Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

9) Csapdába esve

Reggel korán keltett Noor. Amikor nálam alhat, akkor mindig mellettem alszik el az ágyban, olyanok vagyunk, mint a testvérek. Azt mondta, hogy édesanyám volt itt szólni, hogy a mai napot Bastiennek szenteljem és nem igazán értette, hogy mitől vagyok ilyen kimerült. Már a gondolattól is hányingerem volt, hogy a mai napot azzal az emberrel töltsem, de anyám a veszekedés óta szóba nem állt velem, így mindent csak megüzent. Készülődni kezdtünk. Egy barack színű, rövid uszályos, lenge ruhára esett Noor választása, ami mélyen dekoltált volt és ejtett vállú, csoda szép díszítéssel a vállain, a derekán és a szoknya alján. Erősen meghúzta a fűzőt, majdnem bele fulladtam. Noor megcsinálta a hajam, gyönyörűen befonta és feltűzögette egy kontyba a fonatokat, fejem tetejébe az egyszerűbb koronát tette.
– Gyönyörű vagy... Azért próbáld meg megismerni, vele biztos lenne a jövőd, nem kéne bujkálni. A királynő is okkal választotta biztosan. – ölelt át, én pedig egy szó nélkül visszaöleltem. Ekkor halk kopogást hallottunk. Noor egyből kiszólt, hogy szabad és Aaron nyitott ajtót. Megkértem a lányt, hogy távozzon, hogy négyszemközt tudjak beszélni Aaronnal, ő pedig engedelmeskedett.
- Oona, meg kell értened, hogy... – kezdte, de tudtam, hogy mit akar mondani, így egyből félbe szakítottam.
- Nem akarom megérteni! – csattantam fel. – Hogy választhatta anya pont ezt az egocentrikus bunkót? Ráadásul ki tudja, hogy mikor száll el teljesen az agya. Meddig vagytok hajlandóak elmenni még? – kérdeztem és levágódtam az ágyra.
- Azzal nem vitázhatunk, amit édesanyád elrendelt. Idővel meg fogod szeretni... – mondta határozottan, bár tudtam, hogy ezt ő sem gondolta komolyan.
- Aaron, ismersz... Sose fogom szeretni... – suttogtam.
- Figyelj, születésed óta melletted vagyok, ismerlek és tudom, hogy titkolsz valamit. Nem csak az az oka, hogy nem tudnád megszeretni Bastient, hogy nem szimpatikus, igaz? – kérdezte, én pedig lefagytam, majd vissza vágtam.
– Te egyáltalán hogyan támogathatod ezt a házasságot? Nem az a feladatod, hogy minden veszélytől óvd a koronát, akár külső akár belső a veszély? – kiabáltam.
– A feladatkörömről nem te döntesz hercegnő! Megvédeni titeket nem csak abból áll, hogy ha neked nem tetszik valami, akkor mindent megteszek, hogy az ne úgy legyen. Ráadásul ez a frigy a királynő egyértelmű és közvetlen parancsa, amit akkor se szeghetek meg, ha akarnám! – kirohanásától ledöbbentem és fájt, de igaza volt. Ahogy nekem, úgy neki még kevesebb beleszólása volt mindenbe.
- Oona... Tudom, hogy nem így akartad, de ne nehezítsd meg... Jól látom, hogy a szíved másért dobog? – kérdezte, én pedig teljesen elvörösödtem. Tudtam, hogy innen már nem szabadulok. Semmit nem kellett mondani ahhoz, hogy Aaron megértsen. Átölelt mutatva, hogy ő mellettem áll, bár nem is sejthette, hogy egy Rahmai katona rabolta el a szívem. Ekkor kivágódott az ajtó és Bastien sétált a szobába. Fekete nadrágot, fekete csizmát és egy bordó inget viselt.
- Felség! – hajtott fejet nekem. – Parancsnok. – fordult Aaron felé, mi pedig szintén fejet hajtottunk előtte.
- Bastien. Minek köszönhetjük a látogatást? A hercegnőt jómagam is lekísértem volna. – nézett szigorúan rá.
- Bocsáss meg illetlenségemért, de nem tudtam tovább várni. – jegyezte meg, majd szavait nekem szegezte. – A feleségemként el fogom várni, hogy pontos legyél velem szemben. – lépett oda hozzám és kézen fogott. Gyors léptekkel sétáltunk le a kertbe, esélyem se volt elköszönni Aarontól. Ahogy kiértünk a kertbe elengedett és lelassított.
- A királynő kérésére össze kell írnunk az esküvő részleteit. – kezdte. Mindig szabadtéri esküvőt szerettem volna, hófehér galambokkal, a szűk család és baráti kör előtt, bár tudtam, hogy a hagyományok nem ezt diktálják.
- Arra gondoltam, hogy lehetne a bálteremben, majd az erkélyre kilépve az egész ország üdvözölhetne minket. – mondta és leült az egyik árnyékot adó fa alatti padra, mire elfintorodtam.
- Az én véleményem számít egyáltalán? – ültem le dühösen ugyan arra a padra, de ügyelve arra, hogy a lehető legmesszebb tőle.
- Kicsit szemtelen vagy. – láttam rajta, hogy kezd bedühödni. Az ebéd csengője mentett meg az újabb heves és parttalan vitától.
Természetesen az ebéd sem telt más hangulatban és mire végeztünk az ebéddel és az esküvői teendőkkel már este 8 óra volt és besötétedett. Bastien intett, mire bele karoltam és visszamentünk a fa alatti padhoz. A kertben mindenfelé fáklyák voltak, amivel az éjszakában is lehetett élvezni a kert szépségét.
- Mihamarabb meg kell tartanunk az esküvőt. A népnek kell egy erős vezető és fiú utód. – jelentette ki. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
- Biztos lehetsz benne, hogy neked nem fogok szülni. -jelentettem ki és felpattantam, de visszarántott a csuklómnál fogva.
- Márpedig az enyém leszel, ha tetszik, ha nem. A királynő már a szüleimmel is megbeszélt mindent, az alku áll az elkövetkezendő időszakról. – csattant fel dühösen, majd végignézett rajtam. A mélyen dekoltált résznél a szájába harapott.
- Ha nem a nászéjszakán, akkor most! Láttam ám már, hogy milyen vággyal nézel rám és tudd, hogy az érzés kölcsönös. Az ország legszebb lánya lesz a feleségem. – mondta és ajkait az enyémre tapasztotta. Egy pillanat hezitálás után ellöktem, mire kaptam tőle egy pofont, amitől leestem a padról. Rám vetette magát, le fogta a csuklóimat és a nyakamat kezdte csókolgatni. Hiába rugdostam és próbáltam szabadulni, erősebb és erőszakosabb volt nálam, így csapdába kerültem. Végigsimította a combom, majd a mellkasomat kezdte csókolgatni. Éreztem, hogy valami nyomja a lábam, de nem tudtam moccanni.
– Nagyon megbánod, ha nem szállsz le rólam. – nyögtem neki, légzésem nehézkes volt.
– Esetleg ha szépen kérnéd. – incselkedett, úgy érezte nyeregben van. Teljes súlyával rám nehezedett. Nem tudtam sem az érzéseimet és így se az erőmet kordában tartani, tenyerem fényleni kezdett, ahogy odanéztem láttam, hogy lángolnak, de nem fájt. Hozzá nyomtam a kezeimet Bastien mellkasához, mire hangosan felüvöltött amikor valaki belerúgott és lelökte rólam.
- Hagyd békén, különben nagyon megbánod! – hallottam a dühös hangot és a földön fekve a megmentőmre pillantottam. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem, ahogy abba a szép szempárba néztem, ami ezúttal nem zöld volt, hanem szinte fekete a dühtől. Logan volt a megmentőm.
- Menj innen Oona! – parancsolt rám, én pedig felálltam és hátrálni kezdtem, tenyereim továbbra is izzottak. Hangosan csendült fel a két kardpenge, ahogy összeütköztek és kezdetét vette a közeli párharc.
- Te vagy az a Rahmai katona. Takarodj innen különben meghalsz! – hörögte Bastien Loganre, de ő nem tágított. Egy jól irányzott mozdulattal Logan kicsavarta a kardot Bastien kezéből és eldobta, a ledöbbent férfit pedig mellkason rúgta, amitől egyből hanyatt esett. Odarohantam Loganhez, teljesen leizzadt, ekkor hallottam meg a távolból a palotaőrséget.
- El kell menekülnöd, különben elkapnak! – mondtam könnybe lábadt szemekkel.
- Holnap visszajövök, ígérem! – suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Az őrök egyre közelebb kerültek, így gyorsan eltette a kardját, majd elszaladt.
- Mi volt ez? Rahmai katonák szeretője vagy? – kezdett szidni, közben feltápászkodott, de nem engedtem. Gyors léptekkel mentem felé, miközben kinyitottam a jobb tenyerem ezzel egy kardot varázsolva bele, majd a számból tüzet fújtam ki, ami ellepte a kard élét. Bal kezemet Bastien felé irányítottam és egy mozdulattal a fához csaptam, ahogy jobbra intettem. A kardot kinyújtottam felé, a lángok visszatükröződtek a szemében, de mégse félt.
– Mit is kérdeztél az imént? Ismételd meg, ha elég bátor vagy. – vágtam hozzá, de ő egy nagyobb fújással eloltotta a tüzet, majd felém kezdett lépkedni, mire hátráltam. Előre nyúlt, tenyerével eltolta a pengét magától, hosszan nézett a szemembe.
– Mindegy, hogy mit teszel, nem a te akaratod, hanem az uralkodóé fog érvényesülni. – hangja felsőbbrendű és gúnyos volt, majd erősen megszorította karom.
- Mi folyik itt? Azonnal engedje el a hercegnőt, amíg szépen mondom! – hallottam Aaron hangját és kardját szegezte Bastienre hátulról. Nem tudtam, hogy mennyit látott a történtekből, de biztos voltam benne, hogy a lángoló kardnak már a szemtanúja volt.