Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

11) Tárgyalás a tanáccsal

Két hete, hogy édesanyám itt hagyta Lamiat örökre. A temetést hamar megtartottuk, a családi sírkertbe került, édesapám mellé. A nép ország szerte lámpásokat és fénycsóvákat engedtek a levegőbe. Mindenki gyászolt, hiszen mindenki szerette a királynőt. Azóta folyik a szervezkedés a koronázási ceremónia miatt. Reggel korán keltem Logan mellett. Az egész éjszakát összebújva átaludtuk, minden egyes pillanatban mellettem akar lenni, tudja, hogy milyen nehéz most. Bár nem egyszerű így együtt lenni, hogy bujkálni és titkolózni kell, igyekszik minden este felszökni hozzám. Ahogy megláttam magam mellett mosolyogva visszabújtam mellé, mire félálomban adott egy puszit a homlokomra. Kikeltem a puha ágyból a mesébe illő kovácsoltvas fürdőkád felé vettem az irányt. Körkörösen mozgatni kezdtem felette az ujjamat, mire örvényszerű mozgással feltelt forró vízzel. Levettem a hálóingem és beültem a kádba. A meleg víz kellemes érzés volt a bőrömnek és a lelkemnek is. Vettem egy mély levegőt, majd a gondolataimmal együtt elmerültem teljesen a vízben. Tengerként halkan zúgott mellettem, a fejem teljesen kitisztult. Pár perc után végeztem, kikeltem a kádból, megtörülköztem és egy köntösben visszamentem az ágyba felkelteni Logant.
- Milyen nap van? – kérdezte rekedtes, reggeli hangon, még szinte csukott szemmel.
- Vasárnap. – suttogtam neki vissza, majd az órámra néztem, ami a sarokban állt. Nagy álló óra volt fából, kézzel megmunkálva benne minden mintával. Fél tizenkettőt mutatott...
- Gyere, bújj még vissza mellém... – erősködött Logan és a derekamnál fogva visszahúzott, miközben apró csókokkal lepte el a számat és a nyakamat.
- Nem lehet, így is el fogok késni. – mondtam neki és megcsókoltam. – Ma van a tárgyalás... – mondtam kedvtelenül. Ahogy felálltam végigsimított puha fehér hajamon.
- Egyáltalán mire jó ez az egész tárgyalás? Itt nem a trónörökös lép automatikusan hatalomra? – kérdezte és ő is kimászott az ágyból. Ő nem érthette meg ezeket a dolgokat, nem ebben nőtt fel, nem ilyen szabályok szerint. Haja kócosan állt, szemei álmosak voltak még. Odaléptem hozzá és hosszan átöleltem.
- Dehogynem, a baj nem is ezzel van. A tanács dönti most el, hogy léphetek-e házasság nélkül trónra vagy pedig sem és te is tudod, hogy ezen áll vagy bukik minden jelenleg. – magyaráztam neki. Kisebb gombócot éreztem a torkomban, féltem a döntésüktől, elvégre most minden tőlük függött, a régi módú gondolkodású tanácstól. Logan fejcsóválva kezdett el öltözködni a székre ledobált ruháiból. Eltette a kardját, majd segített a ruhámmal. Rövid uszályos, sok rétegű szoknyás fekete ruhára esett a választásom, ami anyagában egyenes dekoltázsú kivágású volt, de a csipke rátét fedte a mellkasom és a nyakamig ért. Ugyanezzel a csipkével volt a hosszú ujja is, édesanyám tiszteletére. A gyász időszak itt egy hónap hónap volt, amit mindenki tiszteletben is tartott. A fejemre az ő egyik fekete koronája került, hajamat kiengedve hagytam hozzá és bele tűztem egy fátyolos fekete anyagot, ami elfedte a hajam. Logan meghúzta a ruha fűzőjét, majd apró puszit nyomott a vállamra és egyet a nyakamra.
- Gyönyörű vagy... – suttogta a fülembe, én pedig akaratlanul is a számba haraptam.
- Ugye ma este is visszajössz? – kérdeztem reménykedve.
- Éjfélkor itt leszek... – mondta, majd a szokásos úton elhagyta a szobámat és a palotát. Újból megéreztem azt a szomorú ürességet a szívemben, amit mindig amikor elmegy, de ezúttal nem volt időm emiatt sajnálkozni. Sietnem kellett a döntő bizottság elé. Indulás előtt még felvettem a szüleim amulettjeit, majd elfacsarodott szívvel indultam meg a tárgyalóterem irányába. Ahogy odaértem Bastient pillantottam meg.
- Hercegnő... - hajolt meg. Anyám halála óta tiszteletteljes volt, még néha normálisan beszélgetni is tudtunk. - A tanács már csak rád várt... - jegyezte meg és kézen fogott.
- Remélem nem csinálsz hülyeséget. Itt most egy országról van szó, nem csak rólad. - tette szóvá, amivel egyet kellett értenem.
- A nép az első mindig. - bólintottam felé. Mély levegőket vettem, amivel folyamatosan nyugtattam magam.
Órák óta ültünk és vitáztunk a tanáccsal. Volt aki mellettem állt, volt aki ellenezte a trónra lépésem férj nélkül, volt olyan, aki egyáltalán nem látna szívesen a trón közelében se, mert gyermeknek tart. Kénytelen voltam kiállni magamért, így megköszörültem a torkom és szót kértem. Zakatoló szívvel sétáltam ki a terem közepére, közben halk sutyorgást hallottam. Volt aki megjegyezte, hogy milyen fiatal vagyok a trónra, volt aki azt suttogta, hogy kell mellém a férfi erő, nem titkolták nem tetszésüket. Mindezt fel sem véve kezdtem bele védőbeszédembe.
- Tisztelt képviselők, tanács tagok. Évszázadok, évezredek óta, amióta létezik Lamia, létezik a tanács. Tisztelem kivétel nélkül mindannyiukat, de gondoljanak bele... Nagyanyám is és édesanyám is végül férfi nélkül az oldalukon vezették az országot elég dicséretre méltóan, nyugodjanak békében. Hiszem, hogy képes lennék egyedül kormányozni ezt a csodálatos országot, ahogy őseim is. Az én szememben is ott csillog Lamia örök fénye, ami sose fog kihunyni. Ez az otthonom, a hazám, megillet a trón és a jog is, hogy eldönthessem, hogy képes vagyok-e egyedül szembenézni mindennel, ami Lamiara vár az elkövetkezendő jó pár évben... Kérem, csak gondolják meg... - zártam le a beszédem és visszaültem a helyemre a jelenlegi leendő vőlegényem mellé. Bastien szeme szinte szikrákat szórt a dühtől, nem értett velem egyet egyértelműen, a képviselők pedig egy kis időt kértek ezt átbeszélni.
Kisétáltunk a teremből Bastiennel és amint becsukódott az ajtó mögöttünk, rám támadt.
- Mit képzelsz te magadról? - tolt a hideg kőfalhoz a folyosón a vállaimnál fogva. Nem erőszakosan, kezei nem szorítottak, de határozottan tartottak.
- A trón engem illet, én vagyok Lamia jogos uralkodója, nem pedig te. - vágtam vissza dühösen.
- Majd meglátjuk, hogy engedi-e a tanács, hogy egy gyenge kislány kormányozza az országot, erős férfi nélkül az oldalán. Különösen úgy, hogy anyád is engem akar melléd. - mondta és megcsókolt, de eltoltam magamtól.
- A kis ember-barátod sebei begyógyultak már? - kérdezte gúnyosan.
- Csak nem irigykedsz egy emberre, amiért erősebb harcos? - mosolyodtam el.
- Irigykedni? Az én feleségem leszel, én leszek a király és akkor rá akasztás vár, amit első sorból nézünk majd végig együtt, kézen fogva. Se a nép se a törvények nem menthetik majd meg a haláltól. Jobb ha ezt feldolgozod. - suttogta a fülembe. Ekkor kinyílt az ajtó és behívtak minket.
- A döntést meghoztuk... - kezdte a fő képviselő, aki egy köpcös kis mágus volt, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem, vártam az ítéletet izgatottan, csak úgy, mint Bastien.