Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

18) Kiderül az igazság

Órákon át tartott a véres harc. Sok katonánk halt meg a csatatéren, de nem mutathattam érzéseimet. Lassan esteledett, így Rahma éjjeli riadót fújt. Letáboroztak nem messze a rózsától, az Ősi Romoknál, viszont az őrszemünk akárhogy kereste, nem látta őket, ami csak egyet jelenthetett: ott van egy erős varázsló, aki eltűnteti őket, ami az én sejtésemet igazolta, miszerint áruló van köztünk. A táj, ahol eddig kardok pengését hallottuk, kihalt lett, nem tetszett a csend, rossz előérzetem volt. Páran a holttesteket húzták el és temették el őket. Gyújtottunk egy gyertyát mindegyikért, majd meggyászoltuk szeretett társainkat. A Rózsa mellett vertem sátrat Noorral. A könyvtárból hozott tekercseket olvasgatta, láttam rajta, hogy valami nem hagyja nyugodni.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben a sebes kezemet kötöztem be.
- A pálca... - kezdte. - Egyszerűen nem tudok rájönni a titkára. - mondta és lapozott egyet a tekercsek között.
- A titkára? - egyre idegesebb voltam, tudtam, hogy ezek nélkül nem tudok győzni, egy ekkora sereg ellen biztosan nem.
- Egy pálca elkészítése, Oona, nem egyszerű. Különböző varázslatok és erők kellenek ahhoz, hogy engedelmeskedjen a tulajdonosának, főleg akkor, ha egy ilyen mértékű varázslatra készülsz, de ez... - dühösen levágta a pokrócra a pálcának készülő fadarabot. - Ez túl erős, képtelenség pálcát készíteni belőle.
- Noor, próbáld meg. Csak ezzel a győzhet Lamia. - kérleltem és átöleltem. - Szükségem van rád. -suttogtam, mire erősen megölelt.
- Végre vissza tértél... Mindent megteszek, de nem lesz kész gyorsan. Idő kell... - jelentette ki és ledőlt a pokrócra. - Aludjunk amíg tudunk, úgy hiszem holnap hosszú nap vár ránk... - hangja fáradt volt és szinte rögtön elnyomta az álom.
Én is lefeküdtem, de nem sokat tudtam aludni. Egyre csak pörgött az agyam mindenen, míg végül engem szintén magához vonzott az álmok világa. Lidércek és démonok kísértettek végig, rémképek gyötörtek. Pár óra után pedig könnyek áztatta arccal riadtam fel... Sírtam álmomban. Logant azóta nem láttam, hogy kiszaladt a szobámból, azt se tudtam, hogy egyáltalán él-e még. Talán már Bastien meg is ölte? Belegondolni se mertem abba, hogy őt is elveszítem. Letöröltem könnyeimet és ittam egy korty vizet, amikor léptekre lettem figyelmes. Hangtalanul felvettem a kardom és óvatosan kinéztem a sátorból. Egy magas, férfi alakot láttam átsétálni Rahma területére. Céltudatos volt, tudta, hogy hova kell mennie. Egy pillanat alatt magamra varázsoltam a páncélomat, felkötöttem a kardom és sisakkal a kezemben elindultam a férfi után. Csendesen követtem a lopakodót, míg végül besétált egy hatalmas, díszes sátorba. A bejáratához osontam és hallgatózni kezdtem. Az egyik férfihang rendkívül ismerős volt, míg a másik teljesen idegen. Óvatosan bepillantottam egy résen és egyből düh kerített magába. Az egyik férfi alak Bastien volt, a másik pedig egy Rahmai katona. Egy lenge öltözetű nőnek parancsolt, akinek az arcát szintén felismertem. Soraya volt az... egész más volt. Meggyötört, kimerült, arcán egy heg futott végig, ami az egyik szemét is megsértette. Ekkor összeállt a kép a fejemben. Bastien végig Rahma oldalán harcolt. Csak a trónért vett feleségül és ezért ölte meg Aaront, hogy ő parancsolhasson a katonáknak. Minden terve teljesen bevált, ahogy ő azt akarta. De nem értettem, hogy anyám ezt hogy hagyhatta, hiszen neki erről tudnia kellett. Nem volt olyan az országban, amire ő rá nem jött és mégis egy ilyen helyzetbe kényszerített. Egyszerre csak nagy csattanást hallottam. Bepillantottam és Soraya feküdt a földön, hatalmas piros folttal az arcán. A férfi felrángatta és egyből vadul nekiesett. Bastien pedig mintha semmi nem történne, mondta a magáét olyan közönnyel, mintha az időjárásról beszélne. Hosszú percek telnek el, semmilyen értékes információ nem hangzott el, amikor a sátrat elhagyta a nő. Igyekeztem elbújni a sötétben, hogy ne vegyen észre, bár legszívesebben megöltem volna azért, amit tett. Elfogott a hányinger a gondolattól is. Úgy éreztem, képtelen vagyok itt maradni, mondjanak bármit is mostantól, ám ekkor fontos szavakat hallottam meg.
- Aaront már megöltem, de a kis fruskát nem tudom. Teljesen eltűnt, senki nem látta a háború kezdete óta. Valakik azt állítják, hogy látták ahogy az egyik katonátok elrángatja. Megölte vajon? - hallottam Bastien hangját.
- Kétlem. Arról én tudnék, barátom. Ha a lány nem hal meg, nincs egyezség, ezt már elmondtam szerintem elégszer, mégse halad előre az ügyünk... - állt fel a férfi a székből, bennem pedig meghűlt a vér. Bastien engem akar megölni. De milyen egyezségről lehet szó? Gondolkodtam, hallgatóztam, de semmi nem hangzott el róla, ők nyilván pontosan tisztában voltak a részletekkel.
- Ugye nem szerettél bele abba a nőbe? - vonta gúnnyal kérdőre Jack, mire egy pillanatig csend lett. - Nem lehetsz ennyire idióta, hogy bele szerettél! - kiabálta idegesen és bele állított dühében egy tőrt az asztalba.
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozna. - próbált hárítani Bastien. Feszült figyelemmel hallgattam őket.
- Ez főleg rám tartozik! Elment a maradék eszed is?! Ha bele szerettél még a végén mellette maradsz és az egész eddigi munkánk pocsékba megy csak azért, mert te elpuhultál! - üvöltötte miközben felállt az asztaltól, mire Bastien kardot kapott és a torkának szegezte.
- Ki vagy te, hogy egy ország királyát becsmérled le? A lány halott lesz, efelöl kezeskedek, a többi pedig nem a te dolgod, különben te is halálod leled. - vágta hozzá rémítő nyugodtsággal, mire Jack két kezét védekezve felemelte. Fölényét látva Bastien félmosolyra húzott szájjal bólintott egyet, majd eltette a kardját.
- Helyes... Gondolod, hogy a kis herceg lehet az a katona? - gyanakvó hangja volt Bastiennek, egy pillanat alatt változott a hangulata.
- Logan? Ugyan, ő már rég halott. - nevetett fel a férfi, én pedig a szám elé kaptam a kezem, szemembe könny szökött. Már épp elindultam volna, amikor gyanús csendre lettem figyelmes.
- Társaságunk van Jack... - hallottam Bastien hangját egész közelről, hallottam ahogy belemosolyog szavaiba. Menekültem volna, de a sátor bejárata libbent és Bastien kapta el a kezem. Időben felvettem a sisakot, hogy ne tudja meg, hogy ki vagyok, de így is tudtam a sorsom.
Bastien meg fog ölni és akkor már semmi és senki nem lesz a világon, aki megmenthetné a népemet a pusztulástól.