Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

21) Boldog befejezés

/ 10 év múlva/

Lassan hullottak alá a cseresznyevirágok a fáról. Tavasz volt, igazi Lamiai tavasz. A fák közt boldog szél süvített át az erdőkben, a tisztásokat pedig halk furulyaszó töltötte be, ahogy egy egy legény kivitte állatait. Lamia békésen fogadta az új jövevényeket, akik e szép ország nyugalmát akarták élvezni.
"Egyszerűen hihetetlen, hogy 10 éve itt még véres harcok folytak", gondoltam bele, ahogy végigsimítottam régi szobám erkélyének korlátját. Minden pillanatban gyönyörű emlékek törnek felszínre.
- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte a férjem mögém lépve, ahogy átkarolta hátulról a derekam. Lassan nekidöntöttem a fejem mellkasának és felsóhajtottam.
- Hihetetlen, hogy mi mindenen keresztül mentünk. - nyugtáztam gondolataimat apró mosollyal az arcomon, mire gyöngéd puszit kaptam a homlokomra.
Lamia a hatalmas pusztítás után virágozni kezdett. Lassan, de biztosan elmondhattuk róla, hogy ismét biztonságos minden természetfelettinek. Logan pár hónap alatt rendbe jött, így amint kiszabadult az ispotályból átvette az uralmat Rahma felett apja után, aki Jack folyamatos mérgezése miatt hamar feladta a harcot. A temetésen az emberek féltek tőlem, rejtegették a gyerekeiket, de hamar rájöttek, hogy az évekig tartó viaskodásuk és utálatuk alaptalannak látszott. Mi pedig Logannel jó uralkodókként béke szerződést írtunk, hogy a két ország többet ne háborúzhasson. Mindezek után első intézkedésünk egy hatalmas esküvő lebonyolítása volt, ahol mind Rahma, mind pedig Lamia részt vett. Ezzel pedig nem csak mi egyesültünk, de a két ország is. Megnyíltunk egymás előtt és tanulni kezdtünk a másiktól. A Védelmező Rózsába fényűző kaput építtettünk, hogy szabad lehessen az átjárás.
Nem sokkal később az ország, de főleg Logan legnagyobb örömére egy egészséges ikerpárnak adtam életet, akik egy az egyben az apjuk voltak. Az egyik fiú neve Eladon lett, míg a másik fiú Aaron nevét örökölte, így tovább életben tartva Lamia legnagyobb hősének emlékét. Jobb apát el sem képzelhetnék a fiúk mellé, bár Logan ember, mindenben a segítségükre van. Miután Noor megmentette kiderült, hogy ereje egy részét is átadta, amivel elérte, hogy Logan sokkal lassabban öregedjen, mint emberként. A kis Eladon és Aaron is félvér lett, így bár van varázserejük, nagy varázslatokat sose tudnak majd használni és gyorsabban öregednek majd, mint a teljesen lamiai lények, akár az apjuk. Lassan elkezdődik az oktatásuk, hiszen most töltik majd a tízet. Csodálatos fiúk és állandóan valami huncutságon gondolkodnak. Ahogy betöltötték a fiúk a négyet ismét teherbe estem, ám kilenc hónap után meseszép teljesen Lamiai leánynak adtam életet, aki édesanyám nevét örökölte. Alig állt lábra a csöppség Amina, ismét a szívem alatt hordoztam egy trónörökös kis testvért. A fiúk legnagyobb bánatára viszont kishúg érkezett a családba, akinek hosszas gondolkodás után kiválasztottuk a tökéletes nevet... Noor lett, ezzel méltón tisztelegve elhunyt legjobb barátnőm és férjem megmentője előtt.
Logan remekül intézi Rahma ügyeit, bár nem könnyű egyszerre két trónon is ülni, mégis egyik ország sem panaszkodhat. A városok gazdagok, a termények egészségesek, az állatok híznak. A sereget lassan elküldhetjük hódító hadjáratokra, hogy még több területet szerezhessünk, elvégre mind a lamiaiak, mind a rahmaiak sose léptek ki országukból.
- Ez ismét egy remek év lesz. - suttogta Logan a fülembe, amitől kirázott a hideg. Pont olyan hatást váltott ki belőlem minden egyes szava, tette, mozdulata, mint 10 éve, amikor megismertem. A szerelmünk ugyanúgy lángolt és már az ő szemében is ott van az a bizonyos csillogás, Lamia fénye. Hiába nincs ereje, azok után amit értünk tett, egy percig sem volt kérdés, hogy attól fogva igazi Lamiai, a néphez tartozik és ez ellen senkinek nem is volt kifogása.
- Amíg mellettem vagy, minden pillanat tökéletes. - csókoltam meg. Tíz éve majdnem elvesztettem, így sokkal jobban megbecsülöm a közös időt, mint valaha.
- Pfuj, anya! - hallottam meg az elégedetlen hangokat a szoba ajtajából. Mind ott álltak és apró fintorral az arcukon nézték ahogy az apjuk csókot lehelt az ajkaimra.
- Nemsokára ti is szerelmesek lesztek és ugyanezt fogjátok csinálni. - mondta nevetve Logan és kergetőzni kezdtünk a gyerekekkel a szobában.
- Én sose leszek szerelmes. Olyan harcos leszek, mint apa. - kiáltotta boldogan a kis Aaron és az apja nyakába ugrott, mire ikertestvére egyetértve vele, követte. A lányok is oda rohantak és az apjukon csüngtek, én pedig hangos nevetésben törtem ki, ahogy megláttam a férjem, négy gyerekkel a nyakában.
- És talán apu nem szerelmes attól hogy nagy harcos? - vonta kérdőre vicceskedve Logan őket, de a gyerekek nem tágítottak kijelentésük mellől. Hamar eljött az este és az alvás idő. Alig egy óra alatt elaludtak a gyerekek a mesémre, majd az ajtóból vissza fordulva csodás éjszakai égboltot varázsoltam nekik, tele csillagokkal úgy, ahogy anyám tette mindig, én pedig kisétáltam a kertbe. Minden egy pillanat alatt eszembe jutott, ahogy Bastien letámadt és ahogy a szerelmem megvédett. Míg Noor a családi sírkertbe került, addig Bastien testét Rahma vitte el, de senki nem tudja azóta se, hogy hova lett temetve.
A napok gyorsan telnek, a gyerekek hamar nőnek fel, mi pedig csak azt vesszük észre, minta csak tegnap lett volna, amikor Logan először mászott fel az erkélyemen. Néha belegondolok, hogy mi lett volna velem, ha nem ismerem meg Őt, de ezeket a gondolatokat hamar elhessegetem. Megismertem és ez a fontos. Minden egyes nap eszembe jutnak azok, akiket elvesztettünk és az a sok harc, de az élet mindvégig próbatételek sorozatából áll, amiket le kell győzni.
Lassan az égnek emelem tekintetem és ismét belegondolok, hogy milyen áron is állhatok én most itt, négy gyönyörű gyermekkel és egy férjjel az oldalamon és elfog a szomorúság. Eszembe jut Noor, az édesanyám, apám és Aaron...
- Köszönöm nektek... - suttogtam az ég felé és könnyeimet letörölve indultam el vissza a hatalmas palota kapui felé, hogy kiélvezzek minden egyes pillanatot amit még az élet nekem szánt azokkal az emberekkel, akik mindennél többet jelentenek nekem. És bár most még nem értem teljesen sok döntését eltávozott szeretteimnek, úgy hiszem az idő mindenre választ ad majd...