerlek, nem csak engem, de téged is kivégeznek. – számat félmosolyra húztam, Logan pedig megértően bólintott. – Csak estig kell várnod... -suttogtam.
- Életem leghosszabb pár órája lesz. – mondta és lemászott. Szomorúan néztem ahogy eltűnik a domboldalon, majd visszamentem a szobába. Noor csípőre tett kézzel várt. Mosolygott, aminek szívből tudtam örülni.
- Szimpatikus, ahhoz képest, hogy ember. - kezdte. - De Oona... – tette hozzá. Féltem, hogy mit mond. – Ti teljesen megbolondultatok! Különösen te, akinek teljesen tisztában kellene lennie a történelmünkkel. – mondta határozottan.
- Tudom, de szeretem... Ő nem olyan ember, mint a többi. Ha akart volna megölhetett volna bárhogy és bármikor, még a bálon is. – mondtam halkan.
Éreztem a hiányát, amibe szinte beleőrültem. Úgy éreztem, hogy nem akarok nélküle élni tovább és Noor megígérte, hogy megtartja a titkunkat és segít, amiben csak tud. A lelkem egy része nyugodt volt, de tudtam, hogy most jön majd csak az igazi harc... Kiállni magunkért nem csak a szüleinkkel szemben, de szó szerint két világgal szemben.