Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

12) Nincs más választás

– Hosszas tanakodás után meghoztuk az ítéletet. – folytatta a képviselő. – Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen logikus érveket állítottak a hercegnő mellé. Mégis a tanács végső döntése az lett, hogy Lamia új királynője nem léphet addig trónra, amíg nem köt házasságot a neki alapos megfontolással kiválasztott férfiúval, ahogy azt az eddigi évszázadok alatt hagyományaink is elvárták. A döntésünk végleges, vitának nincs helye, különösen hogy megboldogult Amina királynőnk utolsó kérése is világosan az volt, hogy Oona hercegnő házasságra lépjen Bastiennel lehetőleg mielőbb. – mondta harsányan és berekesztette az ülést. Bastien boldogan hagyta el a termet, a vigyort le se lehetett törölni a képéről.
- Mondtam, hogy keresztet vethetsz a kis barátodra. – vágta oda és büszkén elsétált mellettem. Kék szemei büszkén csillogtak, vidáman bele túrt dús hosszabb szőkés hajába. Számomra viszont ez maga volt a pokol. Forgott velem a világ, szédültem és a sírás kerülgetett. Elindultam kifelé az immár üres teremből, de a terem közepén sírva összerogytam. Hogy fogom ezt megmondani Logannek? Egyre csak ez a kérdés járt a fejemben. Csak zokogtam a hideg padlón és senki nem jött értem. Még Aaron sem talált rám a már hűvös teremben, pedig fehér hajam szinte átvilágította a sötétséget. Felnéztem a hatalmas órára, ami a falon volt, este nyolc óra volt, nagyon elhúzódott a tárgyalás. Muszáj voltam visszamenni a szobámba, tudtam, hogy Logan nemsokára itt van, és tudtam, hogy már alig várja, hogy gratuláljon a győzelmemhez. Erőtlenül keltem fel a padlóról, majd lassú léptekkel a szobám felé indultam, karba tett kézzel, mint aki rosszul érzi magát. A lépteim kopogása visszhangzott a folyosón, senki nem mászkált már, a csend nyomasztott. Édesanyám szobája lakattal be volt zárva és le volt láncolva. Megálltam a hatalmas festmény előtt, ami fekete anyaggal volt beborítva... ő volt rajta és apa. Boldogan, szerelmesen, és tudtam, hogy én sose lehetek már ilyen. Nekidöntöttem a fejem a festménynek.
- Segítsetek rajtam, könyörgöm... – suttogtam sírva és ököllel bele ütöttem a falba, majd anya arcára pillantottam.
- Miért kényszerítesz bele ebbe? Mindig mindent okkal tettél, akkor ezt miért? – kérdeztem tőle halkan, de választ nem kaptam. Meggyújtottam egy gyertyát értük és elsiettem a szobámba. Bezárkóztam és kimerültem csúsztam végig az ajtó megmunkált fáján, majd a földre huppantam. Térdeimet felhúztam és arcomat kezeimbe temetve sírtam. Nehezen szedtem össze magam, hogy legalább az ágyig eljussak, lépteim gyengék voltak és bátortalanok. Levettem a koronát és levágtam az ágyra, majd a fátyolos hajdíszt is és megtöröltem az arcom, pár mély levegővétel kíséretével. Épphogy leültem az ágyra és lerúgtam cipőimet, máris hallottam azt a szívmelengető kopogást. Lassan kimentem ajtót nyitni, Logan már az erkélyen várt. Egy hosszú csókkal fogadott, közben a derekamnál fogva magához húzott.
- Gyere, csodás meglepetésem van. – mondta csillogó szemmel és behúzott a szobába. Odasietett az asztalhoz és kitett egy üveg bort, két pohárral.
- A győzelmedre, szerelmem. Tudod, ez a bor az országunkban a legjobb, még a király is csak nehézkesen szerezheti be. – mondta boldogan és töltött mindkét pohárba, odanyújtotta, én pedig éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a keserű fájdalom. Letettem a poharat és sírva Loganhez bújtam. Ő is letette a poharát és értetlenül nyugtatgatni kezdett. Amint egy picit apadtak a könnyeim leültünk az ágyra és elmeséltem neki a tárgyalást, a beszédemet és végül az ítéletet. Szeme elkomorodott, könnyel telt meg. Végigsimította arcomat, mintha most látna utoljára és magához húzott.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegyen tőlem... – suttogta a fülembe és megcsuklott a hangja. – Az életem árán is, de mindentől megóvlak... Szeretlek. – mondta, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem. Először mondta ki, hogy szeret.
– Mit mondtál? – néztem fel rá, ő pedig átfogta az arcom mind a két kezével.
– Szeretlek! És világgá kürtölném legszívesebben. – elmosolyodtam önbizalma láttán, reméltem, hogy ragad rám is belőle.
- Én is szeretlek... – mondtam ki végül én is, könnyes arccal és szemmel megcsókoltam. – Megígéred, hogy megvédesz? – kérdeztem félénken.
- Olyan buta kérdés ez... Te vagy az, aki értelmet adott az életemnek és felnyitotta a szemem, persze hogy megvédelek. – lágyan megcsókolt.
- Szökjünk meg együtt... – mosolyodott el, én pedig kérdőn néztem rá. – Elmegyünk, csak mi ketten. – jelentette ki.
– Nem tehetem meg a népemmel. – vágtam rá.
– Csak gondold át. Nem minden a nép, a saját boldogságodra is gondolnod kell. – jelentette ki kissé lélektelenül. Közelebb ültem hozzá, mire egyre vadabbul kezdett csókolni. Éreztem, ahogy a melegség átjárja a testem és ahogy a szemébe néztem egy pillanatra, smaragdzöld szemei vágytól csillogtak.
- Voltál már férfival? – kérdezte halkan és kezeit levezette az arcomról.
- Még soha... – dadogtam és a gondolatba belepirultam. Lassan vetkőztetett le, ahogy én is őt, majd fölém mászott. Végigsimítottam a mellkasát, szíve gyorsan ver. Próbáltam eltakarni magam, de egész felsőtestem apró csókokkal hintette be.
- Előttem ne legyél szégyenlős... Egyszerűen gyönyörű vagy és tökéletes. – mondta és adott egy puszit a homlokomra. Kezeit megtámasztotta fejem mellett, én pedig átöleltem, a hátán pihentettem a kezem. Lassan el kezdte felém tolni a csípőjét, én pedig halkan felsikoltottam az éles fájdalomra. Mozdulatlan maradt, csókolgatott és simogatott amíg meg nem szoktam az érzést, majd mozogni kezdett. Mikor már halkan sóhajtozni kezdtem, picit begyorsított. Egyre jobban élveztem az egészet. A végére én hátradöntött fejjel, ő pedig egy férfias nyögés kíséretében adta át magát a mennyei élvezeteknek, mintha nem lenne holnap és talán nem is volt számunkra. Az utolsó pillanatig ki akartunk élvezni minden közös időt.
Reggel hozzábújva keltem, ruháink a földön, szétszórva hevertek, mindketten teljesen meztelenek voltunk, csak a takaró fedett el minket. Boldog mosollyal emlékeztem vissza az éjszaka történtekre, majd visszabújtam hozzá. Egy pillanatot sem bántam meg az egészből. Úgy éreztem, hogy boldog lehetek, mégis ott motoszkált a fejemben a tanács és a házasság. Nincs választásom... Ha nem akarom a szülőföldemet magára hagyni egy véreskezű királlyal, akkor muszáj lesz lenyelnem a helyzetet és hozzá kell mennem Bastienhez. Nem szökhetek meg gyáván, mert azt a népem sínylené meg. Az nem lenne uralkodóhoz méltó. Logan ébredése rázott vissza szomorú gondolataimból. Végignézett rajtam, semmi nem takarta szinte a testem, mire elmosolyodott.
- Isteni volt az éjszaka. – mondta vidáman és egy hosszú csókot adott a számra.
- Egyetértek... – mosolyogtam és végigsimítottam kidolgozott felsőtestét. Nagy nehezen kikeltünk az ágyból, majd még nehezebben felöltöztünk. Ő visszavette a ruhákat, amikben az éjjel érkezett, én pedig egy ugyan olyan ruhát választottam, mint amiben a tanács előtt voltam, csupán sokkal lengébb, kisebb szoknyával. Épp a cipőmet vettem fel, amikor hangos dörömbölést hallottam.
- Oona, azonnal nyisd ki! – hallottam Bastien szokásosan dühös hangját. Loganre néztem, ő pedig megcsókolt.
- Nem akarlak itt hagyni vele... – mondta és elindult az erkély fele. Bastien egyre hangosabban verte az ajtót.
- Éjjel jövök és elmegyünk majd innen, hidd el. – mondta notórikus sóhajjal és megcsókolt még egyszer utoljára.
- Ezt majd megbeszéljük... – mosolyogtam és néztem ahogy lemászik. Ekkor kicsapódott az ajtó és Bastien rontott be.
- Itt van az esküvőszervező, hogy segítsen nekünk. Mielőbb le kell zavarni az eseményt, így úgy döntöttem, hogy mához 3 napra lesz. – jelentette ki és a karomnál fogva kihúzott... Éreztem, hogy elönt a düh.
– Meg vagy zavarodva? Még gyászidőszak van. – szóltam neki vissza.
– Ugyan kérlek, ez szükséghelyzet. A trónra kell valaki ilyen baljós időkben, szóval ne várd el, hogy kivárjuk még azt a két hetet. Anyád is biztosan megértené, főleg hogy az ő parancsa az esküvő is és ráadásul mihamarabb. – mondta büszkén. Kirántottam a kezem és menekülni, szaladni kezdtem végig a palotán, amerre csak a lábam vitt.
És hogy mi elöl is menekültem pontosan? A végzetem elöl, egy hatalmas hiba elől, amit egyre inkább úgy tűnt, hogy muszáj vagyok elkövetni és a saját életemben az én véleményem lesz a legkevésbé fontos.